#Orbán Viktor


"Ragyás!" - nekiment kritikusának az Orbán-képek festője

Nekiment az Orbán-portrékkal nagyot dobó Tereskova az őt bíráló költőnőnek, Tóth Krisztinának, akit „ragyásnak” nevezett. Tóth szerint az egykoron tehetséges festőnőt csak a pénz érdekli, Tereskova szerint a költőnő csak irigykedik rá.


Orbán: Ha Mengyelejevet olvasok fel Tusnádon, annak is híre ment volna

A kiugróan jó GDP-adat birtokában Orbán Viktor optimistán nyilatkozott a Kossuth rádiónak. A mindenkori magyar miniszterelnök szerinte olyan mélyen belelát az európai politikába, hogy muszáj a tusnádfürdőihez hasonló előadásokat tartania, vállalva az ezzel járó konfliktusokat. Orbán szerint a gazdaság sikere a dolgozó magyaroknak köszönhető, és az államnak kell a munkalehetőségeket megteremtenie. Azt is elmondta, az EU-nak szakítania kellene a szankciós politikával, mert azzal most "lábon lőjük magunkat".


Nem tudja elképzelni, mire volna elég Orbánék E.Onnak fizetett pénze

Az Átlátszó másfél év után végleg megnyerte a pert a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő ellen, melyet azért indított, hogy nyilvánossá váljék az állami tulajdonú Magyar Villamos Műveknek az E.On földgáz-nagykereskedő és a földgáztározók megvásárlásáról döntő közgyűlésére kiadott mandátum és az azt megalapozó előterjesztések.


Kövér: Nem örömteli egyesek politikai pozícióba emelése

Előfordult korábban is, hogy a szocialista titkosszolgálatok embereit alkalmazták, az viszont új és nem okvetlenül örömteli fejlemény, hogy politikai pozícióba is emelték őket – mondta Kövér László házelnök a Heti Válaszban megjelenő interjújában.


Orbán is tudhatta, hogy az E.On átveri?

A kormány gazdasági felszabadító harcának eredményeként kommunikálta korábban azt a döntését, hogy a hazai földgáz üzletágat lényegében visszavásárolták az E.On-tól. Az Átlátszó hosszadalmas, de eredményes pereskedésének köszönhetően mostantól bárki megbizonyosodhat róla: az ügyben a döntés előkészítése óta tudható volt, hogy a német multinacionális cégtől visszavásárolt pakk nem ér annyit, amennyit a kormány végül kifizetett.









Ha Orbán beszél, az üzleti élet megremeg

A magyar kormányfő emlékezetes tusnádfürdői beszédével ismét a nemzetközi média címlapjára lőtte magát, a beszéd pedig nem arra utal, hogy jön a konszolidáció. Az üzleti élet szereplőinek nem alakult túl jól az utóbbi négy év, és bár vannak beruházások az országban, a forint továbbra is rosszul teljesíthet, a bizonytalanság pedig tovább nőhet a devizahiteles csomag és devizahitelek belengetett forintosítása miatt.




Kiállt Orbán beszéde mellett egy külföldi lap

Orbán Viktor tusnádfürdői beszédének visszhangjával, a beszéd mondanivalójának egyes lengyel és nemzetközi sajtóorgánumok hasábjain megfigyelhető "kirívó leegyszerűsítésével" foglalkozik keddi kommentárjában egy jobboldali lengyel hetilap Magyarországgal rendszeresen foglalkozó szerkesztője.




Orbánnal együtt Mr. Bean is lekerült az oxfordi listáról

Többek a volt boszniai ENSZ-parancsnok, valamint a NATO európai erőinek nyugalmazott parancsnoka is lekerült az oxfordi listáról, sőt: eltűnt Rowan Atkinson, azaz Mr. Bean is Orbán Viktorral együtt. Másfél tucat új nevet azonban felrakta a listára, így Ruth Huntét is, aki a Stonewall nevű melegjogi szervezet vezetője – írja a VS.hu.