Moldovában is puccsot tervezett a Wagner-csoport
„A helyzet valóban drámai, és meg kell védeni magunkat” – mondta Maia Sandu moldovai elnök a Financial Times című brit lapnak adott interjúban.
„A helyzet valóban drámai, és meg kell védeni magunkat” – mondta Maia Sandu moldovai elnök a Financial Times című brit lapnak adott interjúban.
MTI
Az Egyesült Államok immár nem fogadhat el bármiféle területi célt, amit Kijev megfogalmaz. Ám világossá kell tennie, hogy az USA továbbra is megakadályozza az ország lerohanását, függetlenségének felszámolását, írja Stephen Wertheim a Guardianben.
hvg360
Magyarország és Lengyelország a grenadai EU-csúcson is kötözködik, írja a Bloomberg. A Frankfurter Rundschau ugyanerről a két országról beszél: a lap szerint vezetői Donald Trump visszatérésében reménykednek. Az Economist vezércikke azt írja, Ukrajna számára szörnyű, ami az amerikai képviselőházban történt. A Washington Post szerzője szerint Ukrajnának kemény döntést kell hoznia háború és béke kérdésében. Válogatásunk a világlapok cikkeiből.
hvg360
A rakéta a várostól mintegy 100 kilométerre található Hroza településen egy élelmiszerboltba csapódott be.
hvg.hu
Az USA történetében először leváltották a képviselőház elnökét, amit a republikánus Kevin McCarthy maroknyi párttársa hajtott végre, a kárörvendő demokraták segítségével. Az eredmény törvényhozási káosz, akkor, amikor november közepéig össze kellene rakni a már futó pénzügyi év végleges költségvetését, az utolsó pillanatban összefércelt átmeneti helyett.
Nagy Gábor
Ha létre is jön a találkozó, biztos, hogy spontán akció lesz, hiszen csak csütörtökön derült ki, hogy Zelenszkij részt tud venni a rendezvényen.
hvg.hu
A brit külügy inkább feloldotta néhány hírszerzési adat titkosítását, hogy elrettentse az oroszokat. Közben az oroszok terveznek egy új haditengerészeti kikötőt az egyik orosz kamuállam területén.
hvg.hu
„Csak azokkal működünk együtt, akik mögött van társadalmi támogatottság” – mondja a momentumos Donáth Anna, aki szerint a DK támogatottságának növekedése csupán az ellenzéken belüli átrendeződésből ered.
A házelnök leváltását káosz követte.
hvg.hu
A hír azért is fontos, mert Ukrajna nyugati szövetségesei nemrég arra figyelmeztettek, hogy gyártósoraik nehezen tudnak lépést tartani azzal az ütemmel, ahogyan Ukrajna felhasználja a lőszereket az Oroszország elleni háborúban.
hvg.hu
A muníciót 2022 decemberében foglalták le az Iráni Forradalmi Gárdától, akik eredetileg feltételezhetően a jemeni húszi lázadóknak szánták a szállítmányt.
MTI
A kialakult tűzharcban mindkét félnek voltak veszteségei, végül az ukránok visszavonultak, állításuk szerint azt követően, hogy feladatukat végrehajtották.
hvg.hu
Oroszországnak meg kell támadnia a balti köztársaságokat és helyre kell állítani az Orosz Birodalom 1917 előtti határait – mondta egy interjúban Jevgenyij Balickij, az Ukrajnához tartozó, részben orosz megszállás alatt lévő Zaporizzsja megye oroszok által kinevezett kormányzója.
Amíg a négy nagy: a németek, franciák, spanyolok és olaszok nem hagyják cserben Kijevet, addig sem Orbán, sem Fico nem kényszerítheti rá az akaratát Európára. Ugyanakkor az is kérdés, módosul-e az Egyesült Államok Ukrajna-politikája, és hogy miként befolyásolja az amerikai szándékokat a közép-kelet-európai országok megingása, írja a német lap.
hvg360
A Ukrajnának nyújtandó katonai segítség többé nem külpolitika kérdés Washingtonban, hanem pártpolitikai. Ennek következményei lehetnek a német politikára nézve is – figyelmeztet Nikolas Busse, a német lap külpolitikai rovatvezetője.
hvg360
A brit Daily Telegraph disztópikusnak nevezi a magyarországi könyvfóliázást. Nyomás nehezedik az európai szocialisták szövetségére, hogy rakják ki Robert Fico pártját, adja hírül a Politico. A brit lap egy másik cikke szerint a brit hadsereg egyik volt ezredese stratégiai ostobasággal vádolja Joe Biden. Robert Fico Orbán Viktor forgatókönyvéből vett át, amikor a kampány során amerikai bábnak és Soros emberének nevezte Zuzana Čaputová köztársasági elnököt, írja a Guardian. Válogatásunk a világlapok cikkeiből.
hvg360
A Kreml hivatalosan sosem ismerte el a Stomm-Z létezését, de a Reuters forrásai szerint több száz ilyen alakulatba besorozott ember harcolhat most is a fronton.
hvg.hu
Sinkó Ottó azt nyilatkozta a Bloombergnek, ki kell jelenteni, hogy a kormány bevezeti az eurót és vállalja az uniós értékeket. A Neue Zürcher Zeitung, a Times és a Reuters is arról ír, hogy Közép-Kelet-Európában belefáradtak a háborúba, míg a New York Times és a Washington Post az Ukrajnát segítő amerikai támogatások elapadását elemzi. Válogatásunk a világlapok cikkeiből.
hvg360
A Burger King továbbra is nyitva tart Oroszországban, noha a vállalat tulajdonosa több mint egy évvel ezelőtt ígéretet tett a távozásra - írja a BBC.
hvg.hu
Csapatösszevonásokból következtetnek az újabb ellentámadás lehetőségére.
MTI