Perek sorozatával vághatnak vissza a megbüntetett uberesek
Hiába bírságolta végig a NAV az útjába kerülő ubereseket, a hatóság joghézag miatt perek sorozatára számíthat egy, a Magyar Nemzetnek nyilatkozó adószakértő szerint.
Hiába bírságolta végig a NAV az útjába kerülő ubereseket, a hatóság joghézag miatt perek sorozatára számíthat egy, a Magyar Nemzetnek nyilatkozó adószakértő szerint.
hvg.hu
A Fővárosi Ítélőtábla másodfokon megsemmisítette a volt titokminiszter börtönbüntetését magában foglaló ítéletet a Gyurcsány-kormány idején állami posztokon lévő személyek elleni kémperben. A táblabíróság döntése szerint meg kell ismételni az elsőfokú eljárást, és azt a Kaposvári Törvényszéken kell majd lefolytatni. Szilvásyt az év elején felmentették a hivatali visszaélés vádja alól. Szilvásy szerint ez – mint a hvg.hu-nak elmondta – azt mutatja, hogy törvénytelen a vele szembeni eljárás.
MTI
MTI
hvg.hu
Hoszni Mubarak volt egyiptomi elnök több száz tüntető halálával kapcsolatos felelősségét vizsgáló perének ismételt újratárgyalását rendelte el a kairói semmítőszék csütörtökön – adta hírül az állami hírtelevízió.
MTI
Személyiségi jogi pert indít a Földművelésügyi Minisztérium és államtitkára, Bitay Márton ellen valótlan állításaik miatt Sallai R. Benedek, az LMP országgyűlési képviselője, de azon médiumok ellen is, akik az állításokat kritika nélkül átvették - ezt pénteki sajtótájékoztatóján jelentette be a politikus.
MTI
Pert indított egykori jegyese ellen Gina Lollobrigida, amiért a férfi vagyona megszerzése érdekében tudta nélkül "házasságot kötött vele". Az első tárgyalást már az elején elnapolták szeptember 17-re – közölte az olasz sajtó szerdán.
MTI
Pert indított az Uber tulajdonosai ellen egy vállalkozó, aki szerint ellopták az ötletét és ezzel 1 milliárdost kárt okoztak neki.
hvg.hu
Perközösséget alkot és az Alkotmánybírósághoz, majd a brüsszeli bírósághoz fordulnak a kéményseprő-vállalkozások, ha a parlament a mostani formájában fogadja el az új kéményseprési törvényt – írja a hétfői Magyar Nemzet.
MTI
MTI
Magyar Nemzet
Ion Ficior volt kommunista munkatábor-parancsnokot emberiesség elleni bűncselekményekkel vádolják.
MTI
Egészen furcsa üzleti csata folyik a Lidl és egy olyan társaság között, amelyet 12 magyar vállalat birtokol. A magyarok szerint necces, hogy a Lidl egy általuk kitalált, a termékek magyar származását tanúsító védjegy farvizén evez, a Lidl szerint azonban már eleve nem is lehetett volna a kérdéses védjegyre oltalmat bejegyezni.
Torontáli Zoltán
Május 8-án hirdethetik ki a másodfokú ítéletet a 2008-2009-es romagyilkosságok ügyében. A sofőr, Csontos István védője szerint az elsőfokú ítélet ezer sebből vérzik, ezért az ügyet újra kellene tárgyalni. Hasonlóan vélekedik a hat áldozattal járó gyilkosságsorozat harmadrendű vádlottja, Pető Zsolt is.
MTI
Hamis tanúzásért felelhet Gaudi-Nagy Tamás, korábbi jobbikos képviselő. A V. kerületi kapitánysághoz beérkezett feljelentés nyomán az ügyet kivizsgálásra áttették a Budapesti Nyomozó Ügyészségre.
Csikász Brigitta
A 300 ezer ember meggyilkolásában bűnrészességgel vádolt Oskar Gröning pere kezdetén vallomást tett a bíróságon. Kétségtelen, hogy "erkölcsileg bűnrészes" a haláltábor működtetésében, és ezért bocsánatot kér, ügyének büntetőjogi vonatkozásait azonban a bíróságnak kell megítélnie – mondta.
MTI
Magyar holokauszt-túlélőt is meghallgatnak az Oskar Gröning néven azonosított férfi perében Németországban. A vád szerint Gröning kezelte azoknak a csomagjait, akiket a vonatról leszállítva azonnal gázkamrába küldtek. Alig több mint másfél hónap alatt 437 ezer magyar zsidó érkezett akkoriban a haláltáborba.
MTI
A Germanwings légitársaság gépének márciusi katasztrófájában meghalt német polgárok hozzátartozói fontolóra vették, hogy az Egyesült Államokban folyamodnak kártérítésért, mivel ott valószínűleg nagyobb összeghez juthatnának.
MTI
Csaknem 200 millió forint értékű cafeteriát nyert jogerősen is a szakszervezet az egri Markhot Ferenc kórház mintegy 1500 dolgozójának, akik az intézmény államosítása óta, két éve nem kapták meg a béren kívüli juttatást. Az ügyben a korábban első fokon eljáró Egri Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság, jogerősen pedig most, az Egri Törvényszék precedens értékű döntést hozott. Az államnak fizetnie kell.
hvg.hu
Építési vállalkozó és a barátja megkérte, építsen neki egy házat, nyaralót, bármit. A legfontosabb, hogy bármekkora barátok is, írják le a szerződést, mert ha nem tartják be a kötelező formai előírásokat, úgy a "barát" nem köteles fizetni, ha nem akar, a szóbeli megállapodás ugyanis semmis és csak hosszas pereskedés után juthat a pénzéhez.
hvg.hu
A vádlottak fejenként 1–2,5 millió forint fogyatékossági támogatást vettek fel jogosulatlanul. Az elsőrendű vádlott ideg- és elmegyógyász korábban azt mondta, pénzt szinte soha nem fogadott el a hamis igazolásokért, csak megsajnálta a hozzá segítségért fordulókat.
MTI
Öngyilkos lett kedden Jean Germain francia szenátor, Tours városának volt polgármestere néhány órával azelőtt, hogy megkezdődött volna a hivatali visszaélés gyanúja miatt indított pere. A szocialista politikus búcsúlevelében elítélte a "politikusok elleni szisztematikus hajtóvadászatot".
MTI
Egy ausztrál nő furcsa módját választotta a híressé válásnak. A helyi rendőrségnek nem tetszett a rendhagyó akció.
hvg.hu
Tavaly már csaknem 80 milliárdra perelték a NAV-ot, többnyire áfaügyek, vagyonosodási vizsgálatok, vitatott illetékkiszabások miatt. A NAV-határozatok 0,1 százaléka köt ki bíróság előtt, és többnyire az adóhatóság nyer.
MTI