Amerikában már máshogy is beadhatják a Pfizer- és Moderna-vakcinák második adagját
A két oltás első és második adagja között akár nyolc hét is eltelhet az amerikai járványügy új ajánlása alapján. Kockázatcsökkentés céljából változtattak.
A két oltás első és második adagja között akár nyolc hét is eltelhet az amerikai járványügy új ajánlása alapján. Kockázatcsökkentés céljából változtattak.
Ezzel szemben a Pfizer–BioNTech- és a Moderna-oltásának hatékonysága szinte minden korcsoportban egyenletesen és kisebb mértékben esett.
Egy kanadai buszsofőr a BBC-nek mesélte el, hogyan vált majdnem a koronavírus elleni vakcinákról álhíreket terjesztő csoport áldozatává egy félreérthető mondat miatt.
Az INKY biztonsági kutatói az elmúlt hónapokban legalább 400 adathalász típusú levelet észleltek, amiket a Pfizer vakcinájához köthető témákban küldtek szét a csalók.
A gyerekek immunrendszere más, mint a felnőtteké, ezért is lehetnek különbségek.
A legkisebbek a Pfizer vakcinájából kapnak, de kevesebbet. Az oltás a kórházi oltóponton, illetve a házi gyermekorvosoknál zajlik.
Ebben a korosztályban végeztek el egy klinikai tesztet, mely 90,7%-os hatékonyságot mért.
Hónapok óta vizsgálódnak a hatóságok.
A két vakcinát a delta vírusvariáns szempontjából vizsgálták. Az oxfordi oltóanyag jobb eredményt ért el.
Megkérdezték a román operatív törzset, amely leválogatta nekik az adatokat.
Korábban közel 41 ezer ilyen oltóanyagot küldtünk.
Az első kutatási eredmények alapján kimondottan előnyös a két oltóanyag keverése, így ugyanis erősebb védelem érhető el.
A feladat felelőse Kásler Miklós és Szijjártó Péter.