6 új ötlet a hosszú és egészséges élethez
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
A két oltás első és második adagja között akár nyolc hét is eltelhet az amerikai járványügy új ajánlása alapján. Kockázatcsökkentés céljából változtattak.
Megváltoztatta a Pfizer- és a Moderna-oltásokra vonatkozó, eddigi ajánlását az Amerikai Járványügyi és Betegségmegelőzési Központ (CDC) – írta meg erről a CNN. A módosítás lényege, hogy bizonyos emberek esetében akár 8 hét is eltelhet az első és a második dózis beadása között.
Ahogy az amerikai hírportál rámutatott, a korábbi útmutatóban még az szerepelt, hogy a második dózist a Pfizer-vakcina esetében három, míg a Moderna termékénél négy héttel az első adag után kell beadni.
A CDC hangsúlyozta: az eredeti ajánlás követése nem csökkenti a készítmények hatékonyságát. A módosítás elsősorban kockázatcsökkentés miatt történt. Ugyanis ritka esetekben előfordulhat, hogy az mRNS-típusú oltások (ilyen a Moderna és a Pfizer terméke is) szívizomgyulladáshoz vezetnek, de elsősorban a fiatalabb, 12 és 29 év közti korosztálynál.
A szakértők úgy vélik, hogy a két dózis beadása közti intervallum meghosszabbításával ez a kockázat csökkenthető.
Az új útmutató szerint a 8 hetes intervallum optimális lehet egyes 12 éves, illetve annál idősebb személyek, de különösen a 12–39 éves férfiak esetében.
A CDC szerint a három- és négyhetes intervallum továbbra is ajánlott a közepesen vagy súlyosan legyengült immunrendszerű személyeknek, a 65 éves és idősebb felnőttek, és mindazok számára, akiknek gyors védelemre van szükségük.
Mivel a 11 évesnél fiatalabb gyermekek esetében nincsenek adatok, esetükben továbbra is azt ajánlja a gyártó, hogy az első adag után három héttel kapják meg a második oltást.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Sokszor kipróbált eszközökkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
A hőmérő higanyszála 30 fok fölé kúszik.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.