hvg.hu Itthon

Plágiummal gyanúsít a Hír Tv egy szocialistát

A Hír Tv azt állítja, hogy az MSZP-s Sós Tamás a szakképzési helyzetről írt doktorijában 68 oldalnyi másoktól átemelt rész van. Sós közölte, hogy a doktori az ő munkája, majd beperelte a Hír Tv-t.

MTI Világ

Mégsem plagizált az SPD frakcióvezetője

Nem plagizált doktori dolgozatában a német szociáldemokrata párt (SPD) parlamenti frakcióvezetője – állapította meg a giesseni Justus Liebig egyetemen megalakított vizsgálóbizottság.

hvg.hu/MTI Kult

Hujbert letaglózta, hogy a Blikk szerint megtarthatja a diplomáját

A színész Hujber Ferenc nemrég azt állította, hogy érettségi bizonyítványát csupán vásárolta, diplomamunkáját pedig nem ő írta, de utóbbit mégsem veszik el tőle. A Blikk ez utóbbiról szóló információit később cáfolta az egyetem, amely szerint a vizsgálat még nem zárult le, az állítólagos hamis érettségi miatt pedig feljelentették a színészt.

hvg.hu Világ

Plágiumgyanú: eljárás indult a német oktatási miniszter ellen

Plágiumgyanú miatt eljárást indít a düsseldorfi egyetem Annette Schavan oktatási miniszter 32 évvel ezelőtt doktori dolgozata ügyében – jelentett be kedden Bruno Bleckmann, az intézmény filozófiai karának dékánja. Arról születhet döntés, visszavonják-e Schavan doktori címét vagy sem.

hvg.hu Itthon

Népszabadság: többszörös szabályszegés Semjén PhD-jénél

Semmitmondó közleménnyel reagált a Pázmány Péter Katolikus Egyetem a Népszabadság december 22-i, Sántít Semjén PhD-je című cikkére - áll a napilap pénteki számában. A rektor közleménye szerint sem a tudományos előélet, sem a nyelvismeret dokumentálását nem kérték Semjéntől, amikor teológia doktoriját tudományos Phd-fokozattá minősítették.

hvg.hu Itthon

Semjén érvénytelen dolgozata – megszólalt a miniszterelnök sajtófőnöke

Havasi Bertalan szerint Semjén Zsolt már kifejtette szombaton a véleményét és az ügyet lezártnak tekinti. Az ELTE 12 professzora kedden közölte: érvénytelennek tartják a miniszterelnök-helyettes szakdolgozatát mindaddig, amíg nem tisztázza, hogyan kerültek plágiumgyanús szövegek az irományba.

MTI/hvg.hu Itthon

Semjén-ügy: az MSZP egyetért az ELTE professzoraival

Az MSZP egyetért az ELTE Társadalomtudományi Kar professzoraival, akik kedden azt közölték, mindaddig nem tekintik érvényesnek Semjén Zsolt KDNP-s miniszterelnök-helyettes szociológia szakdolgozatát, amíg az érintettek nem tisztázzák, hogyan kerültek a politikus 1992-ben írt dolgozatába azok a szövegek, melyeket a konzulens is publikált és a magáénak vall.

hvg.hu Itthon

Semjén-ügy: a szociológia dolgozat és a plágiumgyanú

Folytatjuk sorozatunkat, amelyben – Semjén Zsolt dolgozatait és forrásait párba állítva – közöljük a plágium gyanúját véleményünk szerint felvető részeket. Az alábbiakban pontokba szedve összegezzük az általános miniszterelnök-helyettes egyetemi diplomamunkájával kapcsolatos állításainkat. A miniszterelnök-helyettes dolgozatát vizsgáló, ELTE-n felállított bizottság munkájának eredményéről péntek délelőtt sajtótájékoztatón számolnak be.

hvg.hu Itthon

A Pázmány lezártnak tekinti a Semjén-ügyet

Lezártnak tekinti a Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes doktori dolgozatával kapcsolatos ügyet a Pázmány Péter Katolikus Egyetem - közölte az intézmény pénteken rektori közleményében.

1 2 3 4 5
Eltemették a Hableány kapitányát

Eltemették a Hableány kapitányát

A színpadon késelték meg a Tomb Raider színészét

A színpadon késelték meg a Tomb Raider színészét

Hőség és zivatarok: figyelmeztetést adtak ki vasárnapra

Hőség és zivatarok: figyelmeztetést adtak ki vasárnapra

Itt követheti "élőben" a holdra szállást

Itt követheti "élőben" a holdra szállást

Ezrével hagyják ott a rendőrök a hivatásos állományt

Ezrével hagyják ott a rendőrök a hivatásos állományt

A korszak, amikor úgy sem lehetett legyőzni a kétharmadot, ha több voksot szereztek nála

A korszak, amikor úgy sem lehetett legyőzni a kétharmadot, ha több voksot szereztek nála

Traktorral felborult és meghalt egy férfi Alsópélpusztán

Traktorral felborult és meghalt egy férfi Alsópélpusztán

Heller Ágnest saját halottjának tekinti Budapest

Heller Ágnest saját halottjának tekinti Budapest

Kereshetne egy magyar nő is annyit, mint egy férfi, csak a kormány nem segít

Kereshetne egy magyar nő is annyit, mint egy férfi, csak a kormány nem segít

"Miért ünnepelgetnek, ha nem is voltak a Holdon?"

"Miért ünnepelgetnek, ha nem is voltak a Holdon?"

Tarantino nem bír magával, sorozatot tervez az új filmjéhez

Tarantino nem bír magával, sorozatot tervez az új filmjéhez

A címlapról ajánljuk