Kedden délután négy óráig kell eltakarítani az összes választási plakátot
Bár a választási bizottságok nem járhatnak el azokkal szemben, akik nem tartják tiszteletben a határidőt, azonban az illetékes önkormányzatoknak van erre jogkörük.
Bár a választási bizottságok nem járhatnak el azokkal szemben, akik nem tartják tiszteletben a határidőt, azonban az illetékes önkormányzatoknak van erre jogkörük.
A párt szerint a miniszterelnöknek lenne mit mondania Novák Katalin lemondása után.
Az árstopos és a régi akciós kék plakáttól végleg búcsúzunk, kapunk helyette új akciós kék plakátot.
Vargának az egyik rongáló azt mondta, az Országgyűlési Hivatalban dolgozik.
Junghausz Rajmund a Facebookon tette közzé értékelését.
Miközben a járvány ideje alatt szinte mindenki elszenvedett valamilyen veszteséget, a gazdagok tovább gazdagodtak, a hatalmi erők, ha lehet, még cinikusabbak lettek. Az ARC azt szeretné, ha ezt a helyzetet dolgoznák fel a maguk kreatív módján a plakátkészítők.
Milyen a szerelem a korona idején? És miért szökik meg egy kovászos uborka az üvegből, a társai mellől? Bemutatjuk az ARC Kiállítás győzteseit.
Négy nappal az engedélyezett időpont előtt már kikerültek a Fidesz Terézvárosi szervezetének plakátjai - ezt fotók is bizonyítják.
Összefújták az ellenzéki plakátokat Budakeszin, Szél Bernadett irodájának kerítésén, a politikus a rendőrségnek akart segíteni a térfigyelők felvételeivel.
Az MSZP nem volt hajlandó elárulni, melyik plakátcégnél hirdet az EP-kampányban, azonban az egyik plakát keretén lévő felirat lebuktatta. Eszerint az MSZP-Párbeszéd plakátok ugyanúgy a Publimontnál jelentek meg, mint a Mi Hazánk Mozgalom hirdetései, ahol Novák Előd bevallása szerint 20 ezer forint egy plakáthely. Ehhez képest a DK ötszörös áron hirdet, máshol. Megnéztük, kinek milyen lehetőség jutott.
Március 15-ös váltja a junckerest.
Frans Timmermanst tüntetik ki Bukarestben, az elismerést az Országos Politikatudományi és Közigazgatási Iskola adja át neki.
Miközben a többi közép-kelet-európai ország esetében sehol nem szerepelt a tíz legnagyobb médiakampányra költő között sem az állam.
A lebonyolító most is az a Balásy Gyula, akinek cégei jóban vannak a magyar kormányzattal.
Van, ahol már ki is számlázták az ellenzéki pártoknak a választási plakátjaik eltávoltását, de a fővárosban például még csak most mérik fel, hogy hány plakát maradt kint.
Szolnokon és Hódmezővásárhelyen is plakátrongálásokról tudósítanak a pártok - egyre inkább forr a kampányindulat az országban.
A Stop megmarad, a többi eltűnik – a pőre félelemkeltés veszi át a szerepet a kormány "figyelemfelhívó kampányában".
Leginkább a Momentum plakátjait távolítottak el jogsértően, de az MSZP-t is érte kár. A Dél-Alföldi Közlekedési Központ pedig bírságot kell fizessen.