Elkaszálták a kispesti önkormányzat-féle plakátátragasztást
Az NVB egyetlen plakát ügyében hozott döntést, de eltiltották az önkormányzatot a további jogsértéstől.
Az NVB egyetlen plakát ügyében hozott döntést, de eltiltották az önkormányzatot a további jogsértéstől.
Szerintük a polgármester visszaél a hatalmával.
Az MSZP-nek és az Együttnek már biztosan nem lesznek óriásplakátjai az idei választásban, de a Magyar Nemzet információi szerint nem kizárt, hogy az LMP is hasonló sorsra jut.
Az egykori sanomás Szabó György van az új hirdetési cég mögött – tudta meg a hvg.hu.
A Népszava szerint megjutalmazták azokat a közszolgákat, akik kiszálltak terepre plakátokat összeírni.
Az ÁSZ vizsgálata nyomán a felszámolás szele is meglegyintette a Jobbikot. A kormány és az állami szervek egyre több eszközzel nehezítik az ellenzéki pártok kampányolását.
Élen jár a plakátalanításban a Pest megyei Kormányhivatal, már egy jobbikos plakát nincs a helyén, közölték büszkén.
"Tiltott pártfinanszírozásra" hivatkoznak.
Az elmúlt évszázad gyakorta ismétlődő uszításai idéződtek fel nem kevesekben már eddig is Orbánék sorosozó plakátjai láttán, és akkor még nem tudjuk, mit hoz még az újabb nemzeti konzultáció.
Péntektől szeptember 24-ig látható az idei ARC kiállítás az Ötvenhatosok terén.
A Népszava értesülései szerint a járási kormányhivatalok dolgozóinak adták ki a feladatot, hogy fotózzák le az óriásplakátokat, a lajstrom alapján újabb plakátügyi szigorítás jöhet.
És az Állítsuk meg Brüsszelt! kampány is kapott egy cirill betűkkel operáló értelmezést.
Megmutatta a viccpárt, milyen üzenetekkel veszi fel a harcot a kormányzati propagandával.
A szombati felvonulás előestéjén tartott táblakészítő workshopot a Kétfarkú Kutya Párt. Kovács Gergely szerint nincs okuk félni az esetleges támadásoktól, ugyanis a békemenetüket az orosz belbiztonság is védi, sőt sugárzó táblák is lesznek náluk.
Most, amikor a Gyakorikérdések.hu-n is érdeklődnek a könnyű, gyors kormányváltás mikéntjéről, a nép a kék kormányplakátokon is üzenni kezdett. Tegnapi összeállításunkat a Facebookról szedtük össze, az alábbi válogatáshoz olvasóink küldték a muníciót. Köszönjük nekik!
Az önkormányzat nem csak a levegőbe beszélt, tényleg megindul a gyűlöletkeltőnek minősített plakátok leragasztása.
Egy 2017 végi rendeletre hivatkozva akár már a jövő héten eltűnhetnek a sorosozós és kerítésátvágós kormány- és Fidesz-plakátok Kispestről. A polgármester szellemi környezetszennyezést emleget. A rendeletet a Fidesz is megszavazta. Az önkormányzat lépése egybeesik a Fidesz azon megfontolásával, hogy lehalkítják a Soros-kampányt.
A szerződéseket a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda kötötte.