#podcast




A Balázs Kicks alapítójának a cipő már csak egy üzleti tárgy – Pachert Balázs a Mérlegen podcastban

Első üzlete megnyitójára még a szülei vitték el kocsival, az eladásai azóta is szárnyalnak, sőt újabb és újabb vállalkozásokba kezd bele a Balázs Kicks megálmodója. A vállalkozóval a HVG műsorában beszélgettünk arról, hogy bár továbbra is szereti a cipőket, megváltozott velük a viszonya, és szó esik arról is, meddig tudja elképzelni magát a sneakerbolt arcaként, mi fogta meg ebben a szubkultúrában, és milyen ambíciói vannak a jövőre nézve.



Robbanás a Molnál, rakéták Kijevben, 55 államtitkár a Magyar Közlönyben – itt a HVG hírpodcast

Kiderült, hogy K. Endre kegyelmi kérelme esetében szokatlan módon mindkét, a pozitív és a negatív döntési változatot is elkészítették. Balog Zoltán szombat este megtörte a csendet, az MTI-nek telefonon azt mondta: egyetlen kormánytag sem kérte, hogy járjon közben Novák Katalin korábbi köztársasági elnöknél. Kedden beindul a parlamenti munka, a plenáris ülés előtt négy szakbizottság is ülésezik. Oroszország nagy erőkkel támadta Kijevet, drónokkal és ballisztikus rakétákkal mértek csapást az ukrán fővárosra. Pénteken a Mol tiszaújvárosi üzemében robbanás történt. Pünkösdhétfőn jelent meg XIV. Leó első pápai enciklikája. Kezdje a napot a HVG hírpodcastjával!


Kegyelmi ügy: Novák Katalinnál most nincs magányosabb ember – Fülke

Vizsgálóbizottságok vallathatják a NER legrondább ügyeinek főszereplőit. A Fidesz évek óta azt kommunikálja, hogy Novák Katalinnak kell elmondania, miért döntött K. Endre kegyelmének megadása mellett. A Tisza jó eséllyel ugyancsak tőle fog válaszokat kérni. Hogyan gondolkodik a Tisza a részvételiségről? Milyen történetet mesélhet Magyar Péter a tiszaújvárosi robbanásból kiindulva? Novák Zoltánnal, a Méltányosság Politikaelemző Központ projektigazgatójával Kacskovics Mihály Béla beszélgetett.




Nyilvános a kegyelmi dosszié, Ruff Bálint miniszterelnök-helyettes lett – itt a HVG hírpodcastja

Tegnap reggel nyilvánosságra hozták a kegyelmi ügy dokumentumait. Első hivatalos miniszterelnöki útjára indult Magyar, azt is bejelentette, hogy Orbán Anita mellett Ruff Bálintot, a Miniszterelnökséget vezető minisztert is felkéri miniszterelnök-helyettesnek. Ruszin-Szendi Romolusz megnevezte az új vezérkari főnököt. Meghalt Scherer Péter. Kezdje a napot a HVG hírpodcastjával!


Nyivánosságra hozzák a kegyelmi ügy dokumentumait - itt a HVG hírpodcastja

Tegnap ismét kormányülés volt. A miniszterelnök bejelentette, hogy kedden a kormány honlapján nyilvánosságra hozzák a kegyelmi ügy hivatalos dokumentumait. A kormány szerint a leköszönő Orbán-kabinet meghamisította a költségvetést. Szakértői szintű egyeztetések kezdődnek Magyarország és Ukrajna között a kárpátaljai magyarság jogainak rendezéséről. Kezdje a napot a HVG hírpodcastjával!


Jogászkodás Havasi kirúgása körül, Orbán nem aggódik, orosz ügynökök nevei landolhatnak Magyaréknál – Newscast

Verstappenék alatt megadta magát a Mercedes a gigaterhelés alatt, Gulyás Gergely szerint nem volt jogszerű Havasi Bertalan kirúgása. Ebola Kongóban és Ugandában, dróncsapás az Egyesült Arab Emírségek egyik atomreaktora mellett. Ez a HVG hétköznap reggelente jelentkező hírpodcastja.



Hogy nőhetnek fákon halak? – Szendőfi Balázs horgászatról, erdőkről, vadakról a zCastban 

Hogy éreznénk magunkat, ha lefuttatnának velünk egy maratont, és a célban víz alá nyomnának? – húzós párhuzammal világít rá halszemszögból a sporthorgászat árnyoldalára Szendőfi Balázs természetfilmes, halkutató, aki könyvet írt az itthon legtöbbek által űzött szabadidős tevékenységről. A természetvédelemben konfrontatív stílusáról ismert filmesnek határozott véleménye van nem csak a horgászatról, hanem a védett erdőkben zajló erdőgazdálkodásról és a vadgazdálkodásról is. De hogy jön ide a félelemből épített táj?



Elképesztő összegű szerződés a 4iG-nek, Orbán el se ment az átadás-átvételre – itt a HVG hírpodcastja

A kormányváltás utolsó adminisztratív lépése is megtörtént. Pintér Sándor azonnali és teljeskörű vizsgálatot kért maga ellen. Orbán Anita külügyminiszter bekérette Jevgenyij Sztanyiszlavov orosz nagykövetet. Tegnap megszűnt a háborús veszélyhelyzet. Pálinkás Szilveszter lehet Ruszin-Szendi Romulusz miniszter kabinetfőnök-helyettese. Magyar Péter birtokba vette a Miniszterelnökség jövőbeni épületét. Kezdje a napot a HVG hírpodcastjával!



Megalakult a kormány, éjszakai minisztériumtúrát tartott Magyar – itt a HVG hírpodcastja

Megalakult a kormány: lezajlott a jelöltek meghallgatása, a miniszterek délután a Sándor-palotában átvették a megbízóleveleiket, ismét összeült az új Országgyűlés az egyetlen napirendi pont a Magyar Péter vezette kormány 16 miniszterének eskütétele volt. A miniszterelnök bejárta a Karmelitát, a Miniszterelnöki Kabinetirodát és a Belügyminisztériumot, volt szivarszoba, voltak festmények és -Magyar szavaival élve- döbbenetes luxus. Közel 80 milliárd forintot költött el idén a Miniszterelnöki Kabinetiroda. Egy meg nem nevezett nyugati hadsereg süllyeszthetett el egy orosz hajót a Földközi-tengeren. Kezdje a napot a HVG hírpodcastjával!