Felfüggesztették hét ellenzéki országgyűlési képviselő mentelmi jogát

A hat momentumos politikus és a párbeszédes Tordai Bence mentelmi jogának felfüggesztését júliusban kérte a legfőbb ügyész.

  • HVG

Vita nélkül felfüggesztette az Országgyűlés hat momentumos képviselő – Bedő Dávid, Lőcsei Lajos, Tompos Márton, Gelencsér Ferenc, Tóth Endre, Sebők Éva – és a párbeszédes Tordai Bence mentelmi jogát hétfőn, az őszi ülésszak első napján. Bedő mentelmi jogát hat, Lőcseiét négy ügyben adták ki.

A legfőbb ügyész júliusban kérte hat olyan országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését, akik áprilisi és május 1-jei demonstrációkon a hatóságok szerint szabálysértést követhettek el. Bár az akkori közleményben nem nevesítették a képviselőket, már akkor valószínűsíthető volt, hogy a momentumosokra gondolnak, hiszen pirotechnikai szabálysértésre utaltak benne. A párt képviselői voltak azok, akik több esetben is lila füstgyertyát használtak, amit egyébként szabadon lehet boltokban vásárolni.

Tordai Bence pedig korábban maga posztolt arról, hogy a mentelmi jogának felfüggesztését kezdeményezték közlekedési szabálysértés miatt, egészen pontosan azért, mert egy tüntetésen leült egy zebrára.

„Kitilthatnak bennünket a parlamentből, megbírságolhatnak bennünket rekordösszegre, eljárások hadát indíthatják ellenünk, felfüggeszthetik a mentelmi jogunkat is, de mi akkor is ki fogunk állni azért, amiben hiszünk” – mondta az ülésen Bedő Dávid, a Momentum frakcióvezetője.

Juhász Imrét választotta az alapvető jogok biztosának az Országgyűlés, van új helyettese is

A volt alkotmánybíró, egykori Ab-elnök nem sokáig maradt munka nélkül.

(Nyitókép:  MTI / Hegedüs Róbert)

Hozzászólások