#privatizáció

Olcsóbb is lehetne az áram az MVM volt vezére szerint
 

Olcsóbb is lehetne az áram az MVM volt vezére szerint

Tizenöt évvel a villamosenergia társaságok privatizációja után új alapokon kellene az áram árát meghatározni, és ezzel csökkenteni lehetne azt - állítja Mártha Imre, a Magyar Villamos Művek (MVM) volt vezérigazgatója, az Első Magyar Infrastruktúra Befektetési Zrt.(ELMIB) nemrégiben kinevezett vezérigazgatója.

MTI MTI

Budai Gyula megint feljelentést tesz
 

Budai Gyula megint feljelentést tesz

Hűtlen kezelés gyanúja miatt csütörtökön feljelentést tesz az elszámoltatási kormánybiztos a Mezőhegyesi Állami Ménesbirtok Rt. 2004-es privatizációjának ügyében.

MTI MTI

Stadler János: Miért vesztettük el a rendszerváltást?
 

Stadler János: Miért vesztettük el a rendszerváltást?

„Mi volt a magyar rendszerváltás veleje, magva, értelme? A többség bizonytalan, sőt, halvány fogalma sincs róla. Nem lehet csodálni hát, ha a harmadik köztársaság híveit alig látni. Kádár terhes örökségét vagy az új elit vétkeit okoljuk-e a mai helyzetért?” Orbán se találja a villanykapcsolót címmel január 21-én jelent meg a hvg.hu-n Zádori Zsolt ismertetése Tamás Pálnak a Kritikában megjelent írásáról. Megpróbálom továbbvinni ezeket a gondolatokat, és várom a valóban érveket felsorakoztató hozzászólásokat – írja a szerző.

Stadler János Stadler János


Halló! Hol itt a diktatúra? Ilyet csak az ellenségeink állítanak...
 

Halló! Hol itt a diktatúra? Ilyet csak az ellenségeink állítanak...

Ha itt valami totális, akkor az a nyugalom - állítja a telefoninterjúban Grigori Mitjusnyikov, a fehérorosz Állam Televízió és Rádió központi hírszerkesztőségének vezetője. Szerinte kétség sem férhet a tegnap tartott választások tisztaságához, a nép nagy része azt akarja, hogy Lukasenko elnök vezetésével újuljon meg a haza, egyebek között beinduljon a privatizáció.

Zentai Péter Zentai Péter

Újra terítéken az alumíniumipar privatizációja
 

Újra terítéken az alumíniumipar privatizációja

A Népszabadság keddi számában egy teljes oldalas alumíniumipari összeállítás olvasható. A lap információi szerint az alumíniumágazat privatizációjából a kilencvenes években összességében 6,3 milliárd forint folyt be, de az ÁPV Rt. egy 1999-es - az Orbán-kormány idején született - jelentése szerint a magánosítás a cégek áron alul történt eladása miatt 25 milliárdos veszteséggel zárult.

MTI MTI




Megszorítás, reform, privatizáció kell
 

Megszorítás, reform, privatizáció kell

Az ország gazdasági mozgásterét nem tágítja, ha a hitelezők köre megváltozik, s a nemzetközi szervezetek helyére magánbankok lépnek. A megoldás a valódi gazdaságpolitikai fordulat lenne – véli Bod Péter Ákos.

unknown unknown



Fellegi: készül az új közbeszerzési törvény
 

Fellegi: készül az új közbeszerzési törvény

Folyik az új közbeszerzési törvény véglegesítése Fellegi Tamás, nemzeti fejlesztési miniszter szerint. Az új közbeszerzési törvény a visszaélések és a korrupció visszaszorítása érdekében bezárja azokat a kiskapukat, amelyeken keresztül az állami vagyon elszivárgott - véli.

MTI MTI

Nyomozás indult a Hód-Mezőgazda Rt. privatizációja ügyében
 

Nyomozás indult a Hód-Mezőgazda Rt. privatizációja ügyében

Budai Gyula és Lázár János feljelentése nyomán különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt nyomozást rendelt el ismeretlen tettes ellen a Nemzeti Nyomozó Iroda Gazdaságvédelmi Főosztálya a Hód-Mezőgazda Rt. privatizációja ügyében. "Bármely érdeklődő számára elérhető módon meghirdetett, nyilvános pályázati eljárás során a vásárlásra érvényes ajánlatot nyújtottunk be, ezt a bírálók sikeresnek ítélték" - írta Antal Gábor, a cég vezérigazgatója korábban az MTI-hez eljuttatott közleményben.

MTI MTI