Férfiak között is egyre többen küszködnek evés- és testképzavarral
Az egészséges tevékenység is lehet rögeszme – mondta el a HVG-nek a SOTE Magatartástudományi Intézetének testképzavarokat kutató szakértője.
Az egészséges tevékenység is lehet rögeszme – mondta el a HVG-nek a SOTE Magatartástudományi Intézetének testképzavarokat kutató szakértője.
A majmok hangosan rikácsoltak, fenyegetőztek, de akkor már mindenki tudta, hogy ők csak majmok, akik akkor tudnak pusztítani és uralkodni, ha hiszünk nekik. Tanmese a kormány újabb oktatási törvénymódosításáról.
A spanyolországi Gironában működő, három Michelin-csillagos El Celler de Can Roca 60 fős személyzetéhez hetente jön a terapeuta.
Koherens volt a miniszterelnök évértékelőjén nyújtott produkciója, de bizonytalanságról is tanúskodott. A tanár bácsisan fellépő Orbán mondanivalójával összhangban állt a testbeszédje annak ellenére, hogy arcmimikája szinte nulla. Kőszegi-Borsos Erika pszichológussal, testbeszéd-szakértővel beszélgettünk.
A kóros nárcizmusban szenvedők önbecsülése alacsony, de magasan próbálják tartani, sok fájdalmat okozva környezetüknek. Bánki György könyvet írt erről. Interjú.
A melegség 1973 óta hivatalosan sem betegség, az amerikai Nicolosi házaspár mégis heteróvá nevelné a melegeket. Eredetileg 2002-es A homoszexualitás megelőzése című könyvüket a magyar katolikus egyház hazánk egyik legnevesebb pszichiátriaprofesszorának támogatásával most mégis kiadta.
A borúlátóbb szakértők szerint húsz év múlva következhet be a fordulat, amikor a férfiak közt többségbe kerülnek azok, akik nem képesek a gyermeknemzésre. De ki és mi tehet arról, hogy a férfiak nemzőképessége világszerte csökken, és ma minden ötödik magyar pár meddő?
A családot szívünk szerint a béke szigetének tekintenénk, ahol az élet csatamezejéről hazatérve megpihenhetünk. Pedig még a legjobban működő családokban is dúlnak hatalmi harcok, és időről időre felüti fejét a versengés.
Komoly önismeret kell egy szülőnek annak felismeréséhez, hogy az iskolai stresszeléssel csupán a saját kudarcait akarja a gyerekével helyrehozatni. Pedig a gyerek sikerei nem azon múlnak, hogy járatják-e háromévesen angolra. Hogy min, arról Csenki Laura, a Semmelweis Egyetem I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinikájának gyermek klinikai szakpszichológusa beszélt a hvg.hu-nak adott interjúban.
Az életöröm szempontjából alapvető, hogy legyen valamilyen szenvedélyünk, de ha ez átveszi az uralmat a mindennapok fölött, baj van. Mit kezdünk azzal, hogy majd’ minden tizedik ember alkoholista? Honnan ismerjük föl, hogy számítógépfüggő a gyerek? Le lehet-e szokni a munkaszenvedélyről? Szemelyácz János addiktológus-pszichoterapeutával beszélgettünk.
70 éves korában elhunyt C. Molnár Emma pszichológus, aktív-analitikus pszichoterapeuta – közölte az Aktív-analitikus Pszichoterapeuták Egyesülete szerdán az MTI-vel. Az ismert szakembert június 25-én érte a halál, temetéséről később intézkednek.
A népesség 20-25 százalékában ott van a tehetség, de csak kis része bontakozik ki igazán Magyarországon. Jó hír viszont, hogy mostanában megnőtt ez az arány.
Megint nagyot ment a Facebookon egy oktatási rendszert bíráló bejegyzés, ezúttal egy gyermekpszichológus észrevételeit osztották meg több ezren arról, hogy milyen tünetekkel kerülnek hozzá az iskolai nyomástól lelki beteggé vált gyerekek. Bár elsősorban az oktatásról ejt szót, a dologban vastagon benne vannak a szülők is.
Programot indítanak a debreceni Szent József Gimnáziumban, hogy feltárhassák, van-e szükségük a diákoknak lelki segítségre. Két hónapon belül két diák lett ugyanis öngyilkos, egyelőre nem tudni, miért. Tavaly novemberben egy fiú, múlt héten pedig egy lány végzett magával – írja a Dehir.