Beperelték az Apple-t, mondván rasszista az Apple Watch
Faji elfogultsággal rendelkezik az Apple Watch egyik fontos, egészségügyi funkciója – állítja egy New York déli kerületében indított csoportos kereset.
Faji elfogultsággal rendelkezik az Apple Watch egyik fontos, egészségügyi funkciója – állítja egy New York déli kerületében indított csoportos kereset.
Néhány év alatt igencsak megsokasodott a karunkon elérhető funkciók száma. Az alváskövetéstől a napelemen át a véroxigénszint méréséig nézzük, melyiknek mi is lehet az értelme.
A koronavírus-járvány felértékelt egy egyszerű és olcsó diagnosztikai eszközt, a vér oxigéntelítettségét és a pulzust mérő pulzoximétereket. Amerikai szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy e mindennapos eszközök akár téves diagnózishoz is vezethetnek.
Egy korábbi álhír szerint az arcmaszk viselése miatt kevesebb oxigénhez jut a szervezet. Ezt az állítást cáfolta meg most egy brit orvos.
Hogy mennyire működik rendben a tüdőnk, azt odahaza épp olyan egyszerűen meg lehet mérni, mint a vérnyomást. Az orvosok viszont óvatosságra intenek.
Az Apple Watch okosóra soron következő operációs rendszere, a watchOS 7 állítólag már a véroxigénszint mérését is támogatni fogja.
Új órával jelentkezett az Asus a Berlinben zajló IFA 2019 szakkiállításon. A gyártó szerint a VivoWatch SP intelligenciájával tűnik ki a konkurens megoldások közül.
A K&H 2004 óta évről-évre meghirdeti a gyermekkórházak számára műszerbeszerzési pályázatát. A beérkezett igényekből kiolvasható, hogy milyen műszerek hiányoznak leginkább a magyar gyermekkórházakból.
Megeshet, hogy nők vagy sötétebb bőrűek nem kerülnek kórházba, pedig veszélyesen kevés az oxigén a vérükben. Ez a pulzoximéter hibája lehet.