Blikk: Ismét razziáznak a szcientológusok budapesti székházánál
A lap információi szerint újra rendőrök szállták meg a szcientológusok Váci úti székházát csütörtök reggel.
A lap információi szerint újra rendőrök szállták meg a szcientológusok Váci úti székházát csütörtök reggel.
Összeköthetők a norvég tulajdonú mobilszolgáltatóval az utóbbi időben megtörtént esetek, de ettől még nem biztos, hogy egy négy évig elfelejtett ügy felélesztése és Lázár János kinyilatkozása összefügg. Megpróbáltunk rendet rakni a Telenor-kérdésben.
Állítólagos "robbanószerkezetre" hivatkoznak a rendőrök.
Kábítószer birtoklása miatt indult ellenük eljárás.
Elsősorban olyanok után kutattak, akik a tavalyi terrormerénylet elkövetője, Anis Amri körébe tartoztak.
Nemzetközi razzia során elfogtak három szíriai állampolgárt is.
Két őrizetbe vett gyanúsított előzetes letartóztatását rendelte el a Budai Központi Kerületi Bíróság, ám ők nem a Mall.hu-t üzemeltető cég alkalmazottai - tájékoztatta a hvg.hu-t az Internet Mall Hungary Kft. jogi képviselője.
Országos akciót hajtottak végre a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Vagyonvisszaszerzési Hivatalával együttműködve, hogy felszámoljanak egy webáruház alá szervezett, cégláncolatokat működtető bűnszervezetet, amely 4,5 milliárd forint adót igényelt vissza jogtalanul. Az akció során, melyben több százan vettek részt, mintegy 1,5 milliárd forint értékű vagyont foglaltak le és zároltak. A Mall.hu internetes áruház, amelynek telephelyét szintén ellenőrizték, közölte: valótlan az az állítás, hogy büntetőügyben érintettek.
A Mall.hu vezérigazgatója szerint az egyik dolgozójuk miatt szálltak ki hozzájuk a hatóságok. A NAV szerint egy 4,5 milliárd forint összegű költségvetési csalás miatt nyomoznak.
Harminc helyre szállt ki összehangoltan a rendőrség és a NAV, elképesztő dolgokra leltek állítólag.
A József Nádor téren található szórakozóhely a jól ismert átverős módszerrel dolgozott.
Jól halad a nyomozás a tiltott és hamis teljesítményfokozó szerek kereskedőivel szemben. Már több gyanúsított, köztük két rendőr is, beismerő vallomást tett – tudta meg a hvg.hu a Fővárosi Főügyészségtől.
Egy óvatlan drogkereskedő pont civil ruhás rendőröknek próbált kábítószert eladni a bulinegyedben.
A német hatóságok egy ötezer névből álló célpontlistát találtak egy razzián két terrorgyanúba keveredett férfi otthonában.
Többen voltak az engedélyezettnél - erre hivatkoztak a hatóságok.
A valódi rendőrök tetten érték a négy férfit, akik épp "razziáztak" egy budapesti lakásban.
A török fővárosban több mint 250 helyen csaptak le a rendőrök, akik állítólag fél éve készültek az akcióra.
Ha a cég nem működik együtt a versenyhatósággal a hajnali rajtaütések során, akár nettó árbevételének 1 százalékáig bírságolható – mondta a versenytanács tagja hétfőn.
Egy 47 éves szegedi férfi volt a főnöke annak a bandának, amelynek tagjai magyarországi nőket kényszerítettek prostitúcióra Franciaországban. A külföldön szerzett pénzt magyar cégeken keresztül próbálták tisztára mosni. A bűnözők rendesen szórták a pénzt.