A török GDP 10 százaléka is lehet a földrengés okozta kár értéke Törökországban
Ezt a minden eddiginél magasabb összeget török üzletemberek egy csoportja számolta ki, és a Bloomberg közölte New Yorkban.
Ezt a minden eddiginél magasabb összeget török üzletemberek egy csoportja számolta ki, és a Bloomberg közölte New Yorkban.
Lengyel Miklós
Az 1999-es, izmiti tragédia után földrengésadót is bevezettek az országban, nagyfokú épületmegerősítési programba kezdtek, az új házaknak pedig szigorú biztonsági előírásoknak kellett megfelelniük – legalábbis papíron. Gyakorlatban az egészet kisiklatta a korrupció és a haverok zsebének megtömése. A katasztrófavédelem pedig már képtelen gyorsan reagálni, ha megtörtént a baj, miután Recep Tayyip Erdogan bekötötte a saját hivatala alá.
A török elnök elismerte: voltak hiányosságok abban, ahogy a hatóságok a katasztrófára reagáltak.
MTI
Csak Törökországból ötvenezer sérültet jelentettek, viszont még sokan vannak a romok alatt, a túlélési esélyeiket nagyban rontja a fagypont alatti hőmérséklet, ezért arra kell számítani, hogy a halottak száma még tovább emelkedik. Erdogan török elnök a földrengés helyszínére tett látogatásán elmondta, egy ekkora katasztrófára képtelenség felkészülni.
hvg.hu
Egyúttal katasztrófaövezetté is nyilvánította a földrengés sújtotta térséget.
hvg.hu
„Imádkozunk az áldozatok családtagjaiért” – írta a miniszterelnök.
hvg.hu
Így könnyebbé válhatna az épület felújítása és átalakítása, amelybe aztán a török elnökhöz közeli alapítvány iskolája költözne be.
hvg.hu
A miniszter török kollégájával tartott sajtótájékoztatóján azt is bejelentette: született egy kezdeményezés, amely felterjesztené Recep Tayyip Erdogan török elnököt a Nobel-békedíjra.
MTI
A török elnök egyedül Finnország csatlakozását hajlandó elfogadni.
hvg.hu
A szoros török kapcsolat főként üzleti megfontolásokból táplálkozik, írja az osztrák lap szerzője, Gregor Mayer. Egy-két Orbán-közeli oligarcha igencsak együttműködik Erdogan hasonló vazallusaival.
hvg360
A határozott kijelentés azt követően érkezett, hogy Stockholmban egy radikális, svéd állampolgárságú politikus elégette a Korán egy példányát.
hvg.hu
A török ratifikálást késleltetheti az is, hogy kurd tüntetők csütörtökön a török elnököt jelképező bábut lógattak fel Stockholmban.
MTI
Hét ország, több mint 190 millió ember sorsa. 2023-ban sok fontos választást rendeznek, összeszedtünk hatot, amit biztosan megtartanak, és egyet, amit talán.
A kétségtelenül népszerű döntésnek köze lehet ahhoz, hogy az országban jövő nyáron választásokat tartanak.
hvg.hu
„Az orosz-ukrán békéért tett erőfeszítéseivel" érdemelte ki a jelölést Erdogan a török parlamenti házelnöktől.
hvg.hu
Miközben Törökország blokkolja Svédország NATO-csatlakozási folyamatát a kiadatások megtagadása miatt, Stockholm többször felhívta a török kormány figyelmét a svéd igazságszolgáltatás függetlenségre, valamint arra a tényre, hogy a kiadatással kapcsolatban a végső szó Svédországot illeti meg.
MTI
A jobboldalra tolódó üzletember Jared Kushner bal oldalán állt.
hvg.hu
Ekrem Imamoğlu a török ellenzék egyik legnépszerűbb politikusa.
hvg.hu
Szóba került az ukrajnai gabona és Szíria helyzete is a Kreml szerint.
MTI