#rendszerváltás

Időszámításunk kezdete: 1989, a rendszerváltás éve

Őrült rendszer volt a kommunizmus, amely vakbuzgó deviáns híveit is tébolydába zárta. Alig két éve, hogy megkerülhetetlen mérföldkőnek számít a rendszerváltás a magyar politikai retorikában. A Kelet és Nyugat közötti hídszerepre több nemzet is aspirál. De mire megy vele? Az István, a király 1983-ban nemcsak rockopera, de nemzeti szertartás is volt. Állítások egy új, színvonalas folyóiratban.


A fehérgalléros bűnözés csúcsai

„Aki keveset lop, azt elkapják, aki sokat, az megússza a felelősségre vonást” – hangzik az általános közvélekedés. Ezért meglepetést okozott, hogy Kulcsár Attilát, a több milliárd forintot elsikkasztó brókert első fokon komoly, nyolc éves börtönbüntetésre ítélték. A fehérgalléros bűnügyek – az államot vagy az emberek befektetéseit érintő lenyúlások – esetében igen változatos verdiktek születtek. Felelevenítünk néhány ügyet – a teljesség igénye nélkül –, hogy megnézzük, kik úszták meg, és kik nem.