Szórakoztató jelenetet adott elő a libanoni miniszterelnök, amikor véletlenül Giorgia Meloni titkárát ölelgette meg
Nadzsíb Míkáti szívélyesen köszöntötte az első szőke nőt, aki a repülégépről leszállt.
Nadzsíb Míkáti szívélyesen köszöntötte az első szőke nőt, aki a repülégépről leszállt.
A Budapest Airport még kivár, de ott is jöhet a változás a közeljövőben.
A nő 1500 eurós kárt okozott az őrjöngésével.
A vártnál hamarabb lezárulhat a ferihegyi repteret üzemeltető Budapest Airport megvásárlása. Az állam a társaság 80 százalékát venné meg, feltehetően 774 milliárd forintot fizetne érte, de csak átmenetileg lenne ekkora a tulajdonrésze.
Kocsis Máté durva nácizással sietett Orbán Viktor védelmére, aki szerint a „liberális EP-képviselők ismét megtámadták Magyarországot”. Pedig jól jönne az az EU-pénz, hiszen szakértők szerint a kormányzati célnál jóval nagyobb hiány és kisebb növekedés várható. Vannak persze fontosabb dolgok is, mint számokkal bíbelődni, különösen, ha a főnök annyira meg akarja szerezni a repülőteret, hogy szavazatelsőbbségi és egyéb különleges jogokról is lemond a befektetők javára. Közben a nemzetközi helyzet is fokozódik, immár Pakisztán lövi Iránt. Ha pedig elegünk van az egészből, melegebb éghajlatra is elutazhatunk. De hova és mennyiért? Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
A biztonsági erők jelenleg egy vészhelyzeti terven dolgoznak a repülőtér rendes működésének biztosítása végett. A hatóságok vizsgálatot indítottak az ügyben.
Az Orbán-kormány mindenáron meg akarja vásárolni a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. 51 százalékát, azonban a vételárból a ráeső részt csak nagyon nehezen tudta összekaparni.
Korábban megírtuk, a BKK úgy modernizálta a 100E reptéri expressz buszon a jegyvásárlás módját, hogy amiatt sokan véletlenül többször is kifizetik a 2200 forintos jegyárat.
Vecsésen, a reptér közelében nyílik meg a nemzetközi kávézólánc első hazai drive-thru üzlete.
A szombat hajnal a repteret sem kímélte, két parkoló repülőben keletkezett kár, a terminálok beáztak, késésekre kell számítani.
A hét sérült között két súlyos sérült és két gyerek is van.
Az aktivisták a hamburgi és a düsseldorfi reptér kifutópályájának betonjához ragasztották magukat, így nem tud felszállni egy gép sem.
Megoszlanak a vélemények a Lengyelország középső részére tervezett, évente 65 millió utas fogadására alkalmas óriásreptérről, Michael O'Leary szerint például a projekt "30 milliárd zlotyt fog elpazarolni egy homokvárra a semmi közepén".
Elromlott a mozdony, sokan Nagyszebennél inkább repülőre szálltak.
Robotasszisztenssel gyorsítja fel a reptéri bejelentkezés folyamatát egy dubai légitársaság.
A Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökének autóját a ferihegyi repülőtér prémium parkolójához vezető úton állították félre.