Elindult a Wizz Air Dortmund–Hévíz járata, az első utasok már le is szálltak
Az út 1 óra 50 percet vesz igénybe.
Az út 1 óra 50 percet vesz igénybe.
hvg.hu
A tervek szerint 2030-ban állhat leghamarabb forgalomba az a hiperszonikus repülőgép, ami 52 kilométer magasan szállítaná az utasokat.
hvg.hu
A gépen két férfi volt, amikor a rendőrök megjelentek a reptéren, teljes gázt adtak és leléptek.
hvg.hu
A NAV 38 millió forintra büntette meg őket.
MTI
MTI
hvg.hu
Hiperszonikus repüléssel kezd el kísérletezni az a cég is, amelyik összerakta a világ legnagyobb repülőgépét.
hvg.hu
A Microsoft a konzolokon és az asztali számítógépen futó Flight Simulátorra is elérhetővé tette azt a frissítést, amelynek köszönhetően egy F/A-18E Super Hornet vadászrepülőgépet is vezethetnek a játékosok.
hvg.hu
A gép eredetileg Tokióba tartott volna, de útközben jelezték, hogy ott nem tud leszállni egy vulkánkitörés következményei miatt. Az óceán felett kellett visszafordulnia.
hvg.hu
Hajnali ötkor ötcsillagos szállodába vitték az utasokat, a legtöbben azonban még mindig nem tudják, hogy jutnak haza.
hvg.hu
A gép Németország felé tartott, amikor eltűnt a radarokról.
hvg.hu
A Rolls-Royce hajtóműveivel felszerelt English Electric Lightningot olyan volt irányítani a pilóták szerint, mint egy nyereggel rendelkező rakétát.
hvg.hu
A Global 8000 a hangsebesség 0,94-szeresével halad majd.
hvg.hu
A Mariupol ostroma során elesett ukrán katonák emlékének szentelnék az új repülőgépet.
hvg.hu
A pilótát leszállás után megműtötték, túlélte a május 11-i esetet.
hvg.hu
Mack Rutherford nővére eredményét döntené meg.
MTI
MTI
hvg.hu
A NASA azt ígéri, az új szuperszonikus repülőgép sokkal csendesebb lesz, mint a Concorde.
hvg.hu
Most bombafenyegetés miatt kellett azonnal felszállniuk a vadászgépeknek.
MTI
A fél világot beutazta az a telefon, amit a Quantas nevű társaság egyik Airbusán hagyott tulajdonosa.
hvg.hu