Vádat emeltek a férfi ellen, aki robbantással fenyegette a TV2 székházát
A férfi egy álprofilról a csatorna munkatársait is megfélemlítette. Az illető ráadásul visszaeső közveszéllyel fenyegető.
A férfi egy álprofilról a csatorna munkatársait is megfélemlítette. Az illető ráadásul visszaeső közveszéllyel fenyegető.
A nyomozók szerint a tettes már vagy régen elhagyta az országot, vagy meg is halt.
A terrorszervezet szerint hat rakétával vették célba a repteret, ebből ötöt sikerült megsemmisíteni.
Egy gyerek is életét vesztette, amikor robbanás történt vasárnap a kabuli repülőtér közelében. Az amerikaiak a városban dróncsapást hajtottak végre. Egyelőre nem tudni, két külön eseményről van-e szó.
Négy amerikai tengerészgyalogos is életét vesztette a Wall Street Journal szerint, az AP már 12-ről ír.
Több nyugati ország már korábban terrorveszélyre figyelmeztetett, amerikai források szerint öngyilkos merénylet történhetett, a Pentagon megerősítette, hogy amerikaiak is vannak az áldozatok között.
Tizenheten sérültek meg, hárman közülük súlyosan, a robbanás kiváltó okát még nem tudják a hatóságok.
Versenyt futnak az idővel Miamiban, hogy még az Elsa trópusi vihar érkezése előtt felrobbantsák a részben összedőlt épület még álló részét.
Felesküdhetett az Iszlám Államra az az értelmiségi családból származó kecskeméti fiatal, akit terrorakciók eltervezésének gyanújával vettek őrizetbe. Környezete állítólag semmit nem vett észre abból, hogy muszlim lett.
Abubakar Shekau haláláról szóló hírt a Nyugat-Afrikai Iszlám Állam jelentette be, de a nigériai hírszerzés jelentése is megerősítette az információt.
A férfit azóta figyelték, hogy az Iszlám Államhoz köthető internetes oldalakon részt vett a beszélgetésekben.
Egy magát iszlamistának valló 21 éves férfit vettek őrizetbe hétfőn, aki a megalapozott gyanú szerint terrortámadásra készült az országban.
Az áldozatok mindannyian civilek, vannak köztük fiatal diákok is.
Két órán belül elfogták a feltételezett elkövetőt.
Legalább tízen meghaltak, köztük a felkelők egyik parancsnoka.
Saját nevükön érkeztek diplomáciai útlevéllel. Feltehetően a robbantás előkészítésében vettek részt négy további társukkal.
A 28 éves Seth Aaron Pendley nem akármilyen ügy miatt került a szövetségiek látókörébe: véget akart vetni az internetnek.
Portik Tamás egykori szűk környezetéből kaphatnak választ a rendőrök arra a kérdésre, kik és miért robbantottak politikusoknál a kilencvenes években - legalábbis ezt állítja egy kormányközeli portál. De ha így is van és több mint húsz év után fény derül az indítékokra, akkor sincs miért aggódniuk a robbantóknak. Ezek a bűncselekmények már elévültek. Legutóbb 2014-ben történt olyan robbantás Budapesten, aminek az elkövetőjét azóta sem találták meg, a nyomozást már fel is függesztették.
Csak Németországban 17 terrortámadást hiúsítottak meg 2009 óta.