Kilencven fölé emelkedett a mexikói vezetékrobbanás halálos áldozatainak száma
46 embert továbbra is kórházban ápolnak.
46 embert továbbra is kórházban ápolnak.
Tovább nőtt a halottak száma a robbanás után, 58 embert pedig még kórházban ápolnak.
A szerencsétlenség három héttel azután következett be, hogy Andrés Manuel López Obrador mexikói elnök hadjáratot hirdetett azok ellen a bandák ellen, amelyek országszerte illegálisan megcsapolják az üzemanyag-vezetékeket, évente mintegy 3 milliárd dollár veszteséget okozva az államnak.
Erőteljes robbanás rázta meg a szíriai főváros, Damaszkusz déli részét, többen meghaltak és megsebesültek - számolt be a szíriai állami televízió és az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű, nagy-britanniai székhelyű szervezet vasárnap.
Robbanás történt szombaton késő este az észak-írországi Londonderry városának központi bírósági épülete előtt. A rendőrség arra gyanakszik, hogy autóba rejtett pokolgép lépett működésbe.
Legalább 21 ember életét vesztette és 71-en megsérültek pénteken egy megcsapolt üzemanyag-vezeték robbanásában Mexikó központi részén - közölte Omar Fayad, Hidalgo tagállam kormányzója.
A környéket evakuálták, a tűzoltók már dolgoznak a lángok megfékezésén.
Egy benn tartózkodó azt állítja, megtámadták az épületet. A szomáliai Al-Shabab vállalta a felelősséget a támadásért. Legalább egy ember meghalt a támadásban.
Az eset Morillon településnél történt.
Gázrobbanás történt, a pékség megsemmisült, a kora délutáni hírek szerint a sebesültek száma 47.
Magnyitogorszkban az év utolsó napján omlott össze egy tízemeletes panelház egy része. A mentéssel most végeztek.
Még akkor is volt nála pirotechnikai eszköz, amikor néhány nappal később kihallgatták.
Kilyukasztotta a gázvezetéket, majd gyertyát gyújtott.
Vietnami turisták ültek a buszon.
Negyvenketten sérültek meg, amikor vasárnap este robbanás történt egy kétszintes szapporói étteremben Japán északi részén.
Legalább negyven ember sebesült meg egy szapporói étteremben bekövetkezett robbanásban. A BBC szerint egyelőre nem tudni, mi okozta az épület összeomlását okozó detonációt.
A tragédiában összesen nyolcan vesztették életüket.
A férfi kitervelte, hogyan robbantja fel feleségét és lányát, majd kiugrott az ablakon.
Az alkalmazottak éppen cseppfolyósított gázt töltöttek át egy teherautóból.