Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
A szerencsétlenség három héttel azután következett be, hogy Andrés Manuel López Obrador mexikói elnök hadjáratot hirdetett azok ellen a bandák ellen, amelyek országszerte illegálisan megcsapolják az üzemanyag-vezetékeket, évente mintegy 3 milliárd dollár veszteséget okozva az államnak.
Ahogy arról szombaton beszámoltunk, felrobbant egy illegálisan megcsapolt üzemanyag-vezeték Mexikóban. A legfrissebb értesülések szerint azóta hetvenkilencre nőtt a halálos áldozatok száma. 66 sérültet kezelnek a helyi kórházakban égési sebekkel - közölte vasárnap Jorge Alcocer egészségügyi miniszter.
Raul Arroyo, hidalgói főügyész szerint 54 holttest annyira összeégett, hogy jelentős időt vehet igénybe azonosításuk.
A helyszínen többen is azt mondták a Reuters hírügynökségnek, hogy Obrador kampánya óta üzemanyaghiánytól szenvednek a környéken. "Mindenki jött, hátha tud szerezni egy kis benzint a kocsijához, hiszen a kutakon már nem maradt" - mondta az ötvenéves Isaias Garcia. A helyi földműves két szomszédjával ment ki a megcsapolt vezetékhez, de tisztes távolságból várakoztak a kocsijukban ülve.
Egy másik szemtanú szerint egyesek fazékkal jöttek merni az üzemanyagból.
A robbanás előtt készült videofelvételeken embereket lehet látni, ahogy vödrökbe gyűjtik az üzemanyagot katonák jelenlétében. Obrador védelmébe vette azt, hogy a fegyveres erők nem avatkoztak közbe, elkerülve a konfliktust a nagyszámú emberrel.
Veronica Jimenez helyi újságíró szerint több mint háromszázan gyűjtötték az üzemanyagot. "Családokat láttam: anya, apa, gyerekek. Mintha egy parti lett volna ... egy pillanatra még az emberek örömét is hallani lehetett - számolt be a Reutersnak Jimenez. - A robbanás után az emberek szétszaladtak segítségért kiáltva, többen megégtek" - fűzte hozzá.
A mexikói állami olajvállalat, a Pemex közlése szerint a Tuxpan és Tula városok között futó vezeték péntek este 7 óra körül robbant be, néhány órával azután, hogy Tlahuelilpan külterületén tolvajok illegális csapoló nyílást fúrtak rajta, és a helybéliek vödrökben próbálták felfogni a szétfolyó üzemanyagot. A robbanást követően készült videókon pánikszerűen menekülő emberek láthatók és az éjszakai égen a vezetékből magasra csapó lángcsóvák.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.