Nőt jelölnek a román szocdemek miniszterelnöknek
A párt nem nacionalista, hanem európai elkötelezettségű, Brüsszellel jó kapcsolatokat ápoló miniszterelnököt akart.
A párt nem nacionalista, hanem európai elkötelezettségű, Brüsszellel jó kapcsolatokat ápoló miniszterelnököt akart.
MTI
Mihai Tudosét Mihai Fifor védelmi miniszter követi a poszton.
hvg.hu
Lemondott Mihai Tudose miniszterelnök, aki korábban gazdasági miniszter volt. Bukását a politika okozta, nem a gazdaság. A kormányzó szociáldemokrata párt vezére már korábban megvonta tőle bizalmát. Liviu Dragnea maga nem lehet miniszterelnök, mert választási csalás miatt jogerősen elítélték.
Lengyel Miklós
"A koncepció lényege nem az, hogy az Erdélyi Médiatér Egyesület felvásárolja az erdélyi médiapiacot" - mondta az egyesület egyik vezető alakja, aki egyébként Habony Árpádnak is ismerőse.
hvg.hu
Tudose szerint az állami hatóságok mandátumára utalt igazából, amikor felelősökről beszélt.
MTI
MTI
hvg.hu
Gyűlik a támogatás a 2014-ben összedőlt bözödújfalui katolikus templom újjáépítéséhez. A helye ugyanott lesz, mint régen, de a tározó újbóli feltöltése miatt cölöpökön áll majd.
MTI
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter teljes mértékben elfogadhatatlannak, az európai értékekhez és a 21. századhoz méltatlannak tartja Mihai Tudose román miniszterelnök magyar autonómiatörekvésekkel kapcsolatos nyilatkozatát, és közölte, hogy az ügy miatt pénteken reggel a Külügyminisztériumba rendelték Románia budapesti nagykövetét.
MTI
Országos referendum kiírását kérte Klaus Iohannis román államfőtől Razvan Rotaru, a bukaresti kormány vezető erejének számító Szociáldemokrata Párt (PSD) Botosani megyei parlamenti képviselője.
MTI
Karácsony után néhány nappal a sajátjával együtt öt autót tört össze egy fiatal sofőr Romániában.
hvg.hu
Nagyon sok állat elpusztult a balesetben, amely a köd miatt történhetett.
hvg.hu
A gyereknél csontdaganatot diagnosztizáltak, az erdélyi kisfiú lábát hazájában amputálták volna.
hvg.hu
Egyéni törvényjavaslatként adta be a tervezetet Kulcsár-Terza József.
MTI
A pénz nem számít – ez a közös azokban az Erdély Román Királysághoz csatolásának 100. évfordulójára tervezett rendezvényekben, amelyeket a romániai megyei, városi, községi tanácsok jelentenek be egymásra licitálva. Az eheti HVG-ben az ehhez kapcsolódó politikai csatározásokról és a pénzlenyúlási manőverekről is olvashat.
HVG
Magyarul feliratozott vagy szinkronizált filmeknek is lehet nyilvános vetítése azokban a mozikban, amelyek a film románul feliratozott vagy szinkronizált változatát is műsoron tartják az adott időszakban.
MTI
Különös szereplője volt keleti szomszédunk történelmének a hétvégén eltemetett uralkodó. A királybúcsúztatás ugyanakkor látni engedi: korántsem egységes ez az erős és egyre erősebbnek mondott nemzetállam.
Szigorúbban léphetnek fel a rendőrök a „társadalomellenes magatartást” tanúsító személyek ellen Romániában. A belügyminisztérium azért keményítene be, mert megugrott a rendőrök elleni erőszakos cselekedetek száma.
hvg.hu
Az új szabályok megszüntetnék az ügyészek függetlenségét, és hierarchikus ellenőrzés alá helyeznék őket. A parlamenti házszabályt is módosították, miután az ellenzék obstruálni próbált.
MTI
Vizsgálatot indított a Beszterce-Naszód megyei gyermekvédelmi hatóság, mert egy Mikulásnak öltözött férfi bottal fenyített két kisgyereket. Az esetről videó is készült.
hvg.hu
A tavalyi 13 után már csak 11 magyar fért be Románia 300 leggazdagabbja közé.
hvg.hu