#sajtó



Majdnem megfeleződött az Axel Springer nyeresége az első félévben

Közel felével esett az egy évvel korábbihoz képest a magyarországi érdekeltségekkel is rendelkező Axel Springer médiacsoport profitja az idei első félévben: az adózott eredmény 267,3 millió euró lett a tavalyi első félévi 526,2 millióval szemben. Az átfogó bevétel 1,255 milliárd euróra esett a tavalyi első félévi 1,343 milliárdról.


Hogyan változtatja meg a közösségi média az újságírást?

Évek óta létező jelenség, hogy az erősen cenzúrázott sajtójú országokból származó hírek esetében az újságírók nem mindig tartják be az olyan alapvető elveket, mint az információk több forrásból történő megerősítése. Az iráni helyzet kapcsán ez most halmozottan előjött.




Az elutasított és hőn szeretett sajtó

Honi sajtóviszonyaink önkritikus elemzésére sarkall ama lehangoló Gfk-felmérés mely a Népszabadságban látott napvilágot. Eszerint „a tűzoltókban bíznak leginkább a magyarok, míg az újságíróknak és politikusoknak a szavára kevésbé adnak...a lista sereghajtói az újságírók és a politikusok.”



Vince Mátyás a HVG születéséről és az első tíz évről

Vince Mátyás a 30. születésnapját most ünneplő HVG alapítója és közel tíz évig főszerkesztője volt. Az alábbiakban a lap születése körüli izgalmakat, a párt sajtóirányításával folytatott küzdelmeket írja le, és bepillantást enged a titokba, miként tudta a hetilap néhány év alatt megteremteni máig kitartó presztízsét.


Tölgyessynek megvan a véleménye a magyar sajtóról

Súlyos állapotban van a magyar sajtó, amelynek helyzete része a közélet problémahalmazának, a médiaháborúnak pedig szinte nincsenek békeperiódusai - hangoztatta Tölgyessy Péter politológus a Media Hungary konferencián, kedden Tihanyban.


Igények és valóság: hogy áll a magyar gazdasági újságírás?

A XVI. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválom mutatták be az Akadémiai Kiadónál megjelent, számos amerikai és magyar szerző által jegyzett „Gazdaság –Hogyan olvassuk? Hogyan írjunk róla? Hogyan értsük meg?” című kötetet. A könyvbemutatón a magyar kiadás néhány szerzője arról vitázott, hogy van-e magyar gazdasági újságírás, milyen a színvonala, és kik az olvasói?


Fico teljesen rászállt a sajtóra - de vajon miért?

Robert Fico sajtó elleni támadásának hátterét próbálta megfejteni az Új Szó című szlovákiai magyar napilap szerdán, két nappal azután, hogy a szlovák kormányfő az állam ellenségeinek nevezte a szlovákiai nyomtatott sajtót, s kilátásba helyezte, hogy a témával az állam biztonsági tanácsa is foglalkozni fog.