#sajtópiac




Bencsik András: Habony a megnyilvánulásaiban egy ficsúr

A Demokrata című hetilap főszerkesztője szerint a Népszabadság munkatársai csak azt kapták, amit korábban ők tettek Bencsikékkel. Rogán Antal helikopterezésével szerinte semmi baj, a közmédiának pedig a kormányt kell szolgálnia. A főszerkesztő szerint objektív sajtó nincs, a tévénézőket pedig értéktelen és értékes rétegekre osztja, utóbbiakhoz sorolja a közmédia közönségét.

hvg.hu

Megint eladó egy napilap

Az Independent brit balliberális napilap megjelentetése Alekszander Lebegyevnek egymilliószor annyiba kerül havonta, mint amennyiért vette. Ezt megunta a tulajdonos, és megszabadulna a pénznyelő vállalkozástól.

hvg.hu


Fürge, lüktető orgánum vagy agonizáló masztodon?

Zord idők járnak a magyar folyóiratokra. Olvasók, szponzorok messzi távolra kerültek, a politika és az érdekcsoportok elvárásai viszont felerősödtek. Nem ismeretlen helyzet, ám mind reménytelenebb. Tisztelet a szerkesztőknek, akik mégis, dacolva, a széllel szemben is.

unknown



Négyen pályáznak a Le Monde átvételére

Eddig négy pályázó jelezte, hogy érdekelné a gazdaságilag nehéz helyzetbe került Le Monde átvétele. Ajánlatukat június 15-ig tehetik meg – közölte a legnagyobb presztízsű francia napilap vezetőségének elnöke, Eric Fottorino egy vasárnapi interjúban.

MTI

Temetni veszélyes – a nyomtatott sajtó jövője

Halott fákra nyomtatott idejétmúlt tartalom a papírújság, vagy a világ legkúlabb dolga, hiszen valaki már letöltött és ki is nyomtatott minden érdekes információt? E két véglet között mozognak a nyomtatott sajtóval kapcsolatos vélemények. Sorra szűnnek meg a lapok, és a meglevőek is kevesebb létszámmal, kisebb példányszámban, kevesebb oldalon jelennek meg.

hvg.hu

Cudar világ az ingyenújságoknál

Nehéz évet zártak az ingyenes programmagazinok, mivel az egyetlen bevételi forrásukat jelentő reklámbevételek meredeken estek, a kiadók kénytelenek voltak csökkenteni a terjesztett példányszámokat – számol be szerdai számában a Világgazdaság.

MTI