Dzsudzsák a luxemburgi vereségről: „Ez komoly mélypont”
A megbízott szövetségi kapitány, Szélesi Zoltán azt mondta, a kiállítás befolyásolta a mérkőzést, de voltak olyan hibák is, amiket elkövettek a játékosok.
A megbízott szövetségi kapitány, Szélesi Zoltán azt mondta, a kiállítás befolyásolta a mérkőzést, de voltak olyan hibák is, amiket elkövettek a játékosok.
hvg.hu
A másodosztályban játszó Dundee United bejelentette, 2019-ig László Csaba irányítja a csapatot. Az edző korábban már dolgozott Skóciában, 2008 és 2010 között a Hearts élén állt.
hvg.hu
A Hapoel Beer-Seva egyik játékosát, Eljaniv Bardat mellkason találták labdával a csapat edzésén, ennek következtében pedig megállt a szíve. A 35 éves, 37-szeres izraeli válogatott támadó ellátását a csapat masszőre a pályán megkezdte, majd a közelben tartózkodó mentősök élesztették újra.
hvg.hu
Óriási költségcsökkentésre kötelezte a városvezetés a tokiói olimpia szervezőit, és most kiderült: valóban lehet faragni az árakon, ha akarnak.
hvg.hu
Egy bajnoki cím és három kupagyőzelem. Ezekről mind lemaradtak a B-közép tagjai a Ferencvárosnál, mert az előző három és fél évben nem voltak meccsen. Az ok a vénaszkenner, ami miatt messzire elkerülték a Groupama Arénát.
Kaufmann Balázs
Kaufmann Balázs
Tóth Richárd
Az odaadással űzött sport a személyiséget ugyanúgy edzi, mint az izmokat. Milyen pszichés jellemzők teszik a sportolókat sikeresebbé az üzleti és a magánéletben?
HVG Extra Business
Az osztrák labdarúgó-válogatott új szövetségi kapitánya lapértesülések szerint a német Franco Foda lesz, segítője pedig Szabics Imre.
hvg.hu
Gyulai Miklós, a Magyar Atlétika Szövetség elnöke a nemzetközi szövetség Budapesten tartózkodó elnökének, Sebastian Coe-nak a jelenlétében hétfőn bejelentette: Magyarország pályázhat a 2023-as szabadtéri világbajnokság rendezési jogára.
hvg.hu
A Magyar Labdarúgó-szövetség elnökségének döntése értelmében a játékosként és edzőként egyaránt nemzetközi hírnevet szerzett belga Georges Leekens lesz az új szövetségi kapitány.
hvg.hu
Alig költ többet a lengyel főváros új metrószerelvényekre, mint amennyiből a budapestieket felújítják. December 24-e nem lesz munkaszüneti nap, a focisták viszont örülhetnek, törvényesen kaphatják zsebbe a fizetésük nagy részét. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.
hvg.hu
A következő idényben a spanyol labdarúgó-bajnokságban (La Liga) is bevezetik a videóbírót, ezt Juan Luis Larrea, a szövetség (RFEF) ügyvezető elnöke jelentette be.
hvg.hu
Közbeszerzés írt ki a Magyar Labdarúgó Szövetség, élő és műfüves sportpályák, valamint öltözők építésére a fővárosban.
hvg.hu
Finoman szólva sem érvényesült a papírforma Bázelben a tenisztornán: a legjobb százba éppen bekerült Fucsovics Márton rommá verte a szintén fiatal, nála 50 hellyel jobb Jared Donaldsont.
hvg.hu
Egy pillanatig nem volt kérdéses, hogy Olivier Giroud skorpiórúgása lett 2017 legnagyobb gólja.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Nem túlságosan szurkolóbarát megoldással két héttel a válogatott meccs előtt módosítottak időpontot, a stadionhelyzet miatt.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A Bayern München labdarúgócsapata az európai sportklubok közül elsőként használja a kiterjesztett valóságot mobilalkalmazásán. Szelfikre és vicces fotókra is megfelelő, iPhone-on már ki is lehet próbálni.
hvg.hu
Shane Tusup azt írta, készen áll, miután az MLSZ megvált Bernd Storcktól.
hvg.hu
Az eredetileg tervezettnél nagyobb lehet a Fradiváros, a Déli Pályaudvart pedig úgy alakíthatják át, hogy a Testnevelési Egyetem járjon igazán jól.
hvg.hu