#statisztika




24 ezer magyar tért vissza a munkába februárban

Jó volt a munkaerőpiaci helyzet februárban, és egyelőre nem úgy tűnik, hogy a háború komoly károkat okozna ezen a téren. A Fidesz nem tudta12 év alatt sem egymillióval növelni a foglalkoztatottságot, a tavaly ilyenkorihoz képest viszont jó a helyzet.









Részletezte a KSH, mitől nőtt ennyire nagyot a magyar gazdaság

A szolgáltató szektor húzta felfelé a gazdasági teljesítményt 2021-ben, a logisztika, valamint a kereskedelem és vendéglátás egymagában 1, illetve 0,9 százalékponttal lökte feljebb a GDP-t. Az építőipar is jól teljesített, az iparban annál gyengébb volt az év, a mezőgazdaságban pedig még visszaesést is mértek.




43 ezer magyar vesztette el a munkáját januárban

Az egy évvel korábbihoz képest jelentős növekedést mértek a foglalkoztatottságban, de 2021 végéhez viszonyítva már romlás látszik. Ezt részben a közmunkások januári elküldése okozta, de a hiánygazdaság jelei is megmutatkoznak a számokban.