Milyen juttatások adhatók a munkavállalóknak a nyári pihenés finanszírozására?
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
A tavasz elejéhez képest egy kicsit csökkent a foglalkoztatottak száma, de az egy évvel korábbinál sokkal magasabb.
4 millió 686 ezer fő volt a foglalkoztatottak száma Magyarországon idén májusban – közölte a Központi Statisztikai Hivatal. Ez kétezer fővel kevesebb, mint áprilisban, a márciusi rekordhoz képest pedig 11 ezer fős csökkenés, az egy évvel korábbihoz képest viszont nagy növekedést jelent.
Idén március és május között átlagosan 4 millió 693 ezren dolgoztak, 99 ezerrel többen, mint tavaly tavasszal. Az összehasonlítás alapjául szolgáló időszak volt az utolsó olyan pár hónap tavaly, amikor a járvány miatt voltak még lezárások, emiatt kevesebben is dolgoztak a szokásosnál. De nem lehet csak a tavalyi rossz számokkal magyarázni a növekedést, a háromhavi átlag a legmagasabb, amióta vezetik a statisztikát – igaz, részleteire lebontva már kiderül, hogy a márciusi és az áprilisi szám is magasabb volt a mostaninál.
Az elsődleges munkaerőpiacon 86 ezerrel többen dolgoznak, mint egy éve ilyenkor. Közel 18 ezerrel vannak többen azok is, akik Magyarországon élnek, de külföldre járnak át dolgozni. A közmunkások száma 5100 fővel csökkent.
Rajtuk kívül egy olyan csoport volt, ahol csökkent a foglalkoztatottság: a 15–24 év közötti dolgozók 6700-zal vannak kevesebben, mint egy éve, annak ellenére, hogy számukra most vezették be a személyi jövedelemadó-mentességet. A 25–54 év közötti foglalkoztatottak száma 67 ezerrel nőtt, az 55–64 éveseké pedig 27 ezerrel.
Nagyobb részben a nők tértek vissza a munkaerőpiacra. A 99 ezer emberből, amennyivel többen dolgoznak, mint egy éve, 65 ezren nők.
A munkanélküliségi ráta március-május között 3,4 százalékra csökkent az egy hónappal korábbi 3,5 százalékról, egy éve ilyenkor még 4,1 százalékos volt ez a mutató.
Virovácz Péter, az ING elemzője úgy kommentálta a számokat: a munkaerőpiaci helyzet továbbra is kedvező táptalajt biztosít a gazdasági növekedés számára, azonban egyre több vállalat küzd munkaerőhiánnyal. A betöltetlen álláshelyek száma Magyarországon az idei első negyedévben megközelítette a korábbi rekordját. Vagyis egyre feszesebb a hazai munkaerőpiac: egyre kevesebb munkanélküli jut egyre több üres álláshelyre. Ez várhatóan további bérköltség-emelkedést jelent a cégek számára, ha új munkavállalót akarnak felvenni, vagy a régit megtartanák, ami pedig az inflációs nyomást is növeli.
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
Figyelembe kell venni azokat a feltételeket, amelyekkel mind a kiküldött, mind a társaság megfelel az adózási és számviteli előírásoknak, a rendeltetésszerű joggyakorlás elvéből következő elvárásoknak.
Swingerbulik, ahol a teherbeeséstől sem kell félni: a 60 év felettiek szexuális ébredése is hozzájárult, hogy jelenősen növekszik a nemi betegek száma ebben a korosztályban is. Megnéztük, hogyan alakul a magyar helyzet a többi európai országgal összevetve.
A munkaerőpiac komolyabb megrázkódtatás nélkül nem képes nélkülözni több százezer munkavállalót.
Hadházy Ákos szerint „Orbán smasszerei” voltak a tettesek, elküldte a picsába a minsizterelnököt.
Váczi Eszter elmondta: énekesi keresetéből nem nyújthatott volna ilyen lehetőséget a gyerekeinek.