A romániai földrengést Moldovában is érezték, Maia Sandu elnököt például élő adásban érte – videó
5,2-es erősségű földrengés volt Románia keleti részén.
5,2-es erősségű földrengés volt Románia keleti részén.
Tettek egy ajánlatot a hollywoodi stúdiók a sztrájkoló íróknak, a szakszervezet a jövő héten dönt róla.
A stúdiószakembert tegnap, 72 éves korában érte a halál Los Angelesben. Szívinfarktust kapott.
Félbe kellett szakítani a Fórum csütörtök reggeli adását.
A világ egyik legjobb dobosának zenekarában ül a dobszerkó mögé.
Live session, azaz stúdiókörülmények közt élőben rögzített videókat vett fel Frenk, akit annak idején a Hiperkarma dobosaként, majd a Budapest Bár tagjaként ismerhetett meg a közönség, ám aki az elmúlt években már leginkább szólóelőadó. A videókat első alkalommal itt, a hvg.hu Kult rovatában láthatják.
A Bruno Marssal Budapestre érkező Philip Lawrence, aki az Uptown Funk gigasláger társszerzője és két szintén világszerte ismert kollégája felvettek egy dalt 10 óra alatt, és már mentek is tovább.
Ötvenmillió forintba került az Egy szabad országért című 1956-os himnusz felvétele, pedig a szerző és az előadók is lemondtak a díjazásról. Megkérdeztünk egy zenei producert, mi kerülhetett ennyibe. Osztottunk, szoroztunk, de a közelébe sem jutottunk a végösszegnek.
Itt készítette több lemezét a Beatles, a Pink Floyd vagy a Radiohead, de itt vették fel a Star Wars filmzenéjét is. Az interaktív túrán több kulisszatitkot is megtudhatunk a legendás stúdióról.
A Barcelonában és Pekingben is irodával rendelkező Latitute Studio elkészítette a jövő bevásárlóközpontjának terveit. A jövő bevásárlóközpontjában szerintük még nagyobb hangsúly helyeződik majd a "városnézésre" és a pihenőhelyekre.
A Warner Bros. filmstúdió kihátrált a kilencvenes években nagy sikert aratott Dumb és Dumber - Dilibogyók című vígjáték folytatása mögül. A produkciót jegyző Farrelly testvérek most új gyártót keresnek a kis költségvetésű filmnek.
Az amerikai Raleigh Studios és az Origo Film Group mintegy 17 milliárd forintos beruházással, ebből 178 millió forint állami támogatással egyedi kormánydöntés alapján, Európa egyik legnagyobb filmgyártó komplexumát építette fel Budapesten.
Gyors egymásutánban a Disney és a Universal filmstúdió élén is vezetőcserék történtek, amit az elemzők a DVD-piac megroppanásával és a digitális korszakra való áttérés nehézségeivel magyaráznak.
Több mint harminc embert kórházban ápolnak, többük állapota válságos.
Nincs hír sérültekről.
Glenn Hoddle-t azonnal kórházba vitték.
Végső fázisához érkezett a Magyar Rádió kilencvenéves palotájában a stúdiók bontása, írja az Euronews.
Szerdáig lehet licitálni a BBC Világszolgálat régi londoni stúdióinak berendezési tárgyaira. A médiatársaság külföldre sugárzó részlege nemrég költözött ki a londoni Bush House-ból, hogy egy modernebb irodaházra cserélje székhelyét a brit fővárosban. A tárgyakat a költözés miatt árverezik el.
Lerombolták a hatóságok utasítására Aj Vej-vej másként gondolkodó kínai művész stúdióját Sanghajban.