#Sulyok Tamás

Magyar Péter: Módosítjuk az alkotmányt Sulyok Tamás eltávolítása érdekében

A magyar köztársaság nem Sulyok Tamásé – jelentette ki Magyar Péter kormányfő, miután Görög Márta igazságügyi miniszterrel felkereste hétfő reggel a Sándor-palotában a köztársasági elnököt. A miniszterelnök a találkozó utáni sajtótájékoztatón azt mondta: nem a meglévő szabályokkal, hanem új törvények segítségével, alkotmánymódosítással mozdítják el pozíciójából az államfőt. A folyamat körülbelül egy hónapot vesz majd igénybe.





Ketyeg az óra, lemondanak-e végül az „Orbán-bábok”, és mi lesz velük azután, hogy nem?

Lejár az ultimátum, amit Magyar Péter adott több közjogi és állami tisztségviselő – a kormányfő szavai szerint az „Orbán-bábok” – lemondását követelve. Sulyok Tamás államfő biztos nem mond le, sőt: új frontot nyitott. Aligha távoznak önként a többiek, így inkább az a kérdés, mi lesz velük hétfőtől, válhat-e belőlük politikai mártír és miként hat ez a Tiszára, a Fideszre.





A Sándor-palota iratai szerint saját jogi igazgatósága sem javasolta Novák Katalinnak, hogy kegyelmet adjon Kónya Endrének

A köztársasági elnök hivatala péntek reggel nyilvánosságra hozta a kegyelmi ügy náluk lévő iratait, de ezekből sem állapítható meg a Kónya Endrének megadott kegyelem indoka. Az viszont kiderült, hogy már itt, a Sándor-palotában több ponton is eltértek a rendes ügymenettől, így szokatlan módon mindkét, a pozitív és a negatív döntési változatot is elkészítették. Csakhogy még az államfő saját, kegyelmi ügyekért felelős igazgatósága is – akárcsak Varga Judit igazságügyi miniszterként – azt javasolta, hogy K. Endre ne kapjon kegyelmet. Novák Katalin mégis a kegyelemről szóló határozatot írta alá, amit egyből vittek is ellenjegyzésre, megkerülve a szervezeti utat.