# szíriai polgárháború

MTI / hvg.hu Világ

OPCW: Az Aszad-rezsim áll a 2017-es gáztámadás mögött

Három év után közölte a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet a vizsgálat eredményeit. A tagállamokon, az ENSZ-főtitkáron és a nemzetközi közösségen múlik, hogy a Moszkva támogatását élvező rezsimre mi vár most.

Németh András Világ

Egy gyönyörű barátság vége – Putyin és Erdogan ismét egymás ellen

A jelek szerint visszatérnek a „régi csúnya idők”, amikor Szíriában közvetlenül néztek egymással szembe az Asszad-rezsimet támogató orosz erők, illetve a felkelők egyik csoportja mögött álló törökök. Moszkva és Ankara között beindult a szópárbaj, s erre nem volt példa 2016 óta: akkor Erdogan elnök egészen Moszkváig zarándokolt, hogy bocsánatot kérjen Vlagyimir Putyintól.

Csatlós Hanna Kult

„Nem szeretem, hogy menekülteknek hívjuk őket”

Dina Naser palesztin felmenőkkel rendelkező jordániai dokumentumfilmes. Négy éven át forgatott a világ legnagyobb, szíriaiakat elszállásoló menekülttáborában, Zaatariban. Az itt készült dokumentumfilmjét, az Apró lelkeket nemrég mutatták be a Verzió Filmfesztiválon. Azt mondja, többek között azt szeretné, ha a nézők megértenék, bárkivel megtörténhet, hogy arra ébred: lebombázzák az országát.

Gyükeri Mercédesz hvg360

Mit lehet azzal kezdeni, ha a családot egy 14 éves fiú tartja el?

Végtagjaikat vesztett, többnyire a szíriai polgárháborúban megsebesült embereknek segít egy rehabilitációs központ pár száz méterre a török-szír határtól. A feladat óriási, hiszen sokaknak az sem elég a normális élethez, hogy újra megtanulnak járni. A menekültek így sokszor gyerekeikre hagyatkoznak, akikre 14-15 évesen hárul a családfenntartás terhe. Törökországi riportunk második része.

hvg.hu Világ

Németországban is dúl már a török-kurd háború

Németországban minden nap összecsapnak a törökök és a kurdok, a szerda esti összetűzésben kilenc ember, köztük öt rendőr sérült meg. A Németországban is jelentős kisebbségnek számító nemzeti csoportok viszonya azután romlott meg látványosan, hogy a török hadsereg átfogó támadást indított az észak-szíriai kurdok ellen.

hvg.hu Nagyítás

A török invázió után két tűz között a szíriai kurdok - Nagyítás-fotógaléria

Október 9-én megkezdődött a török hadsereg és velük szövetséges szíriai milícia közös hadművelete, amely a Béke Forrása nevet viseli. Az invázió célja a kurd felkelőszervezet, az SDF kiszorítása a határ menti 30 kilométeres zónából, ahova Erdogan török elnök szíriai menekültek millióit akarja telepíteni. A kurdok az Iszlám Állam elleni háborúban amerikai támogatással harcoltak, Trump azonban váratlanul bejelentette a csapatok kivonását, és ezzel szabad kezet adott Törökországnak.

Németh András Világ

Teljes erővel támad Törökország Szíriában, Trump megvillanthatta történelmi tudását

Súlyos harcok dúlnak Észak-Szíriában az országba behatolt török erők és a térséget évek óta ellenőrző kurd milíciák között. A polgári lakosság ezerszámra menekül, helyi források szerint már nyolc polgári személy halt meg a támadásokban, az áldozatok között gyerekek is vannak. Trump elnök pedig megmagyarázta, miért nem segít a kurdoknak, és hogy miért menekülnek majd Európába az Iszlám Állam katonái.

hvg.hu Világ

A szíriai fegyveres ellenzék elvesztette egyik utolsó erősségét

A Basar Asszad szíriai elnök ellen harcoló ellenzék kivonult az öt évig ellenőrzött Khan Seikhun városából, s ezzel elvesztette az Idlib tartomány egyik legfontosabb települését. Idlib az utolsó olyan tartomány, amelynek jelentős része a lázadók kezén van.

1 2 3 4 5 6 7
22
Már a botrányos házibuli előtt romokban volt a Fidesz-alapító Szájer József brüsszeli karrierje

Már a botrányos házibuli előtt romokban volt a Fidesz-alapító Szájer József brüsszeli karrierje

Jakab Péter Tiborcz Istvánról beszélt volna a parlamentben, de kikapcsolták a mikrofonját

Jakab Péter Tiborcz Istvánról beszélt volna a parlamentben, de kikapcsolták a mikrofonját

A szemét lehet a következő nagy állami konc(esszió) Mészáros Lőrincnek

A szemét lehet a következő nagy állami konc(esszió) Mészáros Lőrincnek

Síléccel vagy túrabakanccsal a D-vitamin nyomában

Síléccel vagy túrabakanccsal a D-vitamin nyomában

A száműzött ellenzéket is vádolja vezető atomtudósa megölése miatt Irán

A száműzött ellenzéket is vádolja vezető atomtudósa megölése miatt Irán

Megvan, kik vitték el a titokzatos fémoszlopot az amerikai sivatagból

Megvan, kik vitték el a titokzatos fémoszlopot az amerikai sivatagból

Budapesti pláza parkolójában bukkant fel a McLaren újdonsága, a GT

Budapesti pláza parkolójában bukkant fel a McLaren újdonsága, a GT

Használja a Spotify-t? Önnek is készített egy személyes összefoglalót

Használja a Spotify-t? Önnek is készített egy személyes összefoglalót

A címlapról ajánljuk
Még több hír a METRO támogatásával