Több mint négy évbe telt 2016-ban, amíg Basar Asszad szír elnök hadserege – Irán, a libanoni Hezbollah és Oroszország támogatásával – visszafoglalta Aleppót a felkelőktől. A Szíria második legnagyobb városát, ipari központját jórészt letaroló véres harcok akkor fordulópontot jelentettek Asszad rezsimje számára, amely külső segítség nélkül elvesztette volna a polgárháborút. Most négy nap sem kellett, hogy a szerdán indított meglepetésszerű offenzíva során a lázadók szombatra ellenőrzésük alá vonják szinte az egész várost, közel hetven települést a környéken, és meginduljanak a 140 kilométerre délre lévő Hama irányában a Damaszkusz felé vezető úton.

A váratlan fordulatra mintha a semmiből került volna sor a közel-keleti és az ukrán háború árnyékában. Az Asszad önkénye elleni tüntetésekkel 2011-ben – az arab tavasz hajnalán – kezdődött szíriai polgárháború 2020 óta olyannyira lecsendesedett, hogy úgy tűnt, véget is ért, az alavita kisebbség élén uralmon lévő Asszad klán pedig nyert. A damaszkuszi rezsim az ország jelentős részét, főként a nyugati lakott területeken megerősítette, illetve visszanyerte az uralmát, annak árán, hogy több mint félmillióan vesztették életüket, és 13 millióan hagyták el otthonaikat.

Az észak-keleti részeken és az északi határmenti területeken a kurdok vezette Szíriai Demokratikus Erők (SDF) vetették meg a lábukat. Az északi határ mentén egyes területekre török erők hatoltak be, hogy az Ankara által terroristának bélyegzett, de amerikai támogatást élvező SDF ne tudjon tovább nyomulni. A keleti sivatag hatalmas távoli zugaiban az Iszlám Állam (IS) megmaradt sejtjei veszélyeztetik a biztonságot – állítólag főként a térség egyik kincsének tartott és rendkívül jövedelmező szarvasgomba gyűjtésének időszakaiban. Az észak-nyugati Idlib tartományban az odamenekült és főként török támogatást élvező lázadók rendezkedtek be, és a jelek szerint ez kevésbé zavarta Asszadot. Ráadásul Törökország és Oroszország – amúgy törékeny – megállapodása révén e frontvonalak tartósnak ígérkeztek, így a szíriai diktátor és klikkje kényelmesen hátra is dőlt.

Ám az Aleppó elleni mostani támadást vezető Hajat Tahrir al-Sam (HTS) iszlamista szervezet évek óta készült az ellenoffenzívára. A HTS elődje, az ismertebb Al-Nuszra Front 2011-ben jött létre az al-Káida terrorhálózat szíriai fiókszervezeteként. De 2016-ban szakított az al-Káidával, látványosan el is határolódott tőle, és nevet változtatott. Vezetője, Abu Mohamed al-Dzsolani mintha tanulni akarna elődjei hibáiból. Igyekszik tompítani a szunnita al-Káida szélsőséges ideológiáján, elítéli a síiták elleni támadásokat, sőt nyugtatgatja a keresztényeket és más kisebbségeket, hogy nincs miért félniük – bár a HTS keményvonalas szárnya állítólag morgolódik emiatt. Al-Dzsolani a 3 milliós Idlib tartományban a körülményekhez képest működőképes kormányt vezet, bár amolyan kisdiktátorként keményen és kegyetlenül fellép az ellenlábasaival szemben. Az USA terrorszervezetnek nyilvánította a HTS-t is, al-Dzsolani fejére pedig 10 milliós vérdíjat tűzött ki.

Aleppó egy lázadókat célzó légitámadás után november 30-án

AFP

A HTS fegyveres ereje szakértők szerint már nem az al-Káida inkább szedett-vedett, vérszomjas bandáira hasonlít, hanem fegyelmezett, kiképzett és szervezett hadsereget alkot. Még katonai főiskolát is létrehoztak a tisztek kiképzésére. Az e heti offenzívában felderítésre és harci feladatokra drónokat is bevetettek, a támadó ékjeiket pedig különleges erők vezetik. Annyira meglepték a szír kormányhadsereget, hogy a jelentések szerint azok szinte semmilyen ellenállást nem tanúsítottak. Kétségtelenül hiányzott mellőlük a Hezbollah és az Irán által verbuvált síita fegyveres csoportok szárazföldi ereje, ahogy az orosz légi támogatás is. A HTS támadásához csatlakozott a Szíriai Nemzeti Hadsereg (SNA), amely neve ellenére Törökország szíriai kliensszervezete.

Asszad ellentámadást ígér, Moszkva pedig új katonai szállítmányokat a következő három napban. Orosz és szír harci gépek légi csapásokat mértek a lázadókra, de ezek messze nem voltak olyan széles körűek és pusztítóak, mint 2015 után, amikor Oroszország Asszad oldalán beavatkozott a szír polgárháborúba. Ezúttal azonban a damaszkuszi rezsim nem számíthat a több ezer katonát küldő Hezbollah támogatására, amelyet Izrael jelentős mértékben meggyengített. Irán szíriai jelenléte is sokat gyengült, az izraeli célzott támadások következtében a Forradalmi Gárda Szíriába telepített iráni tábornokainak és egyéb magas rangú tisztjeinek nagy részét likvidálták. Oroszország ugyancsak több ezer katonát vont ki Szíriából az Ukrajna elleni agressziója miatt, és Moszkva hűvös távolságtartását jól jelezte Dmitrij Peszkov Kreml-szóvivő kijelentése: „támogatjuk, hogy a szíriai hatóságok minél hamarabb rendet tegyenek és helyreállítsák az alkotmányos rendet”.

A HTS támadásának időzítése tehát aligha volt véletlen, nyilvánvalóan az Asszad-rezsim védtelensége kiváló alkalmat teremtett. Ám hogy miért pont ezen a héten indult meg az offenzíva, arra a török politikai adhat támpontot. A HTS-nek és a Törökország által szintén támogatott egyéb lázadó csoportoknak egyes elemzők szerint Ankara a libanoni tűzszünet után adott zöld utat. Tayyip Erdogan török elnök Izrael egyik legádázabb bírálója, egyúttal a palesztin ügy támogatója, így talán úgy gondolta, nem tűnik árulásnak az Izrael ellensége, vagyis a Hamászt támogató Hezbollah szövetségese, a damaszkuszi rezsim elleni akció.

Ám a helyzet ennél is bonyolultabb. Asszad – szunnita többség felett uralkodó – szíriai rezsimje Ankara riválisa a térségben, amellyel az oroszok bánatára nem tudott vagy nem akart megbékélni. A szíriai status quót felborító török számításban jelentős szerepet játszik, hogy a lázadók győzelme – vagy legalábbis jelentős térnyerése – csökkenti a szírek migrációját Törökországba, sőt lehetővé teheti a török földre menekült több millió szír hazatelepülését, ami Erdogan számára prioritást jelent.

Szíriai lázadók Aleppó ostroma után

AFP

A kurd kérdés ugyancsak megkerülhetetlen. Ankara célja, hogy megakadályozza egy önálló kurd entitás létrejöttét Szíriában. Márpedig az SDF nemcsak stabilan gyökeret vert Szíria észak-keleti részén, de egyes hírek szerint máris megjelent Aleppó keleti oldalán. Törökország érdeke, hogy a külső támogatását elvesztő damaszkuszi rezsim gyengülésével keletkező politikai vákuumot a szíriai kurdok ne használhassák ki. Ráadásul érdekes fordulatot vett a török belpolitika is. Erdogan és főként szélsőjobboldali támogatója, Devlet Bahceli az utóbbi hetekben váratlanul békejobbot nyújtott a törökországi Kurd Munkapártnak (PKK), amely talán kevésbé hajlana a kompromisszumra, ha azt látja, hogy szíriai társai tovább erősödnek.

A szíriai helyzet megváltozása Izraelnek sem közömbös. Egyrészt Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő számára nem feltétlenül kedvező fejlemény, hogy ha Erdogan mozgatja a szíriai szálakat. Különösen, hogy a Gázai övezetben meggyengült Hamász száműzetésben megmaradt vezetését Katar kitessékelné Dohából, és az egyik lehetséges új befogadó éppen Ankara lehet. Ugyanakkor Asszad meggyengülése, sőt bukása nagy nyereség lenne a zsidó állam számára, hiszen a Teherán által létrehozott „ellenállás tengelyének” újabb tagja szenvedne törést. Ráadásul Szíria fontos területi kapocs Irán és a Hezbollah között, a megszűntetésével a libanoni szervezet utánpótlásvonalait is elvágnák.

A követkető napok-hetek kérdése, hogy a szíriai lázadók offenzívája mennyire tart ki, a gőzhenger eléri-e és elsöpri-e Asszad uralmát. Aleppóban a lázadók érkezését felszabadítókként fogadták, és több más városban is erőre kaphat az ellenállás. A szír hadsereg a beszámolók szerint motiválatlan, gyengén felszerelt, de kérdés, hogy az Asszad hátországának tartott, alaviták lakta tengerparti Latakia és környéke, illetve a főváros védelmét biztosító különleges erők mennyire elszántak. Asszad bukását már többször is előre jelezték, de a több évtizede hatalmon lévő diktátor eddig mindig meglepte az őt már leíró ellenségeit.

Mindenesetre Aleppó elvesztése igencsak megalázó Asszad és szövetségesei számára, és a kiszámíthatatlan közel-keleti történések tipikus példája. Amikor a Hamász tavaly október 7-én megtámadta Izraelt, azt remélte, hogy Irán csatlósai totális háborút indítanak a zsidó állam ellen. Ám Irán és a Hezbollah most arra is képtelen, hogy megvédje Damaszkuszt, amely ráadásul 2011 után azért ebrudalta ki a Hamász politikai vezetését a szír fővárosból (és amely ezt követően talált menedéket Dohában), mert a palesztin szervezet a szíriai felkelőket támogatta. Vajon Aleppó bevétele újfent a szíriai polgárháború következő fordulata lesz?