Ötéves technikumok lesznek a szakgimnáziumokból
Bejelentették a Szakképzés 4.0-t.
Nem sikerült vonzóvá tenni a szakképzést, ezért az Innovációs és Technológiai Minisztérium újabb változásokat vezetne be a rendszerben.
Jó választás lehet a most induló, Külkereskedelmi Szakgimnázium azoknak az érettségizetteknek, akiket nem vettek fel idén a felsőoktatásba, esetleg egyelőre nem is céloztak meg egyetemet.
Ha egy eposz, egy regény vagy egy dráma eltávolítja, nem pedig közelebb hozza a diákokat az olvasáshoz, és az a mű az érettségin sem kötelező, akkor ki kell hagyni. Mert még mindig jobb, ha egy művet nem ismertetünk a diákokkal, mint ha megutáltatnánk velük – mondta Fenyő D. György, a Magyartanárok Egyesületének alelnöke az Eduline-nak a szakgimnáziumi magyartanításról.
Szilágyi János tizennégy év után 2016-ban mondott fel az iparkamaránál, mert azt látta, kizárólag a kormányzati elképzelések érvényesülnek, és nincs szükség gondolkodó szakemberekre.
Az NGM-ből kikerült egy háttéranyag, amely szerint drasztikus lépéseket tervez a kormány annak érdekében, hogy csökkentse a gimnazisták számát és a szakképzésbe terelje a diákokat. A kormány egyelőre jegeli a tervet.
Az aktivisták a szakgimnáziumi érettségi szabályainak megváltoztatása ellen tiltakoznak ,és kiállnak a CEU mellett.
A legjobban a nyolcosztályos gimnáziumokat sikerült feltölteni, a legkevésbé a szakközépiskolákat (volt szakiskolák).
Palkovics László államtitkár szerint az iskolák feladata megoldani, hogy miként fog egy diák felkészülni olyan érettségi tárgyból, amit nem tanítanak a szakgimnáziumában a kerettanterv megváltoztatása miatt. A megoldás az lehet szerinte, ha két iskolába jár majd a diák.
30 perc alatt leadott tananyag alsóban, könyv helyett tablet, rövidebb nyári szünet, és igen, teljes államosítás – vázolta fel a kormány terveit egy interjúban az oktatási államtitkár.
Szemet vetett a kormány az alapítványi iskolákra: az alternatív szakképzők már megkapták a diktátumot, a sort rajtuk kezdik. Ha a kormány célt ér, milliárdos vagyonok elkobzása kezdődhet meg. A közismereti tárgyak tervezett ritkítása is tovább rontja az oktatás színvonalát.
A kormány szerint teljese felesleges a PDSZ tiltakozása a szakgimnáziumokkal kapcsolatban, mert ugyan tényleg nem lesz fognak minden természettudományos tárgyat külön tanulni, ez jó célokat szolgál. A kormány hajthatatlan azzal kapcsolatban is, hogy az új rendszert még az idén bevezessék.
Képzett szakmunkások, alapműveltség nélkül - ez lehet a távlati cél a szakközép-iskolai kerettanterv véleményezésre kiküldött tervezete alapján. A közismereti órák száma heti 24-ről heti 13-ra csökkenne, a természettudományokon kívül a matekból és a magyarból is visszavennének. A szakmai tárgyak száma eközben heti 6-ról 17-re nőne. Csak a testnevelésórák száma fix: az marad heti öt.