Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az NGM-ből kikerült egy háttéranyag, amely szerint drasztikus lépéseket tervez a kormány annak érdekében, hogy csökkentse a gimnazisták számát és a szakképzésbe terelje a diákokat. A kormány egyelőre jegeli a tervet.
Egy tavaly decemberi, a Nemzetgazdasági Minisztérium által készített háttéranyag szerint a kormány úgy növelné a szakképzésben tanulók számát, hogy a gimnáziumi keretszámokat korlátozzák, vagyis az eddiginél kevesebb embert leheetne csak felvenne a gimnáziumokba - írja a Magyar Nemzet.
A nem a nyilvánosságnak szánt dokumentum a lap szerint több ponton is a Parragh László által vezetett Magyar Kereskedelmi és Iparkamara álláspontját tükrözi, Parragh ugyanis már volt, hogy arról beszélt, szerinte óriási hiba, hogy nem záratnak be gimnáziumokat.
A Magyar Nemzet által megszerzett anagban pedig az szerepel:
Megítélésünk szerint a szakképzésbe lépők számát növelhetné egy (…) kötelező jellegű felvételi rendszer, valamint a gimnáziumi keretszámok fokozatos korlátozásának bevezetése.
Mint a jelentés írja, míg a 2012/2013-as tanévben a gimnáziumban és a szakképzésben részt vevő diákok aránya 37, illetve 63 százalék volt, ez a 2015/2016-os tanévre 41-59-re módosult. Problémaként vetik fel, hogy olyan gimnáziumok is működnek, amelyek akár 2,5 körüli tanulmányi átlaggal is fölvesznek diákokat, pedig a gyengén teljesítő tanulóknak nemcsak alacsonyabbak a továbbtanulási esélyeik, de a szakképzést választókkal szemben is jelentős a hátrányuk, hiszen szakma nélkül nehezebben helyezkednek el a munkaerőpiacon.
A helyzet megoldására több javaslatot is tesz a háttéranyag:
A háttéranyag készítői azt a következtetést vonják le, hogy rövid távon a keretszámok bevezetése hozhat gyors eredményt, középtávon azonban a korlátozást a felvételi pontszámküszöb meghatározásával kellene fölváltani, ez ugyanis "egészséges versenyt" kényszerítene ki az iskolákból. Ugyanakkor elismerik: az intézkedések ütemezése eltérő politikai kockázatokkal jár.
Az anyagban több javaslat foglalkozik a szakképzés vonzóbbá tételével is:
A Magyar Nemzet információi szerint az NGM jelentésének végső változata nem került a kormány elé, vagyis úgy látszik, egyelőre jegelik a behatóbb változásokkal járó javaslatok megvitatását.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Politikai vádiratot készített a Szuverenitásvédelmi Hivatal minden olyan közvélemény-kutató ellen, aki nem a kormány szája íze szerinti eredményeket tesz közzé a pártok támogatottságáról. Kérdés, kinek és miért állna érdekében, hogy saját hitelét rontva torzítson az adatokon?
A miniszterelnök is reagált a tűzijáték „áruló Péter” blokkjára.
A magyar miniszterelnök amiatt panaszolta be az ukránokat, mert támadták a Barátság-kőolajvezeték egyik oroszországi elosztóállomását.
Több építkezés, valamint NER-közeli vállalakozó is zöld jelzést kaphat az önkormányzattól.
Nem szárnyal, de papíron még nem is hullott a porba.