Három városban már egészségtelen a levegő
Miskolcon arra kérik a helyieket, hogy inkább ne használják autóikat, és ne égessenek hulladékot.
Miskolcon arra kérik a helyieket, hogy inkább ne használják autóikat, és ne égessenek hulladékot.
Már négy városban egészségtelen a levegő, további 17-ben pedig kifogásolt.
Összesen 17 városban problémás a levegő, ezek közül négyben egészségtelen, 13-ban kifogásolt a minősége.
A meteorológiai előrejelzést figyelembe véve a jövő hét végéig nem várható jelentős javulás a levegő minőségében – közölte az Országos Közegészségügyi Intézet (OKI).
Közegészségügyi szempontból Dunaújvárosban és Szegeden már egészségtelen a levegő.
Szürke felhők lepték el az eget Irán fővárosában, a környező hegyeket nem lehetett látni. A környezetszennyező üzemeket is bezárták és leállították az építkezéseket.
Kína legújabban bekapcsolt légtisztítója olyan nagy, hogy a kutatók mérései szerint szinte azonnal csökkent a szmog koncentrációja a városban, amikor üzembe helyezték az eszközt. A végső tervek szerint még ennél is nagyobb lehet az építmény.
A légszennyezettség magas szintje miatt Újdelhiben egészségügyi vészhelyzetet hirdetett az indiai orvosi kamara.
A világ népességének jelentős része szennyezett levegőt szív be, a helyzet Ázsiában a legsúlyosabb. Új tanulmányokból kiderült, hogy az egészségre ártalmas szmogok kialakulásában meghatározó szerepet játszik az éghajlatváltozás.
A használt autók felére kiterjedne a fővárosi szmogriadó szigorítása. És a segédmotorokra is kiterjedne. Nem lehetne ingyen használni a tömegközlekedést, mert a tapasztalatok nem indokolnák.
Milánóban és Bergamóban kedden korlátozták a járműforgalmat a szálló por túl magas koncentrációja miatt.
Hiába javult a levegő minősége, van, ahol még mindig túl sok szálló por van Budapest levegőjében.
Budapest mellett Miskolc, Nyíregyháza, Debrecen, Szeged, Pécs, Esztergom, Győr és Mosonmagyaróvár, valamint Salgótarján levegője is problémás.
Porálarcokat ad egy cég a budapesti kerékpáros futároknak. Egyelőre úgy tűnik, még napokig maradhat a szmogriadó a fővárosban.
A főpolgármester elrendelte a szmogriadó tájékoztatási fokozatát, ez azt jelenti, hogy gyermekeknek, időseknek, krónikus betegeknek már rövid ideig sem ajánlatos az utcán tartózkodniuk. Pénteken javulhat a levegő.
A hírhedt pekingi szmognál is súlyosabb a légszennyezettség a mongol fővárosban.
Az időjárási viszonyok gyors és kedvező alakulása nyomán Tarlós István főpolgármester szerdán megszüntette a szmogriadó tájékoztatási fokozatát – közölte a Főpolgármesteri Hivatal.
Valamit az ónos esőnek is köszönhetünk: nagyot javult a levegő minősége Budapesten, ha hihetünk a térképeken feltüntetett adatoknak. Az ország keleti felén továbbra is nyomasztó a szmoghelyzet.
Nagyon súlyos szállópor-szennyezettségi adatok jöttek Kelet-Magyarországról. Debrecen és Miskolc lakosai is olyan szennyezett levegőt kénytelenek beszívni, ami a múlt heti budapesti szmogot is bőven kenterbe veri.