Turul ragadott el egy G-Mercit a Ferencvárosban
A Public art pályázaton nyertes köztéri alkotás mától két hétig tekinthető meg a Ferenc téren.
A Public art pályázaton nyertes köztéri alkotás mától két hétig tekinthető meg a Ferenc téren.
A művészi installáció megmozgatta a konteóhívőket, de talán pont ez is volt a cél.
Napszemüveget tettek a fejére, és cideres üveget adtak a szobor kezébe, ami a rugdosás közben eltört.
A fényvisszaverő mellényt viselő aktivisták klímavédelmi és feminista jelszavakat kiabáltak.
A művet 1983-ban készítette Meszlényi János bronz lemezekből.
Több poszt alatt is le kellett tiltani a kommenteket.
"Ez nem Zsazsa, ez egy szörny!"
A megrendelő a magyar származású híresség özvegye.
Májusban megrongálta a műalkotást, majd a helyreállítás után ismét nekiment.
A műremekhez már látványterv is készült.
Shakira köszönetet mondott a szobrásznak.
A szobor felállításáért felelős egyesület szerint „gyakoriak itt, északon” az ilyesfajta tréfák.
A három évtizede üzemelő park ügyvezetője szerint ma még csak néhány olyan szobor van, amely az állapotromlás miatt rövidesen összedőlhet, tönkremehet, ám a helyzet nem biztató. A fenntartó sok mindennel próbálkozik, hogy túléljen.
Huszonötezer festményt hagyott hátra a volt olasz elnök, amelyeknek csak a tárolása évi 800 ezer euróba kerül, miközben az egész, minőségtelen kollekció értéke legfeljebb 20 millió euró.
Kóbor cicaként került az egyetemre, ahol a dolgozók és diákok annyira megszerették, hogy halála után közadakozásból szobrot emeltek neki.
Janis Danner szerint senki nem bizonyította neki, hogy a szobor valóban 200 ezer eurót érne, ahogy a villa tulajdonosa állítja.
Az angol főváros korábbi főpolgármestere a vagyonát a jamaicai ültetvényeiből szerezte, amelyeken afrikai rabszolgák dolgoztak.
Felix Dzerzsinszkij az orosz polgárháború alatti vörösterror vezető figurája volt, aki több tízezer, ítélet nélkül kivégzett ember haláláért felelős.
A Hudson-folyót a Nagy-tavakkal összekötő Erie-csatorna megépítésének emléket állító érmet is találtak abban az ólomdobozban, aminek tartalmába nemrég kukkantottak bele.
A legújabb állatszobor egy évfordulóra készült, és a művész kivételesen színesre is festette a művét.