Sokkolta a netet egy kép a női mell nyers valóságáról
A Twitter-bejegyzéseket látva nem igazán tudnak mit kezdeni az emberek a tejcsatorna és a tejmirigyek látványával.
A Twitter-bejegyzéseket látva nem igazán tudnak mit kezdeni az emberek a tejcsatorna és a tejmirigyek látványával.
Az élet első ezer napján a megfelelő táplálás azért is különösen fontos, mert az akkor rögzült szokások végigkísérik a felnőttkort. Dr. Pászthy Bea gyermekorvos, gyermekpszichiáter írása.
Kínai kutatók bukkantak rá egy új pókfajra, amely még az emlősökhöz képest is szokatlanul odaadóan viselkedik az utódaival.
Az anya tápszert vitt magával az útra, ám az elfogyott, így ez tűnt az egyetlen megoldásnak a kicsi megnyugtatására.
Harsányi Levente és Szabó Győző a Petőfi Rádióban beszélgettek a szoptatásról. A tanács szerint ezért nem sértették meg a szoptató anyákat, de a határozat végén megjegyzik, ízléstelen volt az egész.
A bevásárlóközpont belső vizsgálatot indított az ügyben.
Ennek ellenére évente 820 ezer gyermek halálában játszik szerepet a szoptatás hiánya. Az Első 1000 Nap nevű népegészségügyi tájékoztató kampány célja, hogy a szülők és az orvostársadalom figyelmét a fogantatástól 2 éves korig tartó időszak fontosságára irányítsa.
Szoptató anya, teltkarcsú modellek és paralimpikon is vonultak a Sports Illustrated fürdőruha-bemutatóján vasárnap Miamiban.
A WHO el akart fogadni egy határozatot a szoptatás és az anyatej fontosságáról, az amerikai küldöttség viszont következetesen a tápszergyártók érdekeit képviselte, több országot pedig meg is fenyegetett.
Donald Ross, aki a tehén tőgyére felszerelt melltartóval próbált megoldani egy problémát.
Bemutatjuk egy nemzetközi, szüléssel kapcsolatos fotópályázat nyerteseit. A képek az otthonszülés és a szoptatás intim közegét, a császáros szülés első pillanatait ragadják meg, a vajúdásról készült fotókon pedig szinte érezzük a hosszúra nyúló, fájdalmas perceket.
A Blikk egyik olvasója beszámolója alapján írta meg, hogy egy kismamának a mozgáskorlátozottaknak kialakított WC-n ülve kellett volna szoptatnia a szigetszentmiklósi kormányablakban. A hivatal álláspontja egyelőre nem ismert az ügyben.
Az Instagramon tette közzé azt a fotót Cseke Eszter, amelyen sminkelés közben szoptatja gyermekét Monacóban.