Egy férfi bosszúból megrongált egy autót, amiről kiderült, hogy nem is azé, akin bosszút akart állni
Az elkövető több mint egymillió forintos kárt okozott, később beismerte tettét a bíróságon.
Az elkövető több mint egymillió forintos kárt okozott, később beismerte tettét a bíróságon.
A BMW valamikor 2025 végén mutatja be az első olyan autóját, egy városi terepjárót, ami a Neue Klasse platformra épül, és aminek utastere teljesen eltér az eddigi bajor autók utasterétől.
Texasban 38 fokos hőség volt aznap.
Elvileg ezt is először azokban az autókban lehet majd látni, amelyek Debrecenben készülnek.
Az átlátszó fa helyettesítheti többek közt a polipropilént, a polivinil-kloridot, azaz a PVC-t, az akrilt, de még a polietilént is.
A chipválság után úgy tűnik, újabb vihar jöhet az autóiparban.
A bőven 800 lóerő feletti sportkocsit erősen ajánlott bukósisakban vezetni.
Vagy a szélvédő adta meg magát Ibrahimovicnak, ki tudja.
Az eset miatt a Delta Airlines repülőjének kényszerleszállást kellett végrehajtania.
Most is vannak úgynevezett "Head-up" kijelzők az autókban, de ez más szint lenne.
A járműveiket féltve inkább eltorlaszolják az utat, csak ne essen kár a kocsiban.
A pickup hátsó ablakát is átütötte a betondarab. A kocsiban ülők kisebb sérüléseket szenvedtek.
Nem lesz gyakori látvány az utakon, mindössze két tucatnyit gyártanak belőle.
Hamarosan itt az új luxusautó, melynek egyik érdekessége a kiterjesztett valóság HUD.
A sofőr a zebrán gázolt el egy gyalogost, majd azonnal a gázra lépett. Miközben a sérült ott volt az autó elején. Elkapták.
Csak egy tenyérnyi helyen kaparta le a jeget, aztán útnak indult.
A betonkocka szilánkosra törte a kocsi szélvédőjét, a teteje pedig behorpadt. A tulajdonos azt mondta: rosszkor parkolt rossz helyen.
Sok kicsi sokra megy alapon akár érzékelhetően is megnövekszik a fogyasztás, ha egyszerre sok extra funkciót használunk tartósan a kocsinkban.
Újabb piaci rést talált az Apple, amelyre beléphet?