#színház



Unortodox évad: minden magyar városnak Nemzeti Színházat
 

Unortodox évad: minden magyar városnak Nemzeti Színházat

Kevés nagy nyertes, sok nagy vesztes, politika, művészet. Ki nevet a végén, ki húzhatja le végleg a vasfüggönyt? Lehet készíteni a nyakkendőt, kiskosztümöt: a héten hivatalosan is elindul a 2012-2013-as színházi évad. Működik az új három T, úgymint: TúlTámogatottak, MegTűrtek, MégnembeTiltottak.

Kovács Ferenc Dávid Kovács Ferenc Dávid


 

"Az amerikai pszichopaták nagyon csendesek"

Egy chicagói színházban játszák októbertől az Irvine Welsh Trainspotting című regényéből készült új darabot. A szerző szerint a színdarab egészen más, mint Danny Boyle filmje volt.

hvg.hu hvg.hu


Dörner: mindenképp lesz Csurka-darab az Újszínházban
 

Dörner: mindenképp lesz Csurka-darab az Újszínházban

Bármelyik Csurka-drámát tűzik is az Újszínház műsorára, azt húzódarabnak tartja Dörner György igazgató, aki a teátrum szerdai évadindító sajtótájékoztatóján a műsor ismertetése mellett a színház új logóját és honlapját is bemutatta.

MTI MTI

Miért ugrott ki a zsidó professzor az ablakon?
 

Miért ugrott ki a zsidó professzor az ablakon?

Josef Schuster professzor 1988-ban kivetette magát az ablakon. Ablaka alatt a Hősök tere aszfaltja... nem is Hősök tere, hanem Heldenplatz. És osztrákok élnek Ausztriában, nem nácik. Túl sok a félreértés, Bagossy László színházrendezővel próbáljuk tisztázni őket.

Rác András Rác András






Mitől zsidó egy színház?
 

Mitől zsidó egy színház?

Indul az évad heteken belül, ismét megtanuljuk, hogy minden politika és színház az egész világ. A kultrukampfról szóló sorozatunk első részében arra próbál válaszolni Borgula András, a Gólem Színház alapító-rendezője, hogy létezik-e zsidó dráma, zsidó színpad, sőt: zsidó közönség.

Borgula András Borgula András


„A színészeim hülyeségeiből is dolgozom”
 

„A színészeim hülyeségeiből is dolgozom”

Egykor Alfonzó és Kabos játszotta a Szerencsés flótást, a vígoperettet. Most a TÁP, HOPPart, Katona, Budapest Bár és a FÜGE a Városmajori Szabadtéri Színpadon frissíti fel a régi jeleneteket. Interjú Vajdai Vilmossal, a darab rendezőjével.

Gát Anna Gát Anna


Mundruczó Avignonban:
 

Mundruczó Avignonban: "az előadásaink otthon gyakorlatilag nem láthatók"

Óriási érdeklődés övezte csütörtök este az egyetlen magyar nyelvű színházi produkció bemutatóját a 66. Avignoni Fesztiválon - írta a szinhaz.hu. J. M. Coetzee Szégyen című regényének színpadi feldolgozását Mundruczó Kornél rendezésében, Zsótér Sándor főszereplésével vitte színre a Proton Színház társulata.

hvg.hu hvg.hu


Mint a mesében: új színház nyit
 

Mint a mesében: új színház nyit

Miközben a színházak sorra kényszerülnek bezárni, van jó hír is: új színház születik Budapesten. Premierként július 14-én lesz az I. Színháznyitó Fesztivállal egybekötött családi nap.

hvg.hu hvg.hu