szerző:
Horeczky Krisztina
Tetszett a cikk?

A 30 éves Katona József Színház évadkezdése és jubileuma kapcsán főként az alábbi, gazdasági kis színesek jelentek meg a sajtóban: a fölújított portájú, MasterCard által támogatott teátrum - Magyarországon elsőként – bevezette a merchandising-termékek árusítását, valamint az Európában egyedülálló módon egész nap nyitva tartó kávézójában, a K:antin-ban, kizárólag bankkártyával lehet fizetni – kivétellel bírnak az előadások szünetei. Szemügyre véve a Molnár Bea építész tervei alapján lepukkasztott előteret, továbbá a Könyv és Boltban megvásárolható arculati portékákat, az alábbiakban az ünnepről, a dizájnról, a stílusról, és Mick Jagger hasáról szólunk.

Az 1982-től a színháztól történő, 1989-es távozásáig Székely Gábor, majd 1989-től 2010-ig Zsámbéki Gábor igazgatta Katona József Színház neve jó ideig rokon értelmű volt a delikát, a hazai (kő)színházi szcénában majd’ példa nélküli művészi színvonallal. Emellett: a Katona - mely hosszú évekig Magyarország egyik első számú kulturális exportőre – meg kívánt felelni a Sztanyiszlavszkij nevével fémjelezhető közösségi, „bentlakásos” művész színház éthoszának.

Mindez azonban a rendszerváltozást – és a balkáni kapitalizálódást - követően végképp szivárványos utópiának bizonyult. Zsámbéki Gábor így fogalmazott szélmalomharcáról a Magyar Lettre Internationale-nak adott, 1993-as interjújában: „A színházeszményem eléggé távol esik attól a gyakorlattól, ami a Katonában működik”, „egy hátráló, visszavonuló művészeti ág munkásai vagyunk”.

©

Míg a kilencvenes években már a Katona válságáról kezdtek el beszélni, 1990-ben Jack Lang francia kultuszminiszter és Giorgio Strehler megalakította a párizsi székhelyű Európai Színházi Uniót. Melynek alapítói: a párizsi Odéon, a Strehler verbuválta-vezette milánói Piccolo Teatro, a berlini Deutsches Theater, a düsseldorfi Schauspielhaus, a barcelonai Teatre Lliure, a stockholmi Kungliga Dramatiska Teatern, és a budapesti Katona József Színház. A szervezetnek Strehler halála után, 1998-tól 2004-ig Zsámbéki volt a direktora, majd 2008-ban – a színházzal egyetemben – kilépett az Unióból. Ekkor fölvételt nyert a szervezetbe a Kolozsvári Állami Magyar Színház; az Unió egyéni tagja Antal Csaba díszlet-, jelmeztervező és Ascher Tamás.

A Katona hajdani, kivételes nemzetközi sikere, a világ színházi életében kivívott státusza a hazai, kőszínházi teátrumok körében mindmáig példa nélküli; a teátrum külföldi vendég- és fesztiválszerepléseinek száma csupán az elmúlt három esztendőben csökkent föltűnőbben. Azonban: a második évezredtől – részint egy művészi-esztétikai paradigmaváltás következtében – a független szférába tartozó együttesek-rendezők aratnak fesztiváldiadalt, és mondhatnak magukénak olyan, átütő nemzetközi elismerést, mint egykor, hazánkban egyedüliként, a Katona.

Ezen, koprodukciós partnerként is a legkeresettebb alkotók, megalázóan alulfinanszírozott társulatok: Bodó Viktor és a Szputnyik Hajózási Társaság, Mundruczó Kornél és a Proton Színház, Pintér Béla és Társulata, valamint Schilling Árpád. Utóbbi alkotó 2008-ban fölszámolt, Krétakör kortárs előadóművészeti központtá és produkciós irodává alakuló Krétakör Színházát évekig úgy tüntették ki (nem pusztán) megkülönböztetett figyelemmel, és támogatták anyagilag külhonban, hogy a kompánia itthon vegetált. Bodó Viktor 2005-ös rendezése, a számos fesztiváldíjat nyert Ledarálnakeltűntem - Ascher Tamás 2004-es Ivanovja mellett - a Katona legtöbbet turnézó előadása.

©

Kiváltképp főzelékszagú az elmúlt évek két, túlhiszterizált esete, amelyet röviden Katona vs Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT) Válogatók afférnak nevezhetünk. Summázva a történéseket: a belterjes kultúrmocsárban meglehetős visszhangot keltett, mikor Kukorelly Endre ízléspreferenciái következtében a Katona 2008-ban nem került be a POSZT versenyprogramjába. 2010-ben Fáy Miklós – őt idézve - „ímmel-ámmal” beválasztotta a versenyprogramba A hős és a csokoládékatona című, Máté Gábor rendezte zenés komédiát. A teátrum – melyet végül meghívtak az Off-programba - azonban visszautasította a fellépést. A bojkott hivatalos oka: a színház álláspontja szerint az ugyancsak a Máté Gábor által színre állított A kétfejű fenevad a jobb munka.

Túllépve a kádári reflexeket a feudális gőggel-hitbizománnyal vegyítő POSZT-purpárlén: van-e oka az (ön)ünneplésre a privilegizált helyzetét elvesztő, 2011. februárja óta Máté Gábor irányította Katonának? Van. És tudnak-e ünnepelni? Nem. Egyetlen mentségük a következetességük. Tíz éve jelent meg a színház alapításának huszadik évfordulójára kiadott kötet (A Katona József Színház, Katona József Színház-Balassi Kiadó, 2002., 107 oldal, 3900 forint). Mely külcsínben és tartalmában csüggesztően fantáziátlan képeskönyvbe mintha a szél hordta volna össze a két évtized alatt fölgyülemlett színes és fekete-fehér előadásfotókat. Továbbá – mellbevágóan forradalmi megoldással - fölkértek néhány híres és hírtelen személyt, hogy lássa el az albumot köszöntő soraival. Ezek többsége neutrális vagy áhítatos tiszteletkör. Kivétel az alábbi háromsoros:

„Életem egyik nagy ajándéka, hogy szerzőként és fordítóként, valójában külsősként tehát, véletlenül ott lehettem egy remek színház születésénél a nyolcvanas évek elején. S még utazhattam is a BITEF-re a társulattal. Én azt az egykori színházat azóta is nagyon szeretem.” Spiró György

©

A Katona rendszeres föllépő a Belgrádi Nemzetközi Színházi Fesztiválon (BITEF), ahol 1987-ben a Három nővérrel, majd 1989-ben A revizorral lett nagydíjas.  A BITEF-en történt, hogy a – nagydíj-esélyes – Csirkefejet Gobbi Hilda hirtelen rosszulléte miatt meg kellett szakítani, s nem lehetett tovább folytatni. Az így meghiúsult előadásról és a szerencsétlen vis maiorról Spiró – mint az est szinkrontolmácsa is - tájékoztatta a publikumot. (Spiró Györgynek ez idáig három darabját mutatta be a színház: Az imposztort (1983), a Csirkefejet (1986; felújítás: 1989), és a Koccanást (2004).

Spiró György citált mondatai – különösen a fönt leírtak ismeretében - fölvillanyozóan őszinték, igazak, elégikusak; és bizonyos szempontból ünneprontóak. Ugyanis az elmúlásról szólnak; arról, hogy valami – visszavonhatatlanul - véget ért. Ezek a lényegre törő sorok tíz év elteltével új(abb) értelmet nyertek, más fénytörést kaptak. Merthogy a legendás múlt a harmincadik évfordulóra értékesítésre bocsátott imázstermékek formájában kiárusításra került. Diszkontáron – noha a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Tárgyalkotó Tanszékének megbízott vezetője, Orlai Balázs tervezte szuvenírokért ingerlően borsos árat kérnek. Főleg ahhoz képest, hogy ezen, a színház új logójával is ellátott dizájntárgyak milyen nívót képviselnek; továbbá, hogy a mérsékelt jegyárakkal dolgozó Katona törzsközönsége nem aranyifjakból, ellenben az egyre inkább levitézlő középpolgárságból áll.

A relikviakollekció mindemellett önképzavarról tanúskodik: hiszen ha létezett színház, amelynek esetében márkáról, áruról, termékről beszélni lehetetlenség volt, az a Katona. (Vö: a misszionárius szolgálatot teljesítő, önfeláldozó apácát sem hívjuk szilikonos plázalotyónak.) Mely teátrumnak nem brandje volt, hanem tekintélye. A különbség: csupán az előbbi szóhoz képzettársítom József Attila klasszikus sorát: „neve, ha van, csak áruvédjegy, mint a mosóporé”. Fontos, hogy a Katona színészei – akik egyébként évtizedekig eluralták a magyar filmszakmát – nem válhattak sem reklámhordozóvá, sem a bulvár- és celebipar zsoldosaivá. Illetve: ha valaki azzá lett, eltanácsolták a színháztól (lásd: Stohl András esete).

©

A főként a showbizniszhez köthető brandalkotás és arculatépítés: szakma – nem pedig ötletbörze. Az arculat (vízjel) testre szabott és testhez álló, minden esetben unikális. Az arculatot hitelesen képviselni: munka, fegyelmezett létforma, melyet gyakorta egy menedzsment felügyel. Mivel írásunk tárgya egyben kis magyar abszurdia is, a Katona-merchandising kapcsán a Rolling Stones példáját említem. Az idén félszáz éves Stones szexuális töltetű, Mick Jagger kérte és inspirálta logóját 1970-ben alkotta meg John Pasche (a jubileumra kissé átformálta, érintetlenül hagyva az alaplogót, az amerikai Shepard Fairey). A Rolling Stonesnak azonban nem pusztán ez a brandje, hanem az is, ha Sir Jagger nyilvánosan fölrántja a pólóját, vagy az haute couture-ingét  – és akkor nem egy pőre sörhasat pillantunk meg, rémülten, s ha megfordul, egy potrohot, hanem egy maratoni futó testét.

Ez a brand; amely után az idegen terepre tévedt, államilag szerényebben dotált, szponzorokért és a túlélésért küzdő Katona legföljebb – stílszerűen - lógatja a nyelvét. Esetükben ugyanis már az is lehetetlen küldetésnek bizonyul, hogy a tablófotón ne úgy fessen a társulat, mint egy gyülevész had (kivétel a Lugosi Béla-pólót viselő, önironikus Vajdai Vilmos).

A hét minden napján 11:00-től 23:00-ig nyitva tartó rémségek kicsiny boltjában a reputációt romboló imázstárgyak közönségesek, infantilisak, dilettánsak, slamposak. Van, amelyik funkciótlan is; így a vékonyka, cc. 300-350 grammos, könyvjelzőnek mondott papírcetlik, és a legföljebb ingyenes szórólapnak nevezhető „képeslapok”, melyek bal fölső sarkában ott éktelenkedik a gépi hívósorszámnak tűnő 30 (250 forint). A képeslapok hátoldalára az előadások címét, az alkotók/szereplők nevét nyomtatták, így téve alkalmatlanná azokat arra, hogy üzenetet írjanak rájuk.

©

A papírárukon az alábbi előadásokból szerepelnek szavak-szövegrészletek: Übü király („Szahar”); Három nővér („Moszkva, Moszkva, Moszkva!”, „Csak csókolózni érdemes, ezért tehát szeress, szeress!”); Platonov („Ha inni kell, hát igyunk!”); Csirkefej („Macskusz, Macskuszka!); Mauzóleum („Az a kár, hogy már nem lehet disszidálni”); A kétfejű fenevad („Abszolváld a makikat!). Az előbbi négy színháztörténeti jelentőségű teljesítmény, az utóbbi kettő Máté Gábor direktor rendezése. Az úgynevezett képeslapok alsó részén, alig kisilabizálható, parányi évszámok és előadáscímek (nem) láthatók.

Mint Schőn Edina üzletvezető fölvilágosított: ez Máté Gábor „szubjektív” listája. Vagyis, egy híján harminc esztendő (1982-2011) általa legjobbnak-legfontosabbnak ítélt, harminc legjobb produkciója. A dolgozat végén górcső alá vehető – a színműírók és a rendezők nevével kiegészített - Best of 30 bájos sajátossága, hogy öt mű Máté Gábor rendezése. A listára nem kerültek föl az alábbi, (tán nem csak) általam kiemelkedőnek tartott előadások:

Ljudmila Petrusevszkaja: Három lány kékben – rendező: Ascher Tamás (1987),
Moliére: A mizantróp – rendező: Székely Gábor (1988),
Frank Wedekind: Lulu – rendező: Ács János (1990),
Sean O’Casey: A kezdet vége – rendező: Gothár Péter (1991),
Tom Stoppard: Árkádia – rendező: Ascher Tamás (1998).

A kioszkban tomboló ízléstelenségi szpartakiádban bajos abszolúte győztest hirdetni, ám a nyertes: a „Csak csókolózni érdemes…”-feliratú, bögrének árult behemóton fityegő árcédula. Rajta: az egykor a Csebutikin katonaorvost alakító, kitűnő Horváth József neve, részlet Mészáros Tamás méltató Három nővér-kritikájából, valamint a cetlire fekete irónnal odafirkantott 2900 forint. Horváth József, a színház örökös tagja, 2004-ben hunyt el.

A desztillált borzalmat tragikomikummal enyhítendő:  a leginkább Valentin-napi ihletésű, bugyirózsaszín könyvjelzőn (is) álló, cikornyás felirat, a „Csak csókolózni érdemes”, némelyek számára kibogozhatatlan. Így baráti körömben az elolvasására irányuló, meddő kísérletek (pl.: „Csak klónozni érdemes,…”) a Woody Allen jegyezte Fogd a pénzt és fuss! kultikus bankrablás-jelenetét idézték („Csak semmi cicó, mert nálam van a slukker!”).

A szavaknál maradva: a pajkos szójátékok, frivol nyelvi asszociációk híveinek valóságos céltáblája lehet az Ascher-féle köhögés elleni cukorka, alumíniumdobozban (950 forint). Melynek hátoldalán az emblematikus előadásokat színre állító rendező, a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektora, valamint a gyártó Broadway 2000 Kft. neve helytelenül szerepel (lásd: Asher, Brodway). E kínos slamposságnál azonban lényegibb, hogy a krákogó néző(k)től ingerlékennyé váló, ám mégsem cukros bácsiként elhíresült Ascher Tamás nevéhez vajon feltétlen egy ilyen terméket kell-e árukapcsolni? Beindult a gégereflexe? A torkát köszörülné? Szopogasson Aschert!

©

A relikviák legfőbb jellemzője a bornírtság, az olcsó matéria, és a minden eredetiséget nélkülöző trendkövetés-majmolás – mely sokadfrissességű trendnek ráadásul már hazánkban is lejárni látszik a szavatossága. A kerámia-malacpersely (4900 forint) erős utánérzésnek hat. Az anyagában is silány pólók említésre sem érdemesek (3900 forint). Az aktorok arcképével (is) díszített, uniszex-válltáskák (5600-tól akár közel 20000 forintig), hasonlóképpen az ún. urban dizájn jegyében fogant árukhoz, újrahasznosított anyagból, ez esetben reklámponyvából készültek.

A 4900 forintos bukszák (az egyiken: Bán János, Fekete Ernő, Ónodi Eszter, Pálmai Anna neve) ugyancsak csekély stílusérzéket mutatnak. Ilyen jellegű – bár néhány éve egyedibbnek számító, biciklibelsőből, tűzoltótömlőből is készített, sokkal finomabb megmunkálású – portékákat árulnak az V. kerületi Múzeum körúton két, azonos tulajdonoshoz tartozó dizájnvegyesboltban is.

Azonban: van, ami túlmutat az esztétikumon, mert etikai-morális kérdés. Történetesen, hogy a múltat (mely egy színház esetében kollektív) bóvlivá lehet-e silányítani?  A korszakos Csirkefej lebutítható-e egy vacak grafikai ikonná, a papírra nyomott, felkötött, döglött macskává? Vagy az Übü király sza(har)rkupaccá? A Három nővér mályvaszínű szamovárrá? (Amely szamovár valamikor pompás paródia tárgya volt.) Igen, lebutítható. Még akkor is, ha – hittem - a múlt a Katona esetében egyenlő a nagysággal és a kvalitással, és  – hittem - golyóálló mellény. Ám amikor kibotorkáltam a színház indusztriális minimalista előteréből - a mintha háború utáni, bombatámadás érte, német cipőgyárból -  az olcsó párizsi motelszobájában haldokló, tekintetét a tapétára függesztő Oscar Wilde utolsó szavai  irányították lépteimet: „Egyikünknek mennie kell!”

©

A nyilvánvalóan szorongatott helyzetben lévő Katona József Színház szánalmas eredményt hozó arculatváltó törekvéseit belengi a veríték elleplezésére szolgáló Eau de camouflage penetráns szaga. Merthogy ilyen a puszta fennmaradásért tett, megfeszített igyekezet szaga; ilyen, amikor sietve pénzzé kell tenni mindent, ami van. Ilyen, amikor eltűnik a finomság az életből. A Katona most olyan versenyszámokban lett hazájában és Európában első, amely versenyszámokban (merchandising, kizárólagos bankkártyás fizetés etc.) ez idáig el sem indult – lévén egy fess kardvívó-bajnok sem száll ringbe pankrátorként, így veretve magát agyon. Mindezt, persze, lehet innovatív megújulásnak nevezni, ahogyan éppenséggel egy Tüzép-telepen is nyitható bankkártyás kávézó, exkluzíve. Merthogy a teátrum portája, ahol is a K:antin működik, közel ennyire hívogató.

Színházi villámlátogatásom nem kívánt következményeként valamiféle különös, mellkastáji sajgást éreztem. A fájdalom okát néhány nap múlva Spiró 2002-ben írt, múltba révedéstől, pátosztól és hamis nosztalgiázástól mentes sorának segítségével diagnosztizáltam: „Én azt az egykori színházat azóta is nagyon szeretem”. Hangsúly az „egykori”-n és az „azóta is nagyon”-on.


Máté Gábor Best of Katona 30-as listája

Csehov: A manó – rendező Zsámbéki Gábor (1982)
Bulgakov: Menekülés – rendező: Székely Gábor (1984)
Alfred Jarry: Übü király – rendező: Zsámbéki Gábor (1984)
Csehov: Három nővér – rendező: Ascher Tamás (1985)
Spiró György: Csirkefej – rendező: Zsámbéki Gábor (1986)
Füst Milán: Catullus – rendező: Székely Gábor (1987)
Gogol: A revizor – rendező: Zsámbéki Gábor (1987)
Csehov: Platonov – rendező: Ascher Tamás (1990)
Shakespeare: Hamlet – rendező: Zsámbéki Gábor (1991)
Halász Péter: A kínai – rendező: Halász Péter (1992)
Heinrich Böll-Bereményi Géza: Katharina Blum elvesztett tisztessége – rendező: Ascher Tamás (1992)
Németh Ákos: Müller táncosai – rendező: Máté Gábor (1992)
Tom Stoppard: Rosencrantz és Guildenstern halott – rendező: Máté Gábor (1994)
Moliére: A fösvény – rendező: Zsámbéki Gábor (1994)
Parti Nagy Lajos: Mauzóleum – rendező: Máté Gábor (1995)
Werner Schwab: Elnöknők – rendező: Ascher Tamás (1996)
Tansnádi István: Közellenség – rendező: Schilling Árpád (1999)
David Harrower: Kés a tyúkban – rendező: Gothár Péter (1999)
Johann Nepomuk Nestroy: A talizmán – rendező: Máté Gábor (2000)
Moliére: Tartuffe – rendező: Zsámbéki Gábor (2000)
Euripidész: Bakkhánsnők – rendező: Zsótér Sándor (2001)
Weöres Sándor: Szent György és a Sárkány – rendező. Zsámbéki Gábor (2001)
Urs Widmer: Top Dogs – rendező: Bagossy László (2002)
Csehov: Ivanov – rendező: Ascher Tamás (2004)
Vaszilij Szigarjev: Fekete tej – rendező: Gothár Péter (2004)
Euripidész: Médeia – rendező: Zsámbéki Gábor (2004)
Vinnai András-Bodó Viktor: Ledarálnakeltűntem – rendező: Bodó Viktor (2005)
A.I. Vvegyinszkij: Ivanovék karácsonya – rendező: Gothár Péter (2007)
Weöres Sándor: A kétfejű fenevad – rendező: Máté Gábor (2010)
Moliére: A mizantróp – rendező: Zsámbéki Gábor (2011)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Kálmán Olga a legesélyesebb ellenzéki jelölt a II. kerületben

Kálmán Olga a legesélyesebb ellenzéki jelölt a II. kerületben

A tudomány mondja: van pozitív hatása annak, ha otthon ülve tévézik

A tudomány mondja: van pozitív hatása annak, ha otthon ülve tévézik

Jobb sejtes immunválaszt alakít ki az időseknél az AstraZeneca vakcinájának első adagja, mint a Pfizeré

Jobb sejtes immunválaszt alakít ki az időseknél az AstraZeneca vakcinájának első adagja, mint a Pfizeré