Ezért mennek el az orvosaink, és ezért fogynak el a tanáraink
Egy diplomás 40 százalékkal kevesebbet keres a közszférában, mint a versenyszférában. Ez röviden azt jelenti: romló közoktatásra, közegészségügyre és közpolitikára kell felkészülnünk.
Egy diplomás 40 százalékkal kevesebbet keres a közszférában, mint a versenyszférában. Ez röviden azt jelenti: romló közoktatásra, közegészségügyre és közpolitikára kell felkészülnünk.
Nemrég bemutattunk egy rendhagyó módon tanító gimnáziumi angoltanárt, akit a cikk megjelenése után egy nemzetközi internetes közösség több mint ezer dollárral jutalmazott. A dogecoinosok támogattak már bobcsapatot, kenyai ivóvíz-projektet és autóversenyzőt is.
Nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett egy diák Apátfalván, miután egyik tanára többször megütötte, és belé is rúgott. A férfi beismerte a bűncselekményt.
A budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Trefort Ágoston Gyakorlógimnáziumának matematikatanára, Gerőcs László 39 évi középiskolai tanári munka után keserű szájízzel készül búcsúzni a pályától. Blogbejegyzésében arról ír, hogy kitöltötte a szakmai kérdőívet és most pedagógus i. kategóriában van, ugyanúgy, mint "lelkes és tehetséges fiatal kollégája", aki 3 éve fejezte be egyetemi tanulmányait.
A gyanú szerint két tanítványát is molesztálta az a 40 éves kaliforniai tanár, akit őrizetbe vettek a rendőrök, miután az egyik nő lebuktatta. Felvette a telefonbeszélgetésüket, majd feltette a YouTube-ra.
Átutalták a magán- és alapítványi iskoláknak is a pedagógusok novemberi bérét - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) köznevelésért felelős államtitkársága pénteken.
A pesti megyeháza előtt akciózó tanárok szerint pont olyan a Nemzeti Pedagógus Kar, mint az úttörőség, amelybe akarata ellenére minden közoktatásban dolgozó tanárt beléptetett az állam. A Hívatlanul Hálózat aktivistái bojkottra buzdították a Hoffmann Rózsával tartott, nem nyilvános tanári értekezletre érkezőket. Eközben az egyik demonstrálót a kormánymegbízott győzködte arról, hogy a tagság valójában jó a tanároknak.
A dél-kaliforniai Biola Egyetem matematikatanára különleges előadással lepte meg a hallgatókat Halloween alkalmából. A diákok nem hittek a szemüknek.
Csökkenne az egy pedagógusra jutó tanulólétszám az idei költségvetéshez benyújtott módosító indítvány szerint, amely százmillió forintot csoportosítana át a hit- és erkölcstanoktatás kis létszámú csoportjainak.
Egy év hat hónap, két évre felfüggesztett börtönre ítélte a Nyíregyházi Járásbíróság azt a kéki szülőt csütörtökön, aki fiának tanárát bántalmazta a település középiskolájában - közölte a Nyíregyházi Törvényszék elnökhelyettese és sajtószóvivője.