#taxi





Próbautasokkal tesztelték a budapesti taxisokat

A taxirendelet előírásainak betartásának érdekében közös ellenőrzésbe kezdett a Fővárosi Önkormányzat, a Budapesti Közlekedési Központ, valamint Budapest fogyasztóvédelmi felügyelősége. Összesen 70 próbautazást bonyolítottak le, 11 esetben találtak kifogásolnivalót.




Meglepődik, ha ma taxiba ül Budapesten

Életbe lépett a budapesti taxirendelet, ennek értelmében a taxik az eddigi maximált ár helyett fix viteldíjjal fuvaroznak. Az alapdíj 450 forint, ezen felül kilométerenként 280 forintot, várakozásnál pedig percenként 70 forintot kell fizetni.


Annyiba fog kerülni a reptérre taxizás, mint a repülés

Közel duplájára nő a reptéri taxis fuvar ára szeptember elsejével a taxirendelet miatt, Óbudáról például a 4 ezer forintot alig meghaladó összegről 8-9 ezer forintra nő a Liszt Ferenc Nemzetközi Repőlőtérre kijutás díja. Egy retúr taxizás így elképzelhető, hogy drágább lesz, mintha fapadossal elrepülnénk valamelyik európai városba. Érdemes lehet saját autóval menni a repülőtérre, és ott hagyni a járművet, mivel úgy is jobban jöhetünk ki. Eközben szerveződnek a telekocsisok is.








Véget ért a Főtaxi ferihegyi sztrájkja

Megegyeztek a sztrájkoló főtaxisok a taxitársaság vezetésével, hogy az elhalasztja a megemelt reptéri fuvarozói hozzájárulás bevezetését és tárgyalóasztalhoz ülnek – jelentette kollégánk a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről.



Megmozdulást tartottak a taxisok a repülőtérnél

Munkalassító megmozdulást tartottak a ferihegyi Liszt Ferenc Repülőtérnél a taxisok - közölte a Népszabadság. A lap szerint a taxisok azért demonstrálhattak, mert számukra előnytelenül változnak meg hamarosan a működés feltételei.