Náray Attila András Itthon

Demonstráló taxisok: "nem egy kétszáz főből álló csőcselék" vagyunk

A hétfő délután az 56-osok terén tüntető taxisok arról beszéltek: kormányközeli cégeknek kedvezhet az új szabályrendszer, amelynek értelmében minden 10 éven felüli, 430 literesnél kisebb csomagtartós járművel rendelkező tulajdonosnak le kellene cserélnie autóját, ha tovább akar taxizni. Taxis körökben az a meggyőződés, hogy az új rendeletnek a hazánkban gyártott B-osztályos Mercedesek felelnek meg a legjobban, amiből állítólag egyes érdekcsoportok több mint 1000-et már be is rendeltek Kecskemétről.

hvg.hu Nagyítás

Demonstráció: taxikkal volt teli Budapest - Nagyítás-fotógaléria

Hétfő kora délután több mint 1000 taxis gyűlt össze a budapesti Hősök terén, hogy elkezdjék forgalomlassító demonstrációjukat, tiltakozásul az új fővárosi taxirendelet tervezete ellen. A menet délután háromkor indult el, fennakadásokat okozva a belvárosban, és nem sokkal 5 óra előtt ért vissza a kiindulási ponthoz. A felvonulást az Országos Taxis Szövetség és a Gépkocsivezetők Független Szakszervezete szervezte.

Tossenberger Adél Itthon

"Ez valami förmedvény" – több ezer taxis tűnhet el az utakról

Szigorú műszaki követelmények, egyendizájn – az ötleteket már bedobták, a főváros ígéretével szemben mégis megrekedtek a taxisokkal folytatott egyeztetések. A BKK tervei a szakszervezetek szerint köszönőviszonyban sincsenek a korábban megbeszéltekkel, ezért a taxisok tüntetni fognak.

MTI Világ

Tüntettek a taxisok Lengyelországban

Több száz lengyel taxis tiltakozott hétfőn Varsóban és Krakkóban a szabályozott szakmák számának csökkentése ellen, mert szerintük az igazságügyi tárca törvénytervezete nem veszi figyelembe a valóságot.

MTI Itthon

Kiszorulnak a vidékiek, kevesebb taxi lesz Budapesten

Az agglomerációból bejáró taxisok kiszorulnak a piacról, ugyanis csak azok a taxisok tevékenykedhetnek a január elejétől hatályos, úgynevezett drosztrendelet szerint Budapesten, akik telephellyel vagy székhellyel rendelkeznek a városban, s a fővárosnak fizetik az iparűzési adót - írja a csütörtöki Népszava.

MTI Itthon

Tarlós több mindenben egyetért a taxisokkal

A személyszállítási törvény indirekt eszközökkel csökkentheti a létszámot, emellett egységes járműméretet, környezetvédelmi besorolást és színezést írhat majd elő.

MTI-OS Itthon

Újra a terminál elé állhatnak a rendelt taxik Ferihegyen

A Budapest Airport és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK), illetve a taxis szervezetek sikeres tárgyalásai nyomán ismét a 2-es terminál előterének érkezési szintjén lehet beszállni a telefonon előrendelt taxikba a Liszt Ferenc repülőtéren – közölte a BKK.

MTI Világ

Eltorlaszolták a görög főutakat a taxisok

A taxisofőrök eltorlaszolták a főutakat hétfőn Görögországban, a megmozdulással a bevezetett reformok ellen tiltakoznak, a sztrájk azonban igen kedvezőtlenül hat a turizmusra a nyári főszezonban.

hvg.hu Itthon

A korábbinál nagyobb demonstrációt tarthatnak a taxisok

A korábbinál jóval nagyobb demonstrációt szerveznek a taxisok, ha egy héten belül nem változik a helyzet a Liszt Ferenc repülőtérnél - hangzott el az MR1-Kossuth Rádió tegnap esti Krónika című adásában. A taxis szakszervezetek a Parlamentben egyeztettek a Jobbik vezetőivel. Az érdekképviseletek azt szeretnék, hogy a repülőtéren a nem szerződött társaságok is újra behajthassanak az érkezési oldalra.

MTI Itthon

A Jobbik elnökével egyeztettek a taxisok képviselői

Az Országos Taxis Szövetség (OTSZ) elnöke szerint a Jobbik elsőként kérdezte ki a véleményüket és az OTSZ azt várja minden politikai erőtől, hogy minél előbb tegyen meg mindent a probléma rendezése érdekében.

hvg.hu/MTI Itthon

Száznál is több taxis várja ma Tarlóst - fotógaléria

Ma 12-kor kezdődik a fővárosi taxisok demonstrációja, amelyen a Hősök teréről vonulnak a Városházához. A fővárosi taxirendszer reformját és a Liszt Ferenc repülőtéri taxidrosztok helyzetének megoldását követelő tüntetők a Városházán egy petíciót is átadnak majd, ahogy a szervezők a hvg.hu információi szerint fogalmaztak, "nem is akárkinek", Tarlós Istvánnak.

MTI Itthon

Szerdán tüntetnek a taxisok

Szerdán felvonulással egybekötött demonstrációt tart több taxisszövetség Budapest belvárosában, a fővárosi taxirendszer reformját és a Liszt Ferenc repülőtéri taxidrosztok helyzetének megoldását követelve - közölte a szervező Országos Taxis Szövetség (OTSZ) elnöke hétfőn az MTI-vel.

MTI Gazdaság

Egy taxis szövetség szerint a Főtaxinak kedveznek Ferihegyen

A taxisszövetség a versenyhivatalhoz fordul a repülőtéri helyzet miatt, a szervezet szerint ugyanis a Főtaxin kívül minden társaság versenyhátrányba került. A reptér üzemeltetője szerint bármilyen taxis társaság tagja felveheti és leteheti utasát, de nem vadászhatnak kuncsaftra.

MTI Itthon

Budapesti taxisok tüntettek az alacsony tarifa miatt

A Budapest Taxi székháza előtt tüntettek csütörtökön délután a társaság alvállalkozói. A sofőrök az ellen tiltakoztak, hogy a Budapest Taxi 159 forintra szeretné csökkenteni a jelenlegi 189 forintos kilométerdíjat.

1 2 3 4 5 6 7 8 9
Virágvasárnapra is jutott egy mélyütés az önkormányzatoknak

Virágvasárnapra is jutott egy mélyütés az önkormányzatoknak

Újabb magánkórházban teszteltetheti magát koronavírusra

Újabb magánkórházban teszteltetheti magát koronavírusra

Elkapta a koronavírust John Taylor, a Duran Duran basszusgitárosa

Elkapta a koronavírust John Taylor, a Duran Duran basszusgitárosa

Akár 25 fok is lehet jövő héten

Akár 25 fok is lehet jövő héten

30 szuperszámítógéppel száll be az Nvidia a koronavírus elleni küzdelembe

30 szuperszámítógéppel száll be az Nvidia a koronavírus elleni küzdelembe

Az ír miniszterelnök orvosnak áll a járvány idejére

Az ír miniszterelnök orvosnak áll a járvány idejére

Bejelentette az Apple az új termékét, jön az "iPajzs"

Bejelentette az Apple az új termékét, jön az "iPajzs"

„Apa szerint anya azért szült engem, hogy őt magához láncolja”

„Apa szerint anya azért szült engem, hogy őt magához láncolja”

A címlapról ajánljuk