A szemünk előtt zajlik az újabb géprombolás
Az Uber csatája a taxisokkal és az Airbnb összeütközései a városokkal egyaránt azt jelzi, hogy a megosztásra alapozott új gazdasági modell erős érdekcsoportok tyúkszemére lépett. A zsigeri válaszreakcióknál tartunk, megy a szétadóztatás, a különszabályokba kényszerítés és a jogi ellehetetlenítés, ami hosszabb távon zsákutcának tűnik.
A csipke- és harisnyakészítő ipar munkásai a 19. század első éveiben azzal szembesültek, hogy a modern szövőszékek megjelenésével náluk képzetlenebb, és főleg olcsóbb munkaerővel is el lehet végeztetni a munkájukat. Érthetően féltek attól, hogy elvesztik az állásukat, ezért a technológiai újítások ellen fordultak, mozgalmuk pedig gyorsan átterjedt több más iparágara is – ezt ma géprombolás néven tartják számon a történelemkönyvek. A mozgalom természetesen nem érte el a célját, mai szemmel nagyon furcsa lenne, ha az áruk jelentős része nem automatizált gépsorokon készülne.
Ehhez hasonló történet pereg a szemünk előtt ma is. A „sharing economy”, vagyis az éppen abban a pillanatban nem használt tulajdon és tudás megosztásán alapuló üzletek nagyon gyorsan és alaposan át tudják rajzolni a piacot, sokak megélhetését veszélyeztetve. Bizonyos esetekben az érintettek reakciója ma is ugyanaz, mint 200 évvel ezelőtt: a potenciálisan vesztes oldalán állók félelmükben az újítások ellen fordulnak. Most ugyan nem gépek összetörését tervezik, de az érdekcsoportok szervezett lobbija, az egységes fellépés részben arra irányul, hogy a „megosztásból élők” dolgát alaposan megnehezítsék.
A lemezboltnak is vége lett egyszer
A jelenség első fecskéje jó pár évvel ezelőtt a zeneiparban jelent meg – csak akkor még nem látszott annyira egyértelműen, hogy a megosztásos csata átterjed a gazdaság más területeire is. Amikor a digitális zenei megosztók (mond még valamit az a név, hogy Napster?) megjelentek, a nagy zenekiadók szembeszálltak, és megpróbálták ellehetetleníteni a szolgáltatásokat – jogosan, hiszen az akkori keretekbe azok a megoldások tényleg nem fértek még bele. A csata azonban pár év alatt eldőlt, a fogyasztók döntő többsége nem kért már a CD-lemezekből és a hagyományos, fizikailag is létező lemezboltokból. A zeneipar átalakult, és megtalálta a bevételszerzés új módjait, ma a streaming él és virul, a CD-lemezek forgalma pedig a fejlett világban marginális szintre süllyedt.
Időközben a felszín alatt elindult két fontos, szintén megosztásos modellre épülő átalakulás: a munkaerő megosztása (online staffing) és a pénzügyi szolgáltatások megosztása. Ezek ma már jelentős üzletet generálnak, de nem váltottak ki olyan mértékű ellenállást, amely modernkori gépromboláshoz vezetett volna. Az online munkaerő-megosztás ideális esetben mindenkinek jó, a cégek könnyebb tudják a változó igényeikhez igazítani a munkaerő-szükségletüket, a szakemberek pedig több helyre, kisebb részletekben megosztva tudják eladni a tudásukat. (Aztán vannak munkaerő-kölcsönző cégek, amelyek szimpla adó- vagy járulékcsalásra használják ezt a formát: úgy tüntetik fel a kölcsönzött munkaerőt alkalmazó cégek felé, hogy befizetik az emberek utáni adót, járulékot, de ezt valójában nem teszik meg.)
A pénzügyi megosztásos modellek (amikor magánemberek állnak össze internetes közvetítéssel, hogy szolgáltatásokat nyújtsanak egymásnak vagy külső szereplőknek) egyelőre még nem ostromolják a bankszektort. Bár a piac alacsony kiindulópontról gyorsan növekszik (a kihelyezett tőke félévente megduplázódik), egy tavalyi felmérés szerint a lakosságnak még Angliában is csak 15 százaléka hallott egyáltalán arról, hogy léteznek ezek a lehetőségek. A startup cégek finanszírozásának jelentős része azonban már kimondottan a Kickstarter jellegű közösségi platformok felé mozdult el. Egyelőre tehát ez a vonal sem zavar sok vizet.
Nem látszik semmi, ami megállíthatná a térnyerést
Amikor azonban a sharing economy két olyan területre – a személyszállítási és a szállodapiacra – lépett be, ahol nagy lobbierővel és évszázados hagyományokkal rendelkező érdekcsoportok alól rúgta ki a talajt, beindult a géprombolási reflex. Két látványos csatát látunk manapság, az egyik a taxisok kontra Uber, a másik a városok/szállodások kontra Airbnb ütközetben csúcsosodik ki.
A sharing economy térnyerése megállíthatatlan. A PwC tanácsadó cég becslése szerint az említett öt legnagyobb területen (zeneipar, munkaerő-közvetítés, pénzügyi szolgáltatás, autómegosztás és szállásmegosztás) tavaly 15 milliárd dollárt értek el a piaci szereplők, ami nagyon csekély, de 2025-re az összeg 335 milliárdra emelkedhet, vagyis durván tíz év alatt több mint a húszszorosára duzzadhat.
Ez sokaknak fájdalmas folyamat. Az Ubert most már világszerte ott ütik, ahol érik, hiszen a cég alaposan rálépett a taxistársadalom tyúkszemére. A sokk érthető, New Yorkban egy taxiengedély ára elérheti az 1 millió dollárt (280 millió forintot), de általában Párizsban is több mint 100 ezer eurót (31 millió forintot) kell fizetni érte, és a professzionális sofőröknek a különféle bürokratikus szabályoknak is meg kell felelniük. Ehhez képest szinte a semmiből egyszer csak előjöttek olyan magánemberek, akik zéró befektetéssel, szabadon, a saját kocsijukkal és akár aprópénzért is elvégzik a munkát, vagyis letarolják a piacot. Nem csoda, hogy nem okoznak felhőtlen örömöt az érintetteknél. És bár az Uber elleni csata hosszabb távon erősen kudarcosnak tűnik, egy-két összecsapásban most éppen a sharing-economy áll vesztésre.
A frontvonal ugyanis kezd áthelyeződni az utcáról a jogi irodákba, az Uber hirtelen a lobbizásra legtöbbet költő cégek közé katapultált Kaliforniában. Az eddigi legkomolyabb ütést akkor szedte be a cég, amikor a helyi munkaügyi bíróság kimondta, hogy a sofőrök a cég alkalmazottainak számítanak, vagyis ki kellene fizetni az utánuk járó adókat és munkáltatói járulékokat. Ha ez világszerte tényleg így lesz (amire azért nem kellene mérget venni), az alapjaiban rengethetné meg az eddig sikert sikerre halmozó üzleti modellt.
Amerikában most már azt is szeretnék elérni, hogy az Uber minden egyes fuvarról adjon adatot az állami hatóságoknak, ez egy olyan újabb követelmény, amely aláásná a modelljét. Az Uber azzal védekezik, hogy csak egy technológiai cég, vagyis nem foglalkozik személyszállítással – kérdés, hogy ezt komolyan elhiszik-e majd neki.
Magyarországon a kormány egyelőre a hagyományos taxisok pártját fogja – nagyon is elemi érdeke fűződik hozzá, ugyanis a taxisok Magyarországon jóval több adót fizetnek, mint azok, akik Uber-sofőrködnek, a taxiscégek és az Uber összevetésében ez hatványozottan igaz. Pár hete egy olyan taxirendelet jelent meg, amely az Ubernek garantáltan nagy terhet jelent.
Repkednek a 10 ezer eurós büntetések
A másik csata most kezd kibontakozni, és beszivárogni Magyarországra is. A magánlakások egymásnak való kiadását közvetítő Airbnb ugyanis annyira jól megy, hogy a szállodaiparban is kezdik felkapni a jelenségre a fejüket. Párizsban már több mint 40 ezer a kiadó magánlakások száma, miközben a hotelek összesített kapacitása 76 ezer szoba körül van. Londonban 25 ezer, Barcelonában pedig 17 ezer szállást lehet elérni az Airbnb-n, de a budapesti 5 ezer feletti szám is nagyon erős piaci részesedést jelez.
Az Airbnb legfőbb kritikusai jelenleg még nem a szállodások, hanem a városok, amelyek attól tartanak, hogy turisztikai bevételeik egy része eltűnik a kevésbé ellenőrizhető szürke zónában. Budapesten úgy tartják, hogy az airbnb-s szállásadók több mint fele nem fizet (vagy legalábbis nem fizet korrekten) adót. Ez egészen biztosan ki fogja verni a biztosítékot, mert a kerületi önkormányzatoknál öt perc alatt rájöhet bárki, hogy az Airbnb oldalán található lakásoknál jóval kisebb a regisztrált szállásadók száma.
Néhány amerikai város (Portland, San Francisco, Chicago, San José, Philadelphia és Washington) után már Amszterdamban is az Airbnb-nek (és nem a szállásadóknak) kell befizetnie a helyi turisztikai adót, így ezeknek a városoknak nem kell egyesével levadásznia a feketézőket, elég az Airbnb-hez fordulniuk, ha a kínálat és a lejelentett számok nem stimmelnek. Párizsban a feketéző szállásadót akár 25 ezer euróra is büntetheti az önkormányzat, és a francia hatóságok nem is cicóznak, tavaly 56 lakás után összesen 560 ezer eurót szedtek be bírságként – azaz lakásonként 10 ezres (vagyis bő 3 millió forintos) átlagot hoztak.
A spanyolországi Katalóniában 0,45 eurós (ezen belül Barcelonában 0,65 eurós) adót vetettek ki az Airbnb-zőkre, és igyekeznek redukálni a jelenséget: az új szabályok szerint egy ingatlanban legfeljebb két szoba adható ki, de legfeljebb csak 4 hónapnyi időre egy évben – márpedig ez alaposan rontja az ebből élni szándékozók esélyeit.
Az Airbnb regionális központja a hvg.hu megkeresésekor csitítani igyekezett a konfliktust, a cég úgy véli, hogy szolgáltatása a helyi turisztikai kínálat kiegészítése. "A vendégfogadás egy növekvő iparág, és mindenkinek van elég hely benne. A hotelek telítettségi aránya nagyobb, mint valaha, és erősen hiszünk benne, hogy még több ember utazását segítjük elő, ami jó hír mindenkinek" - fogalmazott a cég. Vagyis az Airbnb nem kíván belemenni abba a vitába, hogy a rajtuk keresztül szállást foglalók a hotelektől veszik-e el a piacot. Márpedig erre elég nagy az esély, hiszen a budapesti airbnb-zőkkel folytatott beszélgetéseink alkalmával egyértelműen kiderült, hogy egyáltalán nem csak a hátizsákos-fapados, hanem a vastagabb pénztárcájú utazók is a gyakori vendégek között vannak.
Az Airbnb egyébként a feketézőket firtató kérdésünkre azzal érvelt, hogy ők ez ügyben számos lépést tesznek azért, hogy a szállásadók figyelmét felhívják a helyi szabályok betartására.
Ez már tényleg a világfalu
„Bizonyos szempontból a sharing economy visszatérés az iparosítás előtti korszakhoz, amikor a kis falusi közösségeknek meg kellett osztaniuk a tulajdonukat a túléléshez” – mondja John Hawksworth, a PwC angliai szakértője. „Ezek az emberek kiépítették a bizalmat egymás között, egész életükben ismerték egymást. A digitális kommunikációs csatornák megteremtik a megosztás lehetőségét kínálók és keresők világméretű falujában, a bizalmat pedig a felhasználói visszajelzések alapozzák meg” – mondja.
A PwC úgy látja, hogy a megosztásos modell nem áll meg ott, ahol ma tart, ezért a cégeknek el kell gondolkodniuk azon, hogy hol sérülékenyek, melyek azok a tevékenységek, amelyeket egy Uberhez vagy Airbnb-hez hasonló új szereplő támadni tud. Úgy látják, hogy a modell szinte minden területre beszivároghat, érdekes lehet például, amikor megjelenik az energiaellátásban, a távközlésben vagy akár a kiskereskedelemben.
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
