Az Alkotmánybíróság nem foglalkozik a helyi adóemelés tilalmával
Most látszik a gyakorlati következménye egy 2010-es parlamenti döntésnek.
Most látszik a gyakorlati következménye egy 2010-es parlamenti döntésnek.
Egy szegedi gazdálkodót küldhet padlóra a telekadó, mert az sokszorosa a cége nyereségének, de meghaladja a megadóztatott telek értékét is. Három évvel ezelőtt a szegedi önkormányzat azzal indokolta az itt újnak számító adónem bevezetését, hogy a kormányzat a költségvetésüket pár év alatt a felére csökkentette. A gazda meg mindennek issza a levét.
Egy siklósi ügyben mondták ki, hogy mi számít aránytalan mértékű telekadónak.
Bizonytalanná teszi a befektetési környezetet a nem egységes, akár évente változtatható telekadó a főváros agglomerációjában – írja a Napi Gazdaság.
Szabó Máté ombudsman szerint két törvény eltérően szabályozza a telekadót, ezért felkérte a nemzetgazdasági minisztert, hogy szüntesse meg az ellentmondást.
Budapest XVII. kerületi önkormányzata szerint a Budapest Airportnak nem a telekadó és nem a Malév-csőd okoz súlyos pénzügyi nehézséget, hanem saját hitelezői köre.
Az Alkotmánybírósághoz fordult a Budapest Airport, miután a cég megítélése szerint az idén aránytalanul magas mértékben emelkedett a kivetett telekadó mértéke - olvasható a társaság közleményében. A Budapest Airport szerint alkotmányos elveket sért a hirtelen és aránytalan mértékben megemelt önkormányzati telekadó.
A Budapest Airport szabadulna a telekadótól, emiatt és a forgalom csökkenése okán díjemelésről tárgyal a légitársaságokkal, ami emelheti a repülőjegyek árát - írta a Világgazdaság.
Egyes ingatlantípusok esetében 40 százalékkal magasabb összegben határozta meg a június 1-én hatályba lépő építmény- és telekadót csütörtöki, rendkívüli ülésén a szekszárdi közgyűlés.
Átalakul a helyi adórendszer Székesfehérváron, ennek értelmében bevezetik a telekadót, csökkentik a sportlétesítmények építményadóját és továbbra sem kell a kisgyermekes családoknak bölcsődei gondozási díjat fizetniük - erről szerdai ülésén döntött a város közgyűlése.
Elfogadta a parlament a helyi adókról szóló törvény módosítását, amely alapján várhatóan milliárdos összegű telekadót kell majd fizetnie a Liszt Ferenc-repülőtér tulajdonosának.
A háziorvosi ellátást kiszolgáló helyiségekre és a temetőkre is kiterjesztik a telekadó-mentességet - közölte Kósa Lajos (Fidesz) országgyűlési képviselő szerdán az MTI-vel.
Tegnap Kósa Lajos előterjesztőként egységes javaslatba foglalta azokat a helyi adókról szóló törvényhez kapcsolódó módosítókat, melyeket a Parlament előzetesen támogatott. Ez megerősíti többek között azt is, hogy a Budapest Airporttól milliárdokat kérhetnek telekadó címén az önkormányzatok. A hvg.hu ezzel kapcsolatban helyesbítéssel él, miután előzőleg azt írta, hogy Kósa Lajos a módosítót egy másikkal felülírta volna.
A parlamentben tegnap elfogadott telekadó törvény módosítás újabb pénzügyi terheket ró a Budapest Airport vállára, miközben a Malév csődje miatt a budapesti repülőteret üzemeltető vállalat amúgy is a túléléséért küzd - írta közleményében a reptér üzemeltetője.
A termőföldekre is kiterjesztené a telekadót a parlament költségvetési bizottsága. Emelnék a kommunális adót, kiterjesztenék a regisztrációs adót és legfeljebb 30 295 forint lehetne a baleseti adó - olvasható az adótörvényekhez benyújtott módosítókból. Emellett csökkentenék a végtörlesztők és a kisüzemi sörfőzők terheit.
Csaknem hárommilliárdos adósságállománya miatt kénytelen a péceli önkormányzat a helyi adók körének kiterjesztésére, így a telekadó bevezetésére - közölte a város polgármestere csütörtökön, hangsúlyozva: szó sincs arról, hogy "brutális" mértékű telekadóval sújtanák a tulajdonosokat.
Januártól bevezetik a telekadót Mosonmagyaróváron. Minden négyzetméter után száz forintot kell fizetnie évente a telek tulajdonosának, ha a terület üresen áll.
Újbudán januártól adót kell fizetniük azoknak a lakástulajdonosoknak, akik nem a kerületben vannak bejelentve – írja az origo. A lap hozzáteszi: a lépéstől a közös állami kasszából járó összeg növekedését várja a kerület.
Ezerötszáz négyzetméteres telekig nulla, efelett négyzetméterenként öt forint lesz a telekadó éves díja a baranyai megyeszékhelyen jövőre, legyen az ingatlan beépített vagy beépítetlen - áll a pécsi közgyűlés csütörtökön elfogadott rendeletében.
A miniszterelnöknek csak jelképes összeget kell fizetni felcsúti ingatlanai után - számol be az Ingatlanmenedzser.hu.