Összeolvad a két kis mobilszolgáltató
Az utolsó akadály is elhárult az osztrák mobilpiac tavalyi sztárügylete elől: versenyhatóság ugyanis áldását adta a két kisebb szolgáltató egyesülésére.
Az utolsó akadály is elhárult az osztrák mobilpiac tavalyi sztárügylete elől: versenyhatóság ugyanis áldását adta a két kisebb szolgáltató egyesülésére.
A CE On-Demand, nemzetközileg is elismert, magyarországi székhelyű felhőszolgáltató a mai naptól Neostratus néven folytatja működését. Az új márkanév a cég küldetésére utal: a globális piacon támogatni az új felhőszolgáltatók létrehozását és piacravitelét. A Neostratus továbbviszi a CE On-Demand által létrehozott üzletpolitikát, és mind a vezetőség, mind a tulajdonosi kör változatlan marad.
A Deloitte Zrt. idén is kiosztotta a legjobb fenntarthatósági jelentésért járó Zöld Béka Díjat, amelyért ezúttal a közép-európai régió hét országából összesen 36 közepes- és nagyvállalat szállt versenybe. A legszínvonalasabb jelentés a szakmai zsűri szerint a Magyar Telekomé volt idén, második és harmadik helyen a Mol Nyrt., illetve a cseh New World Resources jelentése végzett.
Régiós szinten is visszaesett a vállalati összeolvadások és felvásárlások száma 2012 első felében az előző év azonos időszakához képest. A tranzakciók száma csupán Csehországban, Romániában, Szerbiában és Törökországban mutat növekedést. A fúziók és felvásárlások piacán még mindig többségben vannak a belföldi tranzakciók és a stratégiai befektetők a régióban, miközben elmaradtak a korábban jellemző Magyarországról és Romániából külföldre irányuló befektetések.
A finn Nokia központjának értékesítésével próbál enyhíteni pénzügyi nehézségein. A Helsiniben a Balti-tenger partján lévő épületcsoport 200-300 millió eurót érhet.
Élesedik a verseny a kockázati tőke kihelyezés piacán a már közvetítő alapkezelők és a második ütemben belépő új alapkezelők között.
Gyorsan meghallgatásra lelhet több tajvani illetékes segélykiáltása, de még nem tudni biztosan, segít-e az állam a keményen küzdő HTC-nek.
Az ország legnagyobb lefedettséggel rendelkező hazai élelmiszerlánca, a Coop Hungary Zrt. a megújítással egyidőben ki is bővítette korábbi szerződését a T-Systems Magyarország Zrt.-vel. Az új szerződésbe foglalt szolgáltatások komplex, egységes kezelése biztosabb tervezést és költséghatékonyabb működést tesz lehetővé a jövőben a Coop cégcsoportnál.
Elmaradt a várakozástól és csökkent a Vodafone árbevétele.
Összeomlott csütörtökön a Nokia árfolyama, a társaság részvényei új 16 éves mélypontra estek, ami potenciális felvásárlási célponttá teszi a vállalatot – írja az Index. A legértékesebb vagyonelemnek a társaság szabadalmai tűnnek. Elemzők szerint, ha a Nokia egy éven belül nem tud kimászni a gödörből, akkor el is lehet búcsúzni a Nokiától.
A Nokia újabb elbocsátásokat és átszervezéseket jelentett be, amelyek előbb egymilliárd eurójába kerülnek, ám jövőre másfélszer ennyi megtakarítást hozhatnak. Tízezer Nokia-dolgozó viszont elveszti állását.
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége által alapított VOSZ-BESZ Zrt. öt nagyvállalattal írt alá együttműködési szerződést. A megállapodásoknak köszönhetően a hazai kis- és középvállalkozások beszerzéseik során olyan árkedvezményhez jutnak, amely eddig csak nagyvállalatok számára volt elérhető, ami jelentős segítséget nyújthat a magyar kkv szektor versenyképességének javításához.
A BlackBerry készülékek kanadai gyártója, a Research in Motion (RIM) elismerte vereségét az Apple-lel és az androidos mobiltelefonok gyártóival szemben.
A Magyar Posta korábbi első embere az állami mobiltársaság vezérigazgatói posztjának várományosa – írja a Figyelő legfrissebb számában. A negyedik mobilcég piacra lépése jó eséllyel mozgalmas lesz, a három jelenlegi szolgáltató ugyanis feltehetően minden legális eszközt igénybe vesz pozíciói védelme érdekében.
Megállapodott a Nokia vezetése a munkavállalói érdekképviseletekkel, hogy milyen feltételek mellett válik meg a finnországi Salóban működő gyár ezer munkásától.
A Magyarországon termeléssel és értékesítéssel is egyaránt jelen lévő multinacionális cég előzetes 2012-es számai alapján a világgazdasági recesszió ellenére brutális növekedést tudott összehozni.
Öt magyar cég szerepel idén a Deloitte globális technológia, média és telekommunikáció (TMT) iparági csoportja által az EMEA (Európa, Közel-Kelet és Afrika) régióra vonatkozóan összeállított Technology Fast 500 rangsorban. A legjobb magyar cég a 135. helyezett Capture Zrt. lett, az abszolút első helyet pedig a francia Criteo szerezte meg. A legjobban teljesítő cégek ötéves átlagos árbevétel-növekedési üteme 83 százalékkal nőtt, míg a helyezések 40 százalékát szoftvergyártó cégek szerezték meg.
Eddigi legnyereségesebb félévét zárta a Business Telecom Nyrt. (BTel), a társaság árbevétele 2012 első félévében több mint 200 százalékkal 1,4 milliárd forintra nőtt, üzemi eredménye meghétszereződött a tavalyi első félévhez képest - közölte a távközlési szolgáltató pénteken.
Vevő akadna a Blackberry okostelefonjairól ismert, meglehetősen mély pénzügyi gödörben lévő kanadai Research In Motion (RIM) cég egy szeletére.
Az Android-platformra fejlesztő technológiai vállalatok között egyre dominánsabbak a távol-keleti cégek, és nem csak az okos telefonok alsó piaci szegmensében. A Huawei Device hamarosan Magyarországon is értékesíti prémium kategóriás készülékeit.