13 milliárdból újul meg a kritikus állapotú esztergomi bazilika
A sürgős javítási munkákat már elkezdték Magyarország legnagyobb templomán, a teljes belső és külső felújítás négy év alatt több ütemben valósul meg.
A sürgős javítási munkákat már elkezdték Magyarország legnagyobb templomán, a teljes belső és külső felújítás négy év alatt több ütemben valósul meg.
MTI
Hatalmas lángok csaptak fel a Saint Sulpice templomból, végül a tűzoltók eloltották a tüzet.
hvg.hu
Elmeszakértői vizsgálatot kért a bíró a férfira, aki felgyújtotta a kiszombori templomkaput.
hvg.hu
A fejet – amely egy keresztes lovag múmiájához tartozott – el is vitték a dublini St Michan-templom kriptájából.
MTI
A József Attila Színház igazgatója ezzel szeretne adni annak a közösségnek, ahol felnőtt.
hvg.hu
Megnyúzott emberek bőrét viselő papok mutattak be rituálékat Sipe-Totek prehispán istenségnek, akinek az első templomát fedezték fel Mexikó középső részén, Ndachjian-Tehuacan régészeti lelőhelyen – jelentette be szerdán a mexikói Nemzeti Antropológiai és Történeti Intézet.
MTI
Egy helyi lap szerint túszejtés és lövöldözés is volt.
MTI
MTI
hvg.hu
Az egyház már az elfogadás után tiltakozott a jogszabály ellen, szerintük ugyanis az sérti a menekültek jogait.
hvg.hu
Kolozsvárra érkezett Luke Jerram brit művész Musem of the Moon (A Hold múzeuma) című installációja. A piarista templomban december 14-éig tekinthető meg a Hold felszínéről készített NASA-felvételekből összeállított, hét méter átmérőjű alkotás.
MTI
MTI
hvg.hu
Az egyház megfélemlítésnek nevezte a műveletet.
MTI
MTI
hvg.hu
A templomok újjáépítésére küldenek pénzt a Hungary Helps program keretében.
hvg.hu
Eretnek elkövetőt keres a rendőrség.
hvg.hu
Vádat emeltek két fiatalkorúval szemben, akik tavaly májusban Pápán ki akartak rabolni egy idős, 89 éves asszonyt. A templom előtt akarták erőszakkal megszerezni a táskáját.
hvg.hu
Varga Mihály szerint az ország előtt álló kihívásokra az olyan közösségekre támaszkodva adják meg a választ, mint a pesterzsébeti reformátusoké.
MTI
MTI
hvg.hu
Kekszek, pudingok és brownie is szerepelt a kínálatban, némi extrával.
hvg.hu
Magyarázatot nem adott a dologra, de elismerte a bűncselekményt.
hvg.hu
Éppen gyászmisét tartottak a templomban, amikor a részeg férfi beállított és ordítozni kezdett. A templomajtó és az előtér ajtaja bánta, amikor visszament az épületbe, miután kivezették onnan.
hvg.hu
Egy 61 éves brit férfi egy 6 éves kislánynak mutogatta magát.
hvg.hu
Bemutatták Berlinben a modernizált adományperselyt. Ha beválik, jól jöhet majd például azoknak, akik szeretnének adakozni, de éppen nincs náluk készpénz. A miséken összegyűlő adományt is egyszerűbb lesz így az egyház számlájára tenni.
hvg.hu
Az 1920-as években felépített, romos állapotba került egyházi épületet teljesen felújították, majd közösségi házzá alakították. A kormány 50 millió forinttal támogatta a munkálatokat.
MTI
MTI
hvg.hu