Dél-Koreában bezártak a templomok a koronavírus miatt
Sok helyen interneten keresztül tartottak vasárnap istentiszteletet.
Sok helyen interneten keresztül tartottak vasárnap istentiszteletet.
MTI
Kezet fogtunk, láttam, hogy korábban keresztet vetett, mert a homlokán még csillogott a szentelt víz – mondta a pap a templomból.
hvg.hu
Egy közeli szálloda vendége riasztotta a tűzoltókat azzal, hogy füstöl a dóm.
MTI
Hogyan élhette túl a szocializmust egy orgonaépítő vállalat? Mi kerül egymilliárd forintba egy méretesebb orgonán? És miért szükséges teltház a templomban ahhoz, hogy igazán élvezhessük a világ legbonyolultabb hangszerét? Magyarország legrégibb orgonaépítő dinasztiájának műhelyében jártunk.
Daczi Dóra
Egy fiatal férfi támadt rá az idős nőre.
hvg.hu
Börtönbüntetésre ítélt a Nyíregyházi Járásbíróság pénteken, nem jogerősen egy párt, mert ellopták a perselypénzt a nyíregyházi főtéren álló római katolikus templomból – közölte a Nyíregyházi Törvényszék sajtószóvivője.
MTI
Eddig 659 millió forinttal támogatta a kormány és az Emberi Erőforrások Minisztériuma a salgótarjáni és a mezőkövesdi templom körüli munkálatokat, most még megtolják félmilliárddal.
hvg.hu
A fideszes képviselő nem csak lángot vitt, beszédet is mondott. A szószékről.
hvg.hu
Ezerötszáz éve, a bizánci korban épült hatalmas templom romjaira bukkantak a régészek Bét-Semesben, Izrael középső részén – jelentette a Háárec című izraeli napilap. A helyszínen talált görög nyelvű mozaikfelirat szerint egy titokzatos "dicsőséges mártír" emlékének szánták a hatodik században emelt templomot, amelynek padlózatát gazdag mozaikdíszítés, ablakait pedig üveg borította.
MTI
Szemben Nyugat-Európával – mondta Semjén a Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda tanévnyitó ünnepségén a Szent Anna-plébániatemplomban.
MTI
MTI
hvg.hu
Több ezer ember zarándokol most egy buddhista templomhoz, ami a rendkívüli aszályok miatt ismét láthatóvá vált Lopburi város mellett, Thaiföldön.
hvg.hu
Kisebb botrány történt a székesfehérvári szerb ortodox templomban rendezett szombati koncerten.
hvg.hu
Erről az illetékes államtitkár beszélt egy több száz millió forintból felújított templom átadásán.
MTI
MTI
hvg.hu
A 21. század közepére csaknem 500, az Egyesült Államok alacsonyan fekvő part menti területein álló templomot fog fenyegetni a veszély, hogy évente legalább egyszer elönti a víz a klímaváltozással összefüggő globális tengerszint-emelkedés miatt – derül ki egy amerikai nonprofit klímakutató szervezet jelentéséből.
MTI
Külön csapat dolgozik azon, hogy kiszámolják, mennyibe kerüljön az egyházi ingatlanok biztosítása.
hvg.hu
Évekbe telhet, mire elkészül új budapesti templomával az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza (ismertebb nevükön a mormonok), de ha megépül, a környező országból is ide járnak majd az egyház tagjai. Egyelőre a telket keresik.
A monumentális gótikus katedrális, a francia főváros egyik ikonikus épülete, amelyet évente tízmilliónál is többen keresnek fel.
hvg.hu
Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza több gyülekezeti házzal is rendelkezik Magyarországon, de most egy templomot is fognak építeni.
hvg.hu
Mágiával összefüggő tárgyakat, köztük könyveket égettek a hívek az észak-lengyelországi Gdansk egyik templomában, az ott rendezett nagyböjti lelkigyakorlat során. Az akció felháborodást keltett a médiában, és elhatárolódott tőle az egyházmegye szóvivője is.
MTI
MTI
hvg.hu