Teslának álmodták magukat, az egyiket a VW mentette meg, a másik bedőlt
Sokan másolnák a Tesla sikerét, ám ez egyelőre csak a kínai riválisoknak sikerül, az amerikai startupok a kanyarban sincsenek.
Sokan másolnák a Tesla sikerét, ám ez egyelőre csak a kínai riválisoknak sikerül, az amerikai startupok a kanyarban sincsenek.
A Tesla problémái a szó szoros értelmében is kezdenek felhalmozódni.
hvg.hu
Csak a Model 3-ast érinti az változás, mert a többi típus nem Kínából jön.
Egyszerre épít szuperszámítógépet Elon Musk két cége: a Tesla és az xAI is az Nvidia grafikus processzorait használja majd, amelyekből már most sincs elég a piacon.
HVG
Az amerikai cég már alig ad el több villanyautót, mint a kínai.
hvg.hu
A helyi rendőrök immár zéróemissziós, platós járgánnyal is tudnak járőrözni.
HVG
Nem biztos, hogy ezzel pontot sikerült tenni az ügy végére, van, aki további perekre számít.
hvg.hu
A Kínában gyártott elektromos autók versenytorzító állami támogatása miatt kivetett büntetővám jelentheti a casus bellit a Kína és az Európai Unió közötti kereskedelmi háborúban; a következő célpont pedig a kínai akkugyártás lehet, ahol az Unió belső piacán létesítendő üzemeknél is vizsgálhatják az anyacégek állami támogatását, keresztülhúzva Orbán álmait.
Tiszóczi Roland
Baltával faragott formaterv, alaphangon 3 tonnás tömeg, puritán belső, hatalmas raktér és akár bőven 800 lóerő feletti triplamotoros hajtás a most először Magyarországra érkezett Tesla Cybertruckban.
Nem ez az első alkohol a Tesla fegyvertárában.
HVG
A cég közlése szerint fejlesztési és felújítási okok miatt.
MTI
Évtizedeken keresztül a külföldi autógyárak – európaiak, amerikaiak, japánok és dél-koreaiak – uralták a hatalmas kínai autópiacot, de most Peking offenzívát tervez: meg akarja hódítani az elektromos autók világpiacát. Elon Musk, a Tesla vezetője Sanghajban úgy nyilatkozott, hogy rajtuk kívül csak a kínaiaknak van esélyük a világpiacon.
Lengyel Miklós
Úgy tűnik, Elon Musk túl optimista volt a tervekkel.
hvg.hu
Két évet élt a Steam játékplatform a Tesla autóiban, a jövőben ugyanis hiába keresik majd a vásárlók az új Model S és X autókban a játékplatformot.
hvg.hu
Amerikában és Németországban sem fér már el a gyárak környékén a sok autó.
hvg.hu
Ember legyen a talpán, aki ki tud igazodni a világ egyik leggazdagabb emberének szándékain.
hvg.hu
Hogy önnek már ne kelljen: Joe Fay megnézte, mi történik, ha odateszi az ujját egy lecsukódó Tesla Cybertruck csomagtérajtaja alá. Azután is, hogy botot minden további nélkül kettétört a kocsi.
hvg.hu
Barkácstrükk a high tech világban.
hvg.hu