A Samsung szerint csak grafitpor van a gödi gyár tetején
Azt állította a Samsung a koreai sajtónak, hogy szigorúan betartják a magyar környezetvédelmi előírásokat.
Azt állította a Samsung a koreai sajtónak, hogy szigorúan betartják a magyar környezetvédelmi előírásokat.
A tetők fehérre festése lehet a legjobb megoldás arra, hogy egy kicsit elviselhetőbbek legyenek a városok a forró nyári napokon – erre a megállapításra jutottak brit kutatók.
Magyarországon csaknem 3 millióan élnek lakhatási szegénységben.
A sebesültek száma elérte az ötvenet.
Három családi ház teljesen lakhatatlanná is vált.
A tankerület szerint a tetőt hatósági engedéllyel szedték fel és a légtérmérés nem mutatott ki egészségkárosító koncentrációban azbesztet.
Kecskés Balázs önkormányzati képviselő azt írta, hogy a tetőtér beépítése során keletkezhetett az a probléma, amely az omlást okozta.
A Jókai utcát és környékét lezárták, a helyszínen jelenleg is mentési munkálatok zajlanak.
Fél tucat bűncselekmény elkövetésével gyanúsítanak egy 32 éves kiskunmajsai tolvajt, akit hétfőn elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök.
Egy 100 négyzetméteres melléképület kapott lángra a hét végén a XV. kerületben.
Mennyire ismerik az emberek azt a tetőt, amely alatt élnek? Ezzel kapcsolatban tettünk fel kérdéseket egy hete, és nagyjából háromezer olvasónk válaszolt. Most jött el az ideje, hogy összesítsük a válaszaikat.
A klímaváltozásra adott válaszok komoly innovációt indítottak el a tetőfedésben is.
Ahhoz képest, hogy mennyire alapvető fontosságú része az életünknek a tető, ami alatt lakunk, nem mindig tudunk igazán sokat róla. Vagy önnél máshogy van ez, és igazi szakértője a saját háza tetőjének? És másokénak? Töltse ki a tesztünket, és ha szeretne kérdezni, azt is megteheti!
A kissrác nem adott különösebb magyarázatot arra, hogy miért kapaszkodott fel a tetőre.
A szél a csarnok tetejének a darabjait a szomszédos házhoz csapta.
A becsületes magyar családok kaphatják meg a falusi csokot – írta a kormány. Csakhogy több szabály vagy épp a trükközőket segíti, vagy afelé mutat, hogy a tisztességtelenek helyett a szegényeket zárják ki.
Egy ember a romok alá szorult, és meghalt.
A rendőrség most fejezte be a januári ügy vizsgálatát.