A Pesti TV-nél úgy érzik, ellehetetlenítik őket, nyílt levéllel tiltakoznak
Az jelentheti a problémát, hogy Vaszily Miklós átszervezte a Pesti TV gyártását, hogy olcsóbb legyen.
Az jelentheti a problémát, hogy Vaszily Miklós átszervezte a Pesti TV gyártását, hogy olcsóbb legyen.
Az új intézkedések alapján csak oltási igazolvánnyal, vagy negatív teszttel lehet étterembe menni.
Engedélyezte a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, hogy a sportolók politikai véleményt nyilvánítsanak, ha az nem a verseny közben vagy a dobogón történik. Az ellenállást az USA-ból indult antirasszista tiltakozás törte át.
A nyilatkozat aláírói szerint azonban szó sincs a gyerekek védelméről, sokkal inkább a gyermeki jogok megsértéséről.
Lesz olyan csapat, amelyik ezzel a gesztussal tiltakozik majd a kirekesztés és a rasszizmus ellen.
A színész ezzel tiltakozik a díjat odaítélő HFPA botránya ellen.
Megkapta az elsőfokú vízjogi létesítési engedélyt a balatonszéplaki Ezüstpartra tervezett kikötő, amelynek kiépítését a helyiek és a szomszédos vitorlásegyesület évek óta ellenzi, miután szerintük nincs kellő terület a szociális létesítmények és a parkolók számára.
Kritikusai szerint az új adó csak egy kísérlet a független sajtó megroppantására.
Látszatintézkedésnek tartja a pedagógusok érdekképviselete a tanárok tesztelését; szerintük hétfőtől úgy kell visszamenniük az iskolákba, hogy továbbra is kiszolgáltatott helyzetben lesznek.
December 23-án este 7-től lekapcsolják a díszkivilágítást, miután Orbán Viktor miniszterelnök bejelentette, az iparűzési adót felére csökkentik, hogy a járványhelyzetben segítsenek a kkv-knak és az egyéni vállalkozóknak.
A javaslatcsomag a civilek szerint szembemegy az ENSZ és az Európa Tanács irányelveivel is.
Egymás után bukkannak fel a városaikat, tavaikat, területeiket megvédeni kész, párt- és világnézeti határokon átívelő civil csoportok, lassan már egyfajta hálózatot alkotnak.
Az Öreg-partján ötcsillagos luxusszállodát építenének, de a helyiek ezt nem akarják.
Nem sikerült támogató nyilatkozatot elfogadni a Magyar Teátrumi Társaságnak elnökük, Vidnyánszky Attila mellett. Egy néhány mondatos szöveget ugyan elkészítettek, de maga a kuratórium elnöke kérte, hogy ne adják ki.
Az 1968-as párizsi diáklázadás vezéralakja nem üzent az SZFE-seknek, kiállásukat azonban véleményezte.
A járvány miatt elrendelt korlátozások ellen tüntettek több mint tízezren Stuttgartban, kövekkel dobálták a rendőröket.
Elfogadhatatlannak tartja a Történelemtanárok Egylete az érettségi vizsga tervezett változtatását. A módosításról velük nem is egyeztettek. Egy vasárnap kiadott közleményben vették sorra a kifogásaikat.
Körút helyett forgalomcsillapítást akarnak elérni a tiltakozók és arra hívták fel a figyelmet, hogy a belvárosi forgalomcsökkentés nem mehet a külvárosban élők kárára.
A PIM elé több cipőt is elhelyeztek, míg a múzeum táblája alá az a felirat került: tűrhetetlen.